Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-468

Hg Í68. országos illés 1899, június 24-én, szombaton. hogy mi nem közgazdasági czélok megvalósítására törekszünk, hanem pusztán és kizárólag politikai aspirácziókat akarunk megvalósítani ? (Igaz! Úcy van! a szélső baloldalon.) és a magyar nép lelkéből felfakadt tiszta meggyőződést rendszerint a politikai szeparaczió gondolatával feketítették be. Persze, ezzel szemben a közösügyes állapotot állandóan olybbá tüntették fel, a mely nem pusztán és kizárólag a közgazdasági politikának, hanem egyúttal a monarchia nagybatalmi állásának is védbástyája. Eltekintve attól, t. ház, hogy én soha ennél igazságtalanabb és alaptalanabb érvet nem hallottam, a mint erre majd később szintén rátérni bátor leszek, most csak azt jelzem, hogy a helyzetnek ilyen színlen való feltüntetése rendkívül szerencsétlen helyzetbe sodorta ezt a nemzetet. Sodorta azon egyszerű okból, mert Ausztriában épen a mi kormányainknak ezen állásfoglalása, és a múlt tapasztalatai nyomán impregnálódott egy hit, a melyre gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam tegnapi nagyérdekű beszédében is czélzott; az a hit, hogy Magyarországnak az önálló vámterülethez csak eszmei jogosultsága van, és hogy Magyarországnak Ausztriával vámközösségben kell élnie mindenáron. Az a hit él ma is Ausztriában, hogy bekövétkezhetik minden; kezdve a kormánybukásoktól fel, egé szén az udvari demagógoktól oly fennen hirdetett masírozó katonákig, csak egynek nem szabad bekövetkeznie, tudniillik az önálló vámterületnek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, tekintsünk csak egy kissé Ausztriára, és mit látunk? Láttuk azt, hogy pártok, a melyeket egymástól a legelkeseredettebb politikai küzdelmek fájó emlékei határoltak el; pártok, a melyek esak a közel múltban vívtak nemzetiségi fajsúlyukért rettenetes küzdelmet; pártok, a melyek ma is elkeseredett ellenségekként állnak egymással szemben: egyszerre, mintegy varázsütésre egyesültek abban a gondolatban, hogy a magyar nemzet rovására mentül több és mentül nagyobb engedményeket csikarjanak ki. Azt is láttuk, t. ház, hogy az osztrák zsurnalisztikának minden egyes tagja, kezdve a nap-nap mellett a magyar gyűlölet tüzétől égő szennylapoktól, föl egészen az osztrák kormány hivatalos és nem hivatalos szócsövéig, sőt többet mondok, még az osztrák és magyar külügyminiszter által, tehát a mi pénzünkön is kitartott hivatalos lapig, egy gondolatban mindannyian egyetértettek, s ez az volt, hogy Magyarországnak az önálló vámterületet megvalósítania nem lehet és nem szabad. És miért, t. ház? Azért, mert előtérbe állították azt az elvet, a melyet az imént jeleztem, mert a monarchia nagyhatalmi állása azt meg nem engedheti. (Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Gróf Apponyi Albert t. képviselő úr tegnap itt a házban kijelentéseket tett, hogy bizonyos kérdésekkel Ausztriában végrevalahára tisztába kell jönni. Hát én is ezt mondom, t. ház: tisztába kell jönnie Ausztriának végrevalahára azzal, hogy a magyar nemzetnek az önálló vámterülethez nemcsak eszmei jogosultsága van, hanem akkor lépteti életbe tényleg is az önálló vámterületet, a mikor az önálló magyar törvényhozás faktorai ezt követelik, (Élénk helyeslés a ssélső baloldalon.) és ehhez senkinek másnak ezen a világon semmi köze. (Úgy van! Úgy van! a ssélső baloldalon,) És [ne engedjék Ausztriában magukat fölizgattatni kétes értékű politikai kalandoroktól és olyan érvektől, a melyek azt mondják, hogy Magyarország csak akkor állítja majd fel az önálló vámterületet, ha majd a bécsiek ellenünk masírozni fognak. (Egy hang a szélső haloldalon • Attól sem félünk/.) Hát, t. ház, nem fognak masírozni. (Felkiáltások a ssélső baloldalon: Hadd jöjjenek) Attól sem félünk. Magyarország felállítja az önálló vámterületet nem erőszakos eszközökkel, nem forradalmi úton, a mely törekvéseknek itt ez országban hire hamva sincs és a mely alávalóságokkal és valótlanságokkal bennünket megrágalmazni ugyan azon politikai kalandorok elég vakmerők, hanem igenis Magyarország felállíthatja az önálló vámterületet a jog, törvény és a királyi eskü szentsége alapján, a mely a magyar nemzetnek az önálló vámterület felállításához a kétségtelen jogot megadta. (Úgy van! Úgy van ! a szélső balodalon.) Major Ferencz: Természetes! Mezőssy Béla: Elhiszem, hogy Major Ferencz képviselőtársam ezt természetesnek találja, de olvassa el a Vaterlandot, biztosíthatom, hogy azt nem fogja természetesnek találni. Mondtam, hogy a közös vámterület egyik fő érvéül azt hozták fel, sőt maga a t. előadó ár is a vitának folyamán érintette, hogy a közös vámterület a monarchia nagyhatalmi állásának is a legjobban megfelel. Nézzünk a szemébe ennek az érvnek. Tudom én, hogy ennek a felfogásnak bizonyos körökben igen mélyre ható gyökerei vannak. Az én szerény nézetem szerint nem egyéb ez, mint annak a bizonyos régi összbirodalmi politikának sírjából kisértő szellemként időközönként vissza-visszatérő alakja, a mely soha meg nem hal, hanem a viszonyokhoz képest majd ezt, majd azt a gúnyát veszi fel. A múltkor egy könyv jutott a kezembe, a melyben Kolonicsnak Magyarországra vonatkozó politikai nézeteit olvastam. A mikor ezeket olvastam, elgondolkoztam, hogy istenem ez a riolouics nem a jelenlegi viszonyokról irta-e ezeket az adatokat 1696-ban?