Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

466. országos ülés 1899. június 21-én, szerdán. 47 nem volna helyes, ha az eredményeket is bizonyos irányban el nem ismerném. Tagadhatatlan, hogy a kormánynak azon intézkedése, a melylyel a törvényhatóságokat és egyáltalában a közhivatalokat oda- utasította, hogy szükségleteiket a magyar ipartól szerezzék be, más oldalról az a törekvése, parancsa, elhatározása, hogy épülő vasútaknái, gépgyáraknál a honi gyártmányoknak elsőbbséget igyekszik tulajonítani, némi lendületet okozott. De hogy nem ért el oda, a hová kellett volna; hogy nem tudott a támogatás kellő sikert felmutatni az iparfejlesztés terén, ennek legnagyobb bizonyítéka az, hogy Magyarország lakosságának 5 százaléka foglalkozik iparral, Ausztriában 21, Sziléziába 19, Csehországban 18°/o Előbb az előadó úr állításával szemben azon álláspontot foglaltam el, hogy ha van is némi lendület az ipar terén, az semmi esetre sem haladt annyira, hogy viszonyítva Ausztria előhaladásá* hoz számot tehessen, és semmi esetre sem alkalmas arra, hogy mi abból az egyoldalú gazdasági helyzetből, melyben vagyunk, kibontakozni képesek legyünk; sőt még a jövőt sem festi rózsásan. Azt mondják sokan és az előadó úr is : vigyázzunk az iparfejlesztéssel. Nekünk az iparfejlesztés terén csak azokra lehet számítanunk és azokat az iparokat kell támogatnunk, a melyeknek előfeltételei meg vannak. Ezt senkisem tagadja, mert előfeltétel nélkül ipar nincs. Hanem két előfeltétel van t. előadó úr. Az egyik előfeltétel az ma is megvan, a másik előfeltétel az, a mit az önálló gazdasági berendezés azonnal megteremtene. És hogy ha mi nem lépünk arra a térre, és ha önálló gazdasági berendezésünk nem lesz, csakis azon iparokat leszünk képesek fejleszteni, a melyeknek előfeltételei ma is megvannak. Azonban én azt hiszem, hogy még itt sem megyünk oly irányban, itt sem tudunk oly eredményt felmutatni, a mely megnyugtathatna bennünket. Vegyük csak itten, t. képviselőház a vegyészeti ipart. Vájjon nincs meg annak nálunk minden előfeltétele? Vájjon nem lehet-e nekünk azon előre haladni? A mi termékeinket dolgozza fel a keményítöipar még nincz meg a kellő előfeltétele? Mert a keményítőipar egy virágzásban levő, vagy legalább a virágzás útján haladó szövő-ipart tételez fel. Tehát mindaddig, míg önálló gazdasági berendezés terére nem megyünk, nem teremtjük meg azt, ä mire szüksége van ezen iparnak; tehát természetes előfeltételei daczára sem vagyunk képesek ezen ipart fellendíteni. Ott van a szóda-ipar. Minden előfeltétele megvolna. De nagyon jól tudjuk, hogy az üveg-ipar, szappan-gyertya-ipar felvirágoztatása nélkül a szóda-ipart czélszerűen és helyesen fejleszteni nem vagyunk képesek. Ha látjuk, hogy kezdődő üveg- | iparunkat az osztrák ipar mint tette tönkre, ha látjuk azt is, hogy hogy semmisül meg a szappan- és gyertya- iparunk, akkor látnunk kell azt is, hogy azon iparágakat sem tudják fejleszteni, melyeknek anyagát mi termeljük. De így vagyunk minden iparágunkkal. Csak kettő volt, a mely egy kissé fellendült. Az egyik a malomipar, a másik a petróleumfmomító-ipai' és sajátságos, hogy épen ezt a kettőt, a melyeknek fellendülését el kell ismerni, épen ezt a kettőt akarja ezen kiegyezés megölni. Dehogy ha igaz volna, a mit az előadó úr mondott, ha igaz volna, az, a mit többen is állítanak, hogy az előfeltétellel biró iparokat igenis prospelálhatjuk, akkor egy kérdést intézek egyik t. barátomhoz, a háznak egyik leginkább ilyenekkel foglalkozó tagjához, Matlekovits Sándor t. képviselőtársamhoz, hogy legyen szivesminket felvilágosítani az ő szakértelmével, hogy 1898-ban egyik felolvasásában miért olvashatjuk a következő tételt: »A magyar ipar érddekében rendkívüli intézkedések és a támogatásnak rendkívüli mértéke szükséges«. Hisz ha igaz volna, a mit az előadó úr mond, ha úgy állana a dolog, hogy mehetünk előre, akkor egy olyan ember, ki az ipar fejlesztés és a közgazdasági élet terén magának oly nagy nevet vívott ki, mint Matlekovits Sándor, a kinek szakértelme előtt mindenki meghajol, ily kijelentést tett volna-e? T. képviselőház! Az én felfogásom szerint, — mert annak a bizonyítására, vállalkoztam, hogy a közös alapon nem lehet Magyarországon az ipart fejleszteni, — én azt állítom és azt mondom, hogy közös vámterületen azonos vámtarifával mi soha ebben az életben számot tevő ipart nem produkálhatunk. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ha nekünk önálló vámterületünk volna, hogyha mi magunk csinálnánk meg a magunk vámtarifáját, ha nemzeti termelésünket helyesen tudnók fejleszteni, ha mindent, a mit ebben az országban, e mellett, az éghajlat, talajviszonyok és geológiai alakulások mellett termelünk, minél nemesebb alakban tudnánk a világpiacéra hozni, akkor ez az ország fellendülne, fogyasztó piaczának felszívó képessége szaporodnék, és igényeit saját iparunk láthatná el. Ha nekünk saját iparunk volna, nemcsak a saját szükségleteinket látnók el, de kevésbbé fejlett ipari államok szükségletét is. Akkor terményeinek legnagyobb részét, a melyekhez való piacz keresésében akadályokra találunk, a melyeknek szállítási nehézségei ma bennünket versenyképtelenekké tesznek, másképen tudnók értékesíteni. Csinálhatnánk a gabonából lisztet, szeszt, keményítőt, tésztaneműeket, a kenderből textil-czikkeket, a takarmányt felhasználhatnék hús, zsír, szalonna, sajt, vaj és másnemííek készítéséhez, a melyeknek legnagyobb részét ma külföldről