Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-449

á49. országos ülés 1899. április 27-én, csütörtököm g^ bekísérték és kihallgatták. A vádlók szintén ott voltak a szobában és szemeibe mondták, hogy az uralkodóház letételét hirdette és a császári katonaság ellen^ izgatott. Hasztalan volt azon mentsége, hogy a magyar kormány rendeletére hirdette ki a függetlenségi nyilatkozatot, — tudniillik a templomban. — Az Ítélet gyorsan meghozatott. Alig félóra alatt megtörtént minden. Az ítéletet német nyelven olvasták fel előtte, melyből a plébános csak ezen fatális szavakat értette: »Durch Pulver und Blei!«, mivel ezt erősen hangsúlyozta a hadbiró. Csak néhány perez engedélyeztetett neki, mialatt a szentségeket áhítatosan felvette B egész rezignáczióval végrendeletét megírta, melyet a jelen volt császári katonatisztek hitelesítettek. Az ítélet azután végrehajtatott a lelkészlak kertje vegében. Három dördület és a lelkipásztor holtan omlott a rideg porba.« A második fejezet ekként hangzik (olvassa) : »1849. szeptember 4-én délután 4 órakor szokatlau órában Streith és káplánja a haditörvényszék elé lettek idézve itélet-kihirdetésre. Beszólította őket a porkoláb. Az ajtó nyitva maradt, s teljes számú haditörvényszék előtt álltak. Az auditor felolvasta az ítéletet, mely így hangzott: »Streith Miklós bolgári plébános és Kőnig Mór káplán, miután saját beismerésük s összevágó tanúvallomásuk által meggyőzettek, hogy a debreczeni konventnek április 14-iki hazaáruló nyilatkozatát a templomban nyilvánosan felolvasták és megmagyarázták s a népet fegyveres felkelésre buzdították: a haditörvényszék által kötél áHali halálra ítéltettek.« Barta Ödön: Büszkék lehetnek reá az utódaik! Molnár János (olvassa); »Ezen itélet a főparancsnok által törvény útján megerősíttetett, azonban kegyelem útján oda módosíttatott, hogy Streith Miklós golyó által végeztessék ki, Kőnig Mór pedig, tekintve fiatal korát, vagyonvesztésre és 15 évi várfogságra, vasban ítéltessék. Streithon az itélet szeptember 5-én reggeli 5 órakor fog végrehajtatni*. És végre is hajtatott, t. képviselőház, mert hát akkor ilyen dördületesen hangzott a »Kanzel-Paragraph«. Olay Lajos: Bár ma is ilyen hazafiasak volnának a papok. (Élénk mozgás a baloldal hátsó padjain.) Förster Ottó: Hazafiasak azok, sokkal hazafiasabbak, mint sokan, a kik magukról azt gondolják! (Élénk mozgás és zaj.) Olay Lajos: Mutatja a Kossuth-példa! (Nagy zaj a baloldal hátsó padjain.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Molnár János: Úgy-e bár, t. ház, akkor jók voltak a katholikns papok, mikor az államhatalommal szemben, a melyet egyéni meggyőződésük szerint illegitimnek tartottak, a szószéken is hirdették és követelték a törvény és jog uralmát? . . Mkkor ugy-e bár jók voltak a katholikns papok, midőn mint a vers mondja: »A ki nem győzte karddal, gyújtott hát igével És küldött maga helyett százat, ezreket, S a mije csak volt, mindenét odadta, Maga meg nyomorgóit, fázott és éhezett; És midőn már minden áldozat, vér hiába volt, Mert minden elveszett, Az áldozatból akkor sem fogyott ki, Hanem titkos magányban sirt és kőnyezett« Akkor, iigy-e bár, jók voltak a katholikus papok? ... És most épen ön volna az, t. Kossutkpárt, — mert hiszen csak önök követelték ezen szakaszoknak törvénybe való iktatását, a melyeket mi nehezményeztünk a béketárgyalások alatt, — csak ön volna az, t. Kossuth-párt, mely feledve a Kossuth nevet, beállana Haynau- s Jellasicsnak, (Élénk derültség, nagy mozgás és zaj a szélsä baloldalon. Felkiáltások: Hát Zelenyák? Elnök csenget.) veretvén e szakaszokkal ajkaink és karjainkra rabbilincseket?! Nem, ezt nem fogják megtenni önök sem, ha mélyen érzik a »szabadság« ihletét és meggondolják, hogy minden téren csak 11, él és fejlődik szilárdan, a mi ennek a nemtőnek köszönheti életét és hordozza homlokán csókja lehelletét. (Tetszés a baloldalon. Mozgás a szélső baloldalon.) Vagy azt hiszik önök, hogy mivel mi az egyházpolitikának ellenzői vagyunk, azért már kihalt szivünkben a honszeretet tüze? Vagy elfeledték, hogy csak néhány hó előtt is, midőn az alkotmány veszélyben volt, félretéve mindent, együtt harczoltunk át önökkel nehéz és hosszas küzdelmeket? »Kennst Du das Land, wo die Citronen blühen ?« kérdi a költő. És én azt felelem rá, t. képviselőház, hogy nem ismerek rá erre a szép hazára, mert annak a szép Itáliának tündérege alatt nem csupán virágok, hanem katángkórók és bogáncsok is teremnek, mert ott is virul a Kanzel-Paragraphnak mákvirágja. De ott az csak egyetlenegy szakaszból áll, a melyet, mert leginkább hasonlít a mienkhez, felolvasok (olvassa): »Hasonló pénzbírság és fogság«, —a mely tudniillik az előző pontban a hivatalával visszaélő köztisztviselő ellen van kiszabva, — »alkalmazandó valamely vallás szolgája ellen is, a ki valamely jelölt mellett, vagy ellene a választók szavazatait lekötni, vagy azokat arra bírni igyekszik, hogy a választástól tartózkodjék, történjék ez akár valamely kultusz végzésére rendelt helyen tartott beszéd, vagy értekezés által, akár vallásos jellegű egyesületekben, akár lelkiekbe vágó ígéretek, vagy fenyegetések által, vagy a fentjelzett kitanítások által.« Albion ködös honában sokkal tisztultabbak az elmék és az eszmék. Ott is van egy paragrafus, a melyet a jelen törvényjavadatnak indokolása ugyan a Kanzel-Paragraphok közé szaft*