Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-468

131 468. országos fllés 1809. jnnlns 3á-én, szombaton. volt, hogy ebben a törvényjavaslatban kétféle külföldi szerződésekről van szó. A törvényjavaslat 4. §-ának harmadik bekezdése úgy szól, hogy mindkét államnak jogában van a felmondást követelni; lejárattal bíró szerződésekre az utolsó bekezdése pedig úgy szól, hogyakétállara bármelyikének kívánságára felmondandók 1903-ra a lejárat nélküli szerződések. A t. képviselőtársam erre azt mondja, hogy a javaslat utolsóelőtti bekezdése, hogy oly időben lesz joga követelni a két állam bármelyikének a lejárattal biró szerződések felmondását stb., másképen szól mint az utolsó bekezdés. Kérem, ez nem így van. Nem az itt a differenczia, hogy mily időben, hanem, hogy milyen módon, a mint a képviselő úr magát alább kikorrigálta is; nekem csak feltűnt ez a lapsus linguae. De mi a kérdésnek lényege? Az, hogy miért differál a két szöveg? A képviselő úr nem difFikutálta a dolgot, mert fel lett világosítva: csak kérdezett; én érzem a jogosultságát annak és elismerem, hogy miután bizonyos eltérést lát, tudakozódhatik a dolog iránt itt is. De én azt gondolom, liogy miután az a tudakozódás a pénzügyi bizottságban is megtörtént, a közgazdasági bizottságban szintén megtörtént Visontai Soma képviselő úr részéről, és én feleltem is arra, hogy ebben a két szövegben semmi értelmi különbség nincs, és ez talán fel is van véve a közgazdasági bizottság jelentésébe; ez talán elégséges arra, hogy ezt ne kellessék újból megkérdezni. De úgy látszik, a képviselő úr csak egy gyei több löveget akart a maga battériájába bevinni én ellenem. (Zaj a szélsőbalon.) Nohát a kérdés tisztáztatott a ház hivatalos orgánumában, tudniillik abban a jelentésben, amelyet a közgazdasági bizottság részéről az előadó úr képvisel ott a szószéken. Barta Ödön: Nem ezt kérdeztem! Széll Kálmán miniszterelnök: De a jelentést méltóztatik ismerni, azt mindenki is meri, mert hisz az itt van. Azt nem tartozik a képviselő úr ismerni, a mi a közgazdasági bizottságban történik, de azt igenis, a mi a jelentésben van. De hát igen szívesen felelek rá, és visszamegyek arra, a mit az előbb félbeszakítottam, hogy a ki magyarul tud és magyarul ért, az azt hiszem, igazat fog nekem adni abban, hogy egyforma és tökéletesen egyértelmű, ha én azt mondom: mindkét államnak joga van követelni, vagy azt mondom : az államok bármelyikének joga van követelni. (Úgy vanIjöbbfdől.) Ezt tisztán csak stiláris, de nem értelmi különbség. Ha azonban a t képviselő urat megnyugtatja; kijelentem egész határozottan, hogy a törvényjavaslat 4. §-ának ezen bekezdései közötti szövegkülönbség semmi értelmi különbséget nem akar statuálni, tisztán csak stiláris dolog; egyforma értelme van mind a kettőnek ; mert a dolog súlya, ugye, abban rejlik, hogy az államok mindegyikénak, tehát Magyarországnak is joga van követelni egészen önállóan Ausztriától — úgy, a mint a törvény azt előírja, — a felmondást. Azt, bocsánatot kérek, hogy milyen módon történik, előírja a törvény, ezt bővebben felderíteni és fejtegetni nem szükséges. A mi a harmadik kérdést illeti, ez egy kicsit komplikáltabb, és megvallom igazán, egy kicsit terjengősen van előadva abban a szövegben, a mint a képviselő úr beszéde előttem van. De hát én igyekszem belőle a magot kivenni. A képviselő úr azt kérdi, hogy mi történik, ha a viszonosság megszűnik. Ez nincs megmondva ebben a javaslatban, sem pedig beszédemben. Továbbmenőleg azután azt kérdi, hogy mi lesz akkor a bankkal. Micsoda nagy baj lenne az, hogy a bankot nem lehet előbb megszüntetni, mint 1907-ben. Pedig a miniszterelnök is, meg mások is mindig azt mondják, hogy az egy rettenetes, hallatlan nagy hiba, hogy külön vámterület legyen és még se legyen külön bank. Hát először is, a mi a viszonosság kérdését illeti, megvan irva ennek a javaslatnak 5. §-ában, hogyha viszonosság megsértetnék, — a mit én mint extrém esetet állítottam oda,és a mi, remélem, nem fog bekövetkezni — akkor az áll be, hogy a magyar kormány, ha szükségét látja a rögtöni intézkedésnek, köteles rögtön intézkedni a maga felelősségének érzetében és súlya alatt, és 14 n tp alatt a háznak jelentést tenni, ha a ház nincs együtt, ha pedig a törvényhozás együtt van, akkor a kormány köteles törvényjavaslatot előterjeszteni, hogy az ország gazdasági és pénzügyi érdekeit megóvja. Gondolom, ez elégséges, mert az ország azokat a javaslatokat és rendszabályokat fogja életbeléptetni, a melyeket szükségesnek tart. Ebben meg van adva a szankczió, az ország jogának telje, a mely nem prejudikál, sem pro, sem kontra, és a mely nem prejudikál semmi rendszabály mellett, vagy ellen, sőt nem prejudikál sem a külön vámterület mellett, sem az ellen. És miért is prejudikáljon ? Elég, ha meg van a jog, elég ha 1867 : XII. törvényczikk 56. §-ában mint élő jog fenn van tartva. De hogy miképen, mikor és mily időben él az ország azzal, a? az országra nézve mindegy, mert lehetnek oly esetek, a mikor ebben az esetben sem kell épenséggel azzal élni, hiszen nem is fognak előfordulni a viszonosság megsértésének esetei. És én nem képzelem, hogy az osztrák kormány a maga boné fidese mellett és a helyzet súlyánál fogva a viszonosság megsértését elkövethetné. Még ebben a nem várt esetben is az esetnek mikéntje fogja az ország törvényhozását arra indítani, hogy micsoda rendszabályokat alkalmazzon. Ez az, a mit a törvény-