Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-467

/r 467. országos ülés 1899. jnnius 28-án, pénteken. kormány vezetése bizton el fog juttatni. Nem vagyunk ott, hogy akár a kereskedelmi politika terén, akár a fogyasztási adók ügyének megoldása e téren egy oly kész munkálattal állhassunk elő, a mely legalább az én hitem szerint az országnak úgy közgazdasági, mint pénzügyi érdekeit kielégíti. Általános az a beismerés is, fl

ogy a jelenlegi autóm vámtarifa Magyarország érdekeinek nem felel meg, általános a beismerés, hogy bizony az idegen államok között kereskedelmi szerződésekben se domborodik ki eléggé Magyarország érdeke, és én a magam részéről Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak abban az egy kijelentésében teljesen osztozom, hogy a fogyasztási adók terén jelenleg elért reformok az országnak pénzügyi hátrányait kiegyenlítik ugyan, közgazdasági hátrányait azonban nem orvosolják, és hogy itt egy nagy feladat marad fenn, a melyet nekünk hazánk közgazdaságának és különösen földmívelésünknek érdekében a megkötendő vámszövetségnek keretében okvetlenül meg kell oldanunk. (Úgy van! balfelöl.) De azért mégis mondhatom, hogy előbbre vagyunk, mert a kereskedelmi politika azon módosításainak, a melyeket a közös vámterület terén tenni kell, legalább általános irányzatait meg is tudjuk jelölni. Tudjuk, hogy azt az exczessziv vámvédelmet, mely kizárólag az osztrák iparnak javára a magyar fogyasztó közönséget megterheli, mérsékelni kell. Tudjuk és valljuk, itt halottuk minden oldalról a közös vámterület hivei közt, hogy parallizálni kell, egyenértékűvé kell tenni Magyarország terményeinek, különösen mezőgazdasági terményeinek védelmét az osztrák ipar védelmével. (Úgy van! bal felől.) Így tehát egy kereskedelmi politikának és egy fogyasztási adó politikának körvonalai az ország előtt már ismeretesek. T. barátaimat azonban a ház azon oldalán figyelmeztetnem kell, hogy saját eszméiknek ajánlása terén még ennyire sincsenek, mert eddig még körvonalait sem mutatták fel; bizonyára tudják felmutatni, de nem mutatták fel edd'g körvonalait annak a kereske delmi politikának, a melyet az önálló vámterület esetén Magyarországnak folytatnia kell. És, t. képviselőtársaim, ha a kérdést a közvélemény előtt tisztázni és a közvéleményt egy érett, komoly ítéletre képesíteni akarják, ezt a hiányt okvetlenül pótolni kell. Meg kell mutatniok, hogy abból a dilemmából,* hogy kerüljünk ki, hogy vagy az ipari termelésnek gyorsabb előmozdítása czéljábóí védvámos politikát követünk és akkor Magyarországnak kiviteli érdekeit sértjük, vagy Magyarország kiviteli érdekeinek előmozdítása szempontjából szabad kereskedelmi politikát követünk és akkor az ipari védelemnek terén vajmi keveset érünk el. Polónyi Géza: De van egy harmadik is! Gr. Apponyi Albert: Van egy harmadik is és épen arra akarok áttérni. Kérem, ne méltóztassék engem félreérteni. Én nem mondom, hogy nincs harmadik mód, szóval sem állítom azt, sőt tiltakozom az ellen, mintha én állítanám, hogy nem lehet oly kereskedelmi politikát találni, a mely Magyarország gazdasági érdekeit az önálló vámterület esetén is megóvja; csak azt mondom, hogy ennek a kereskedelmi politikának a kiépítése, már eszmében való kiépítése, annak a szellemi tevékenységnek, és annak a politikai feladatnak egyik része, mely t. barátaimra vár a ház ezen oldalán, (A szélső baloldalra mutat.) és konstatálom, hogy eddig még vár. Mert Komjáthy Béla t. képviselő társam ugyan — gondolom, egész helyes irányzatban megindulva, — azt mondta, hogy sem doktrinair értelemben vett szabad kereskedelmi, sem doktrinair értelemben vett védvámos politikát, hanem tisztán az adott helyzethez — és akkor ez a szó talán önök előtt is kegyelmet nyer, — alkalmazkodó kereskedelmi politikát követnénk, és hogy szórói-szóra idézem, azt mondja, hogy például ő tudná biztosítani, vagy azt hiszi, hogy biztosítani lehetne Magyarország nyers terményfeleslegének számára a németországi piaczot, és azt mondja: »Azért nem is kellene, hogy Németország minden ipari terményének utat nyissunk. Elég volDa azon iparczikkeket bebocsátatni, melyekre szükségünk van, melyeket nem tudunk előállítani, és a melyeknek nincs meg nálunk az előfeltétele. Ezzel szemben bizonyára biztosíthatnék a német piaczot és bizonyos, hogy feleslegünket legalább nagy részben ott elhelyezhetnők, e mellett iparfejlesztésünknek sem állanának útjában Í. Én nem mondom, hogy ez az irányzat — eltekintve a konkrét példától, Németországtól, — egészben véve nem helyes; csakhogy ennek keresztülvitele nem olyan egyszerű, hanem nagyon komplikált dolog. Bátor vagyok épen arra a németországi példára utalni, a melyet t. képviselőtársam idéz, hogy például minő eljárást gondolna a német fém- és különösen vasiparral szemben, a melynek számára kiviteli piaczoknak megszerzése Németországnak minden esetre itt első rendű érdeke, miután ez Németországnak talán leghatalmasabb ipara, a mely ipar pedig nálunk az osztrák konkurrenczia mellett is meglehetős lendületnek indul, de kötve hiszem, hogy egy szabad-kereskedelmi politikát Németországgal szemben eltűrne. Hát akkor, t. képviselőház, épen a t. képviselőtársam példájával jönnénk azon dilemmába, hogy vagy nem tudunk piaczot nyitni nyersterményeinknek, vagy kénytelenek volnánk oly konczessziókat tenni Németország egyik legfontosabb iparának, a melyek egy nálunk már virágzó és föllendült ipart alapjaiban rendítené-