Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

42 465. országos ülés 1899. jnnius 21-én, szerdán. teljesítek, ha elsősorban a t. előadó úrnak némely állítására reflektálok. Először is köszö­netemet kell nyilvánítanom neki, mert kijelentem, hogy, ha netalán elveim nem lettek volna eléggé megcsontosodva, ha netalán még kételyeim let­tek volna az iránt az igazságok iránt, a me­lyeket kifejteni kivánok; az ő beszéde igazán fényesen meggyőzött engem vélekedésem helyes­ségérő], (Tetszés a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök; Hall­juk! Halljuk! Szeretném én is hallani! Komjáthy Béla : Mindjárt beszéde elején azt mondta az előadó ár, a mézes madzagot szokás szerint a magyar nemzet száján akarva végighúzni, hogy az önállóságra megvan a jogunk, és hogy magyar és magyar ember kö­zött ebben nincs eltérés. Megvallom, okos ember­nek tartom az előadó urat és így mindjárt gon­dolkodóba esten a felett, hogy miért hozta ő azt fel, hogy magyar és magyar ember közt itt vélemény­különbség nincs? Ennek a hátterében van valami; mert ha azt mondotta volna, hogy e felett általá­ban nincs vita: akkor másképen mérlegelném kijelentéseit. De mikor ő azt mondta, hogy »rnagyar és magyar közt nincs vita*, ez azt jelenti, hogy vannak mégis bizonyos helyek, a hol jogainkat kétségbe vonják és azok érvényesítése elé min­dig akadályokat gördítenek. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ugyanakkor, a midőn ezt mondta az előadó úr, tán egy kissé kedélyesen azt a megjegyzést is tette, hogy »a független­ségi párt roppant rosszul fogja fel a törvény­magyarázatot, ha az 1867. évi XII. törvény­czikk 68. §-át ú^y értelmezi, hogy a szerint a vámszövetség létre nem jővén, csakis az önálló vámterület foghat helyet, tehát nem úgy, mint a többség magyarázza, hogy: a nemzet szabad elhatározása akkor is megmarad*. Hozzáteszi ehhez még kedélyesebben, hogy ha így értették volna, akkor í867-ben bizonyosan azt is ki­mondta volna a törvényhozás, hogy a vám­sorompók felállítaudók. Hát én nem akarom hinni, hogy komolyan mondta ezt az előadó úr, mert ha erre a térre megyünk, akkor csodál­nunk kellene azon is, hogy miért nem mondta azt is ki a törvényhozás, először, mily dimen­ziókban fogják felállítani az őrházakat; mily ruházata lesz a harminczadosnak, stb. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Sőt tovább megyek; talán azt is kellett volna mondani, hogy az autonóm vámtarifának minden tétele milyen lesz. Ha egyszer azt mondja a törvény, hogy ha a nemzet nincs Ausztriával vámszövetségben, akkor önrendelkezési joga áll elő, akkor ebből önként következik, hogy két önálló külön vámterület léte­zik és akarva nem akarva mindaddig, míg magát az ország újból le nem köti, más mint önálló vám­terület, az ország nem lehet. Ha pedig valaki ezt elfogadja, akkor a vámsorompó csak eszköze a külön vámterületnek. Annyira így van ez, hogy az előadó úr később maga is kénytelen volt el­ismerni, mert később ő is eszköznek jelentette ki a vámsorompókat. Az előadó úr ezúttal is —- és ezt nem most tette először, —- megint tiltakozott az ellen, hogy a vám és kereskedelmi kérdés megbirálásánál a politikai tekinteteket számon tartsuk. Azt a meg­jegyzést tette, hogy mindig az adott viszonyokat kell alapúi venni és csak ezek alapján lehet logicze valamire törekedni, vagy valami ellen védekezni. Hát én már szeretnék egyszer tisztá­ban lenni azzal hogy mi az az »adott viszony ?« Ez az »adott viszony« Magyarország történeté­ben már századok óta mindig megvan. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindig az »adott viazony« volt az, a mely minden törekvésünkben megaka­dályozott, a mely gátolt abban, hogy jogainkat érvényesítsük. Hát tudja-e a t. előadó úr, hogy mi az az »adott viszony ?« Az adott viszonyt e nemzet túlloyalitása, e nemzetnek sokszor gyávasága teremtette meg. (Úgy van! a szélső baloldalon) Azt mondja az igen t. előadó úr, hogy »milyen állapotok állnának elő akkor, ha mi önrendelkezési jogunkat az önálló gazdasági berendezésre hasz­nálnók fel; hogyha mi ennek folytán egyszerreel­vesztenők piaezunkat ?« Hát, t. ház, ezt az állítást így odadobni nem lehet. Én sem tartanám helyesnek, ha piaezunkat elveszítenénk, de majd beszédem folyamán igyekezni fogok szerény meggyőződésem és felfogásom szerint kétségtelenné tenni azt, hogy az önálló gazdasági berendezkedés piaezunk elvesztésével nem jár. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja az igen tisztelt előadó úr, hogy nekünk a közösségre, a szabad forgalom fen­tartására szükségünk van. Azt mondja, hogy mi tőkeszegény ország vagyunk és állítja, hogyha a valutarendezést keresztül nem viszszük, a mit a kiegyezés biztosít, akkor ez az állapot nem fog megváltozni. Tökéletesen egyetértek vele, hogya valuta rendezésére szükség van, de én meg azt kérdem tőle és kérem, őszinte meggyőződé­sével mondja meg nekem, hogy a most tárgyalás alá kerülő valuta-törvényekkel a valuta rende­zését biztosítottnak tartja-e? Meg van-e győződve, hogy azon ellenállás, a melyet eddig az osztrákok kifejtettek, nem lesz meg ezentúl is? Vájjon mint gondolkodó ember hiszi-e azt, hogy mindaddig, a míg imperative nem fogjuk kimondani, hogy bizo­nyos előfeltételek beállta után köteles lesz felvenni mindkét állam a készfizetést, addig a valuta lesz-e rendezve ? Azt tehát, hogy ezen kiegyezés a valuta­rendezést biztosítja, nem állíthatjuk; ha pedig a tőkeszegénységre megyünk vissza, tudjuk, ki annak az oka:—-mi magunk? Nagyon jól tudja a t. elő­adó úr, hogy osztrák részről századokon keresztül

Next

/
Oldalképek
Tartalom