Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

465. orsszíígos ülés 1899. jimíus 21-én, szerdán. 45 vannak az országban, a kik ezt a nagyhatalmú állást molochnak tekintik, mint a mely csak arra való, hogy erősíthesse magát az az Ausztria, a mely Magyarországot kizsákmányolni törekszik. Én, lehet, hogy tévedek, de mint politikus soha nagyhatalmi tendenczia ellen kifogást nem tettem. Madarász József: Akkor téved! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, ki fogom fejteni, hogy miért, Magyarország érdekében, jövőjének érdekében ezt a nagyhatalmi állást fen tartani hajlandó vagyok; ha tőlem függ, fentartásáért áldozatokat is hoznék, de csak abban az esetben, ha ez a nagyhatalmi állás biztosítja hazámnak, fajomnak jövőjét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igenis, t. képviselőház, nem zárkózhatunk el a viszonyok hatása elől. Lehet, hogy ma, vagy holnap, vagy holnapután oly alakulás jön létre Európában, a mely bennünket tettre hiv, s kell, hogy számottevő tényező legyünk akkor. Ha akkor nem vagyunk nagyhatalmi állásban, ki tudja, nem lesz-e veszélyeztetve az ország jövője. Tehát bármilyen legyen meggyőződésem a nagyhatalmi állás mikénti kezelésére nézve, mint magyar ember, a ki szeretem hazámat, fajomat és ezért mindent feláldozni kész vagyok, nem riadok vissza az áldozatok hozásától sem e nagyhatalmi állás érdekében. De akkor, a mikor e nagyhatalom másik része, a mely tőlünk tribufumot követel, lépten-nyomon a mi erőnket igyekszik megsemmisíteni, (Igaz! Ügy von! a szélső baloldalon.) mikor összes törekvése, hogy mi húzzuk az igát, de a hasznot ne élvezhessük soha, akkor bűnnek, a haza elleni bűnnek tartom, ha valaki ezért a nagyhatalmi állásért áldozatokat kész hozni, hajlandók azt támogatni nemzetünk a nemzet jogának biztosítása nélkül. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már a képviselőház pénzügyi bizottságában is más szempontból rámutattam arra, hogy a kereskedelmi és vámkérdések helyes és magyar érdekben való megoldását politikai tekintetek kell hogy vezessék. És tévedett a t. előadó úr. és tévednek mindazok, a kik azt mondják, hogy ezekbe a kérdésekbe politikai tekinteteket bevezetni nem lehet. Hisz ha nem akarunk szemet hunyni, ha igazán akarunk látni és beszélni, nem kell-e igazat adni annak, a mit Kossuth Ferencz előttem szólott t. barátom felemlített, hogy igenis, itt politikai érdekek játszanak közre. És tekintsünk csak a múlt század végétől mostanig, nem látjuk-e minden nyomon, hogy az összes kereskedelmi intézkedéseket és alkotásokat mindama nagy elvekkel ellentétben, a melyeket a nemzetgazdaság tudománya előirt, mindig a politika vezette? Mária Terézia és József korát ha tekintjük, a mikor az volt a törekvés, hogy Magyarország meg ne izmosodjék, akkor védvámokkal igyekezték az orsztrák ipart hatalmassá és Magyarországon az ipart semmivé tenni. Jó volna az előadó úrnak erre visszaemlékeznie. Midőn 1833—41-ben az a politikai irány jutott felszínre, hogy talán a német egységes vámterülettel ismét megszerezhetik a német császári koronát, ismét a politika vette át a vezetést Ausztria a védvámos iránytól nem volt-e hajlandó rögtön az ellenkező irányba. átcsapni. Azl hitte, hogy ezzel magát a német váraegységbe be tudja sikkasztani. Ha visszaemlékezünk az 1851-iki, vagy 1853-iki vámtarifa megalkotására, ha nem hunyunk szemet az akkor történtek előtt, mindenütt a politikai törekvést játjuk. Ausztriának összes iparos közönsége tiltakozott az ellen, hogy a vámpolitikában ellenkező irány követtessék, és mégis a császári korona utáni törekvés érdekében nem voltak-e h-íjlandók saját dédelgetett iparok hátrányára rögtön az egész védvámos rendszerrel szakítani ? Igaz, hogy ezen politiks, a mely a német császári koronára irányúit, a másik politikát, Magyarország szegénynyé tételét sem felejtette el. Ugyanakkor, mikor a védvámot elejtették, a miért feljajdultak az osztrák iparosok, egyúttal a mi bőrünkre igyekeztek azonnal kárpótolni az osztrák iparosokat? A kik a dologgal mélyebben foglalkoztak, a kik az akkori vámtarifa minden tételét ismerik, igazat adnak nekem. Az összes segédanyagok és nyerstermények vámmentessége kimondatott ott. Azon dolgokat, a melyeket mi adtunk el Ausztriának, kiviteli vámmal korlátozták, mindenben arra voltunk kárhoztatva, hogy tengődjünk, és csak addig éljünk, míg adót tudunk fizetni, de tovább nem gondoltak reánk. Azt mondani, hogy itt mi politikai tekinteteket ne hozzunk be, nagyon hely • telén és hibás álláspont. (Helyeslés aszélső baloldalon.) Az embernek megáll az esze, hogy miért van meg még ez a politika Ausztriában. Mit akarnak ott, a hol á politikát intézik, ezzel elérni. Azt, hogy Magyarország ne izmosodjék, hanem koldus maradjon? Azt hiszik talán, hogyha nekünk önálló gazdasági berendezkedésünk lesz, Magyarország azonnal az elszakadásra gondol. Talán attól félnek, attól tartanak, hogy a külön külügyi képviselet szüksége is előáll. Én ezekkel a feltevésekkel vitatkozni nem akarok. Magyarország megmutatta, hogy minden sérelem daczára, daczára annak, hogy sohasem viszonozták még elismeréssel sem áldozatkészségét, minden magyar embernek a szive megdobbant akkor, mikor a trón iránt kötelességet kellett teljesíteni. Ez a magyar nemzet mindig csak annak volt kitéve, hogy elárulták érdekeit, elvették jogait és meg akarták semmisíteni. Pedig nem frázis, — és igen jó volna, ha ott is hallanák, — hogyha az »erő«, a mely bennünket lenyűgöz, tovább is elő akar menni, az ő legnagyobb talpkövét,