Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-467

467. országos ütés 189». nek meg. Mindezt, t. képviselőház, nem abból a czélból hozom fel, mintha azt akarnám állítani, hogy egy ily kereskedelmi politika nem konstruálható, hanem annak bizonyítására, hogy egy ily kereskedelmi politikát még meg kell konstruálni, és hogy önök úgy a saját ügyüknek, mint a nemzet ügyének szolgálatot fognak tenni, hogyha nagy szellemi erejüket és munkáságukat részben arra is fordítják, hogy Magyarországnak egy gondolt külön vámterületen létesítendő kereskedelmi politikáját legalább nagyjában a közvéleménynek és a nemzetnek ítélőszéke elé állítják. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőház! Mondám előbb, hogy én a közgazdasági elvek terén egyenlő fegyverekkel megküzdendő harcznak kimenetelétől nem féltem íizt az irányzatot, a melyet mi képviselünk, de megvallom, nem féltem azt Ausztriával szemben sem. Általánosan el van terjedve az országban az a gondolat, hogy Ausztriában lehetetlen lesz ezentúl kiegyezést kötni, mert Ausztriában oly áramlatok vannak, Ausztriában Magyarországgal szemben egy oly ellenséges áramlat és indulat van, a mely lehetetlenné fog tenni minden más politikát, mint a gazdasági különválást. Hát, t képviselőház, az bizonyos, hogy a gazdasági közösség fentartásának akadályai, a melyek nem is tekintve a rendkívüli parlamenti helyzetet, a mely ott még mindig uralkodik, sokkal inkább Ausztriában, mint Magyarországban vannak. De ha figyelemmel kisértük azon eseményeket, a melyek most lefolytak, ha figyelemmel kisértük azoknak az alkudozásoknak a fázisait, a megbeszéléseknek a fázisait, a melyek a mi kormányunk és az osztrák kormány között az utolsó időben lefolyjak, — és a helyzetnek különös természete folytán, annak folytán, hogy a gazdasági berendezés számos kérdése az ellenzéki pártokkal létrejött paktumhoz volt kötve, mindnyájunknak, a ház minden oldalának alkalma nyilt kivételes rézletességgel beletekinthetni ezeknek a tárgyalásoknak, ezeknek a megbeszéléseknek egész szövevényébe, — ha ezeket figyelemmel tekintjük és figyelemmel tekintjük az osztrák közvéleménynek megnyilvánulásait, azt fogjuk találni, hogy azok a nehézségek, a melyek itt felmerültek, sokkal inkább közjogi és politikai, mint közgazdasági természetűek voltak, a miből azután az folyik, hogyha azok a közjogi és politikai akadályok elháríttatnak és megszűnnek, akkor a tisztán gazdasági téren való megegyezésnek oly akadályait, a melyekről a priori lehetne mondani, hogy azokat legyőzni nem lehet, legalább egyelőre nem látjuk, legalább én nem látom. Ezek a közjogi és közgazdasági akadályok (Zaj, Elnök csenget.) állottak abban az eléggé nem sajnálható tényben, hogy Ausztriában bizony még a politikai döntő június 23-án, pénteken. 99 köröknek egy része sem, de a közvéleménynek összes áramlatai körűi egyik sem bír Magyarország közjogi helyzetének, Magyarország jogainak kellő tudatával, ós nem barátkozott meg utógondolat nélkül azzal, hogy Magyarország azt a közjogi poziczióját, azt az állami önállóságát, a melyet az 1867. kiegyezés számára biztosított, visszavouhatatlanál bírja, és hogy hiába való minden kísérlet, hogy azon csorba ejtessék, hogyha ezekkel a kísérletekkel szemben Magyarország politikai tényezői helyüket férfiasan megállják. (Igaz ! Úgy van a jobboldalon.) Látjuk, hogy Ausztriával szemben a legnagyobb nehézség abban a jajveszéklésben állott, a mely az ischli klauzulának — hogy rövidség kedvéért ezt a kifejezést használjam, — elejtésével ott olyan r.agy nyugtalanságot okozott. Ha Lajthán túli barátaink ezt a kiegyezést, a mint ma a ház asztalán van, a melyet én ma az egyedül lehetségesnek tartok, mely azonban engem tartalmában nem elégít ki teljesen Magyarország közgazdasági érdekei szempontjából, ha ők azt Ausztriára nézve annyira sérelmesnek tartanák, miért rajongnának oly nagyon minden oly intézkedésért, mely ennek tartósságát, sőt felbonthatatlanságát, ha nem is elvileg, de gyakorlatilag biztosítja? (Ügy van! Úgy van! Élénk helyeslés balfelöl.) T. ház! Nem akarok az osztrák belügyi állapotoknak bírálatába bocsátkozom; nincsen jogom hozzá és gondolom, nem felel meg a helyes politikai eljárásnak egy idegen és velünk szövetséges állam belügyeiről akár az egyik, akár a másik tényezőre nézve kárhoztató ítéletet mondva diszertálni. Egyet azonban láttunk már a múltban, és ez megnyugtat a jövőre nézve is. Azok a körök, melyeknek ez a polttika tőkecsinálás szempontjából jó, egymásra Hezitálnak Magyarországgal szemben való agitácziójukban, egymásra Hezitálnak annak állításában és bizonyítatlan állításában, hogy Magyarország gazdaságilag és pénzügyileg kiaknázza Ausztriát, hogy Ausztria felett nem tudom micsoda jogosulatlan szupremacziát akar gyakorolni, és akkor akad itt is, ott is, egyik-másik, a ki azt mondja, hogy bizony jobb lesz a gazdasági különválás. De a mint ennek csak lehetősége is a látóhatáron mutatkozik, akkor a politikai agitácziónak nagyszájúsága megett egyszerre felállnak azok a reális érdekek, melyekre nézve a gazdasági különválás Magyarországtól egy véghetetlen veszélyes válságot jelentene, s akkor ezek a reális érdekek bevallottan, vagy be nem vallottan, burkoltan, vagy nyíltan, egyenes, vagy kerülő utakon, de megtudják találni annak a módját, — néha az agitátorokat tovább engedve beszélni, — hogy ennek az agitácziónak foganatja ne legyen, mert nagyon jól tudják azt, a mit a miniszterelnök űr K-i*