Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-469

162 469. országos ülés 1899. juuius 26-án, hétfőn. van az önállóságunk, miért nem léptünk Ausz­triával szerződésre, hiszen ez az egyedüli módja annak, hogy a magyar önállóságot teljesen ki­domboríthassuk és ezt az 1867 : XII. törvény­czikk minden belső intencziójának megsértése nélkül bármikor és bárkivel szemben megtehet­jük. Én megmondom, t. képviselőház, őszintén és nyíltan a nézetemet erről a dologról. (Halljuk f Halljuk!) A külföld érdekeit játszuk ki ezzel a javas­lattal. A külföldnek joga van tőlünk, mihelyst egy másik állammal bizonyos kedvezmények mel­lett szerződést kötünk, a nemzetközi szerződé­sekben kifejezett ágynevezett legtöbb kedvez­ményes záradék alapján ugyanazon kedvezmé­nyeket kívánni. Ha mi önálló ország, önálló állam és vámpolitikai egység vagyunk, a mint gróf Apponyi Albert t. képviselő úr magát ki­fejezte, mi a másik egységgel, Ausztriával teljes önállóságunk alapján olyan szerződést köthetünk, a melynek kedvezményei Ausztriára nézve jóval túlmennek azokon a kedvezményeken, a melyeket más államoknak megadunk. De ezt nem teszszttk nyíltan, hanem egy formulával mellőzzük az egyenes utat s vámegységben tartjuk Ausztriával Magyarországot tényleg, mikor Szóval önállónak hirdetjük. Ezen megjegyzések után csak az marad hátra, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úrnak elismerést és köszönetet nyilvánítsak azért a kész­ségért, melylyel a vitában felhangzott összes megjegyzésekre és ellenvetésekre, ha azoknak a súlyát nem is tartotta egészen méltónak arra, hogy behatóan foglalkozzék velük, mégis meg­tette ezt, és én örömmel konstatálom ezt a kü­lönbséget, a mely a vitatkozás ezen módja és a t. túloldal részéről eddig helyeselt azon módja között fennállt, mely szerint csak a vita befeje­zése után állott fel a szakminiszter néhány meg­jegyzés megtételére (Helyeslés a szélső baloldalon.) és nem adott alkalmat arra, hogy a vitában az eszmék tisztázódjanak. Midőn én ezt örömmel konstatálom és elismeréssel nyugtázom, akkor ne méltóztassék nekem azt imputálni, mintha én azt mondottam volna, hogy vádolom a miniszterelnök urat azzal, hogy ő csak a többségben bizik. Én átnéztem a gyorsírói jegyzetekben a beszé­det, annak stílusa és nizusa nem tartalmazott egyebet, nem mondtam egyebet, — mikor a mi­niszterelnök úr kicsinylőleg megjegyezte, hogy könnyíí volt ezt a nehéz vitát felvenni, a czá­folátot megtenni, — mint hogy igenis könnyű ez, mert a többség biztosítva van oly módon, mint még törvényjavaslatnak törvényerőre emel­kedése eddig nem volt soha, és így könnyíí kicsinyelni az ellenséges argumentumokat! Még azt a megjegyzést is koczkáztatnom kell, midőn az igen tisztelt miniszterelnök úrnak ezt a vitat­kozási módját itt a képviselőházban Örömmel látom, illetőleg csak arra kérem még, hogy ne méltóztassék az előzékenységben odáig meuni, hogy olyan argumentumokat is czáfol, a melye­ket én elhallgatok, mert ilyenek ellen a czáfolat kényes, és hasonló esetben kísértésnek volnék kitéve, hogy egy rakás olyan elhallgatott argu­mentumra hivatkozzam, melyeket a miniszterelnök úrnak nem sikerült megczáfolni. Végül még csak azt jegyzem meg, hogy az én állásfoglalásomnak ebben a kérdésben semmi néven nevezendő rossz indulatú forrása nincs, és nem is lehet, álláspontom változatlanul az, — mióta ezeket a provizóriumokat tárgyaljuk, —­a melyet gróf Apponyi Albert t. képviselő úr, a kitől mindig igen szívesen tanultam, úgy fejezett ki, hogy egy oly egyezkedés létesítése, a mely által egyik vagy másik fél magát érdekében állandóan sértve érzi, nagyobb és állandóbb veszélyt tar­talmaz, mint akár a közgazdasági szakítás. Én ebből indultam ki, és mivel meg vagyok győződve, hogy az abban kifezett veszély itt egész mérté­kében fennáll, a javaslatot nem fogadtam el. (Helyetlés a szélsőbalon.) 4~Széll Kálmán miniszterelnök: T. kép­viselőház ! Csak pár rövid rektifikáczióval kell a t. képviselőháznak szolgálni — nem is szol­gálni, talán ez rossz szó, mert hiszen kegyes­ségéhez fordulok, hogy megengedje, — azok után, a miket a t. képviselő úr mondott (Halljuk! Halljuk í) A t. képviselő úr ellenem akarja fordítani múlt beszédemben mondott azon tételt, hogy a képviselő úr a pénzügyi bizottságban is más junktimról beszélt és itt is más junktimról beszélt. Bocsánatot kérek, fentartom teljes mértékben a mit mondtam, azt kiforgatni nem lehet, mert itt van a t. képviselő úrnak nyomtatott beszéde. Az Egyetértésből vettem, azt hiszem híven van adva. A pénzügyi bizottságban junktimról beszélt a t. képviselő úr, a mi van az átutalás és quóta között. Hiszen az egész előadása azt bizonyítja, mert azt mondja, hogy a miniszter karakterisz­tikus jóslatszerfí válaszszal felelt, hogy a tör­vény junktimot nem ismer és így nincs junktim. Fenn is tartom. Most meg azt feleltem, hogy van, de nem erre, hanem magára az átutalásra és ezen kérdés többi részeire. Nem akarok va­lami nagy dolgot tenni, de hiába, azt kell rekti­fikálnom, a mit a képviselő úr mond, nem a mit mondani akart. Világosan azt mondotta, világo­san az van itt kinyomatva, szórói-szóra nekem ad igazat. Rosszul tetszett a kérdést feltenni. Én nekem ahhoz kell magamat tartanom, a mit hallok és olvasok, itt pedig azt olvasom: Van-e összefüggés azon törvényjavaslat és a fogyasz­tási adók között? Hát igenis van. Azt mondja a képviselő úr, ne beszéljen a

Next

/
Oldalképek
Tartalom