Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

465. országos ttíés 1890. június 21-én, saerdán. 43 mindent elkövettek, hogy anyagilag meg ne izmosodhassunk, és a tőkegyűjtés nálunk lehetetlen legyen. Azt mondja a t. előadó úr, hogy a mostani állapotoknak fentartása az általunk annyira óhajtott iparfejlesztésnek útjában nem áll. Ennek bizonyítására néhány iparágra vonatkozólag megjegyjegyzéseket is tett hogy azokban mikép mehetünk előre. Nem tagadom, hogy bizonyos irányban haladtunk, de ha ezen haladást, mint az izmosodásnak jelét, mint az inferioritásnak elmúlását szembeállítom Ausztriával, nekem azutáni erő kifejezését mérlegelnem kell, nekem azon másik államnak ugyanazon iparágban való izmosodását is tekintetbe vennem kell. Ha e kettőt összehasonlítom és az itteni dimenziót szembe állítom azzal, a melyet odaát tapasztalunk, akkor arra az eredményre jutok, hogy az iparfejlődés tekintetében nem hogy erősödtünk volna, hanem viszonylagosan gyengébbek lettünk. Maga a t. előadó úr is elismerte, hogy iparunk nagy része csak teng, — és itt egy sajátságos logikát hangoztatott, — midőn a textil-iparról elmélkedvén azt mondotta, hogy van-e valaki, a ki azt hiszi, hogy ezen ipart vámvédelemmel meg lehet teremteni ? Hát van t. előadó úr, én is az vagyok Kossuth Ferencz: Én is! (Helyeslés a ssél&ö baloldalon.) Komjáthy Béla S Sőt, hogyha méltóztatnak a múltak történetébe tekinteni, ha valaki Ausztriában a textil-ipar fejlődését tanulmányozza, látni fogja, hogy annak fellendülése főkép a védvámoknak köszönhető. (Igás! Úgy van!a szélső baloldalon.) Igaz, olyan kegyes volt a t. előadó úr beszéde további folyamán azt is felhozni, hogy elismeri, rohamosabban menne a haladás a védvámokkal, azonban konszideráczió tárgyává teszi, nekünk magyaroknak az ország érdekében szabad-e a változás rohamosságát előidézni? Szóval megint az volt a konklúzió: vigyázzunk, maradjunk meg a régi állapotban. Egyik barátunk soraink közül igen helyesen közbeszólott: Mikor akarja tehát az előadó úr elkezdeni, hogy itt egyáltalában az ipar csirája elvettessék? Úgy látszik, soha! Azaz, hiszem, hogy ő akarná, de a politikái helyzet és az a tisztség, a melyet most betölt, ezt az érvet adta szájába, a mit elmondott. Hosszassabban lehetne az előadó úr beszédére, reflektálni és leszek is bátor ezt tenni beszédem folyamán akkor, midőn azon dolgokról fogok beszélni, melyeket ő felvetett. Azt mondta a t. előadó úr, hogy most, midőn a tárgyalás alatt levő javaslatot bírálni akarjuk, azt két csoportra kell osztanunk. Az egyik azon tartalom, melyet ő vívmánynek tart, és a másik azon tartalom, a mely a^ belső gazdasági élettel van összeköttetésben. És ezzel kapcsolatban azt a megjegyzést tette, hogy nem tudunk elég hálát kifejezni az igen tisztelt kormány és annak feje irányában, hogy 1 ezek az állapotok ma így vannak. Én nem késem kijelenteni, hogy minden elismerésem és tiszteletem daczára is, a melyet a kormány minden egyes tagja irányában kivétel nélkül érzek, és azon elismerés mellett, melylyel az ő jóakaratú működésüket mindenkor kísérem, és én ezt meggyőződésből teszem, én a hála érzetét magamban feltámadni nem érzem és hálára lekötelezettnek magamat nem tartom, — mert a mint be fogom bizonyítani, — ezen javaslat nem vívmány, hanem ellenkezőleg, a jogfeladás egész tömege. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) T. képviselőház! Helyes és jó gazdasági berendezésen épííl fel az országnak jóléte, biztonsága, függetlensége és szabadsága. Ez egy olyan régi, elkopott frázis nemcsak mi hangoztatjuk, hanem hangoztatja az előadó úr is, és pedig hangoztatta már akkor, mikor a visszavont javaslat tárgyalása volt a közgazdasági bizottságban. Hát ezt én magam is egész készséggel elismerem. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De sajátságos, hogy mikor valaki abból indul ki, hogy ezen kérdésnek helyes és mikénti megoldása annyira összefügg a nemzet függetlenségével, jövőjével és erejével, akkor hogyan tud egy lélekzetvétel mellett olyant is mondani, hogy ezt a kérdést politikai szempontból bírálni nem szabad. Engedelmet kérek, én az ellenkező nézetben vagyok és azt mondom, hogy igenis ez elsősorban és főkép politikai kérdés. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha mi teljesen függetlenek volnánk, ha fennállásunkat veszély nem fenyegetné, s önsorsunknak urai volnánk, egész készséggel helyezkedném én is arra az álláspontra és azt mondanám, hogy ezen kérdések mikénti megoldását csak közgazdasági indokok alapján lehet megbírálni, T. képviselőház! Engedjék meg nekem, hogy én, daczára, hogy ezek talán már nem új dolgok, és talán mindenki előtt ismeretesek, erre a politikai kérdésre kissé mégis kitérjek. Kötelességünk ez nekünk ezen az oldalon azért is, mert nekünk itt van az egyik legnagyobb agitacziónális helyünk arra nézve, hogy Magyarország népét felvilágosíthassuk, igazságainkról meggyőzzük, és így lehetővé tehessük, hogy a politikai élet küzdő terén a mi elveink a nemzet támogatásával valósulni képesek legyenek. T. képviselőház! Azt mondom, hogy a vám és kereskedelem ügye elsősorban politikai kérdés. És itt vissza kell térnem arra szerencsétlen elhatározásra, a mikor Magyarország az én felfogásom szerint olyan állami helyzetbe hozta magát egy másik állammal a mohácsi vész után, — hogy kik tették és mely árért tették, arról most nem akarok beszélni, — a mely nem volt alkalmas arra, hogy magunkat megerősítsük, erőinket kifejthessük és függetlenségünket biztosíthassuk. Az az indok, a mely akkor a fel-