Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-467

100 167. országos ülés 1899. június 23-án, pénteken. mondott, ha nem is vallják be — nem is követelem, hogy bevallják, a maguk hazája szempontjából helytelenül tennék, ha bevallanak, — hogy a gazdasági különválás Magyarországra nézve bizonyos átmeneti rázkódtatással járna, Ausztria közgazdaságára nézve azonban maradandó és vészteljes eredménye lenne. (Úgy van! Úgy van! a jobb- és baflelől.) Azt mondják a Lajthán túli hangok,- hogy Magyarország, midőn az önrendelkezési jog alapján tartja fenn a gazdasági közösséget, illetéktelenül belenyúl Ausztriának belügyébe, azt a jogot is arrogálja magának, hogy Ausztria számára törvényeket, alkosson. Bocsánatot kérek, t. ház, nem hiszem, liogy ebben a teremben volna valaki, nem hiszem, hogy Magyarországon egyáltalában beszámítható ember legyen, a ki ilyen jogot Magyarország számára Ausztriával szemben arrogáljon. Egyszerűen előállott egy helyzet, nem is a mi hibánkból, midőn az osztrák törvényhozás akezióképtelenné vált. Ennek a helyzetnek előidézésében nincsen részünk, ennek a helyzetnek orvoslására nincsen módunk. Azonban a szövetség lejárt, a gazdasági berendezésről valami módon gondoskodni kell. Azt akarták volna t. szomszédaink és az jobban felelt volua meg érdekeiknek, hogy mi, minthogy Ausztriával szövetséget nem lehet kötni, ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a gazdasági közösség szálait szétszakítsuk. Én azt hiszem, hogy az ischli klauzulához való görcsös ragaszkodás mutatja, hogy ilyen megoldástól, mely az ő reális érdekeire nézve végzetes lett volna, jobban megijedtek volna, mint bármitől. Ha pedig a gazdasági közösség megszüntetését nemcsak nem akarják, hanem hogy arra minő súlyt fektetnek, azt bebizonyítja annak perennálására és kitolására vonatkozó minden eszmének felkarolása által. Hát akkor azután ne tegyenek kifogást az ellen, hogy Magyarország azt a gazdasági közösséget, a melyet mi a magunk érdekének tartunk, de a mely még nagyobb mértékben az ő érdekük, fentartja azon formák közt, amelyek közt azt fentartani az osztrák parlamenti viszonyok mellett egyedül lehetséges. Legyenek meggyőződve, hogy talán nincs Magyarországon számottevő politikus, a ki ne üdvözölné örömmel azt a pillanatot, a melyben Ausztriában az alkotmányos gépezet rendes funkcziója megint helyreáll, és a melyben azon helyzetbe jövünk, hogy Ausztriának alkotmányos jogait tényleg gyakorló népeivel a maga módja szerint, vagy szövetséget kössünk, vagy konstatáljuk, hogy az érdekek felfogásainak kiegyenlíthetetlen ellentétei miatt szövetséget nem köthetünk, és öntudatos kölcsönös akarattal menjünk aztán be a gazdasági különválásba. Készakarva használtam és hangsúlyoztam ezt a formulát, hogy örömmel üdvözölnök azt a pillanatot, a melyben Ausztriának az alkotmányos jogokat tényleg gyakorló népeivel érintkezhetnénk, mert itt egy nem szabatos formulát hallok gyakran használni, a mely azonban közjogi zavarokra adhatna okot. Azt, tudniillik, hogy jelenleg Ausztriában nincs alkotmányosság, a miből azután tényleg folynának következmények, a melyek nemcsak a gazdasági különválásra, hanem az 1867. törvényczikk pragmatikus határozatainak is megingatására vezetnének. De bocsánatot kérek, t. ház, ez nincs így. Csak annyi van ott, — és ez is elég nagy baj, de ezt ne túlozzuk, — hogy a parlamenti helyzetben beállott nehézségek folytán az alkotmányos gépezet működésében meg van akasztva, de semmi oldalról sem tagadják. (Egy hang a szélső baloldalon...) Az nálunk is meg volt akasztva, és mégsem mondta ezt senki, és nagyon zokon vettük volna, ha velünk úgy bántak volna, mint egy olyan országgal, a melyben nincs alkotmány. Egyetlenegy tényezője az osztrák politikának se vall mást, mint azt, hogy igenis az alkotmányos institueziókat ott fenn kell tartani, és az azok működése elé gördült akadályokat el kell hárítani. Ez a helyzet tehát nem azonos azon helyzettel sem a maga természetében,sem közjogi és egyéb konzequencziáiban, a mely előállott volna, ha az alkotmányosság Ausztriában valóban megszűnt volna, és Ausztria az abszolút kormányzattal biró államok sorába lépett volna. T. ház! Ezzel elvégeztem azt, a mit közvetlenül a napirenden levő tárgyhoz mondani kivántam. Én ismétlem, hogy ezen kérdések megoldásának módjában, és e megoldások parlamenti képviseletének módjában fényes igazolását láttam annak, hogy mi, a kik még rövid idő előtt ellenzéki álláspontot foglaltunk el, a Széli-kormánynak támogatására vállallkoztunk és annak pártjába léptünk be. Az Ausztriával szemben fenforgott nehézségeknek hosszabb időre való elhárításával a kormányzat történetének egyik fejezete lezárult. Lezárult olyan sikerrel, a mely siker bennünket biztat (Úgy van! Úgy van ! a jobb- és baloldalon.) arra nézve, hogy ez a kormány többi még megoldandó feladataival épen úgy a maga programmjának és a kormány élén álló egyéniségek egyéni prestigeének megfelelő sikereket fog elérni, mint a minőket el tudott érni eddigi feladataival. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és baloldalon) T. ház! Senki, a ki elfogulatlanul ítéli meg a helyzetet, nem zárkózhatik el nemcsak a kiegyezési kérdésben, de az ország egész közéletében beállott igen nagy javulás és igen biztató jelenségek elől. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) Én kivánoru, hogy a t. miniszterelnök urnak, annak a kormányzati rendszernek kiépítésében és a nemzet egész idegrendszerén végig való kifejtésében és érvényesítésében, a melyet ő magának programmjáúl választott, époly erős