Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-449

449. országos ülés 1899. április 27-én, csütörtökön. 63 a közismert paktum a pártok elhatározásának szabadságát fentartotta a javaslat 170. és 171. §-aira, a melyek — mint már erre utaltam, — a vallási személyek és a vallás intézményeinek a politikai pártéletbe, a korteskedésbe való bevitelét kizárni czélozzák. E tekintetben a bizottság áltást foglalt; behatólag, szenvedély nélkül foglalkozott ezzel a kérdéssel, és abban állapodott meg, hogy akkor, mikor egyrészt a politikai igazgatásnak minden irányban gátat kívántunk vetni, akkor, midőn a közhatalom kezelőinek magatartását a legszűkebb, a legtörvényesebb körre szorítottuk, akkor a politikai eszély és az egyenlékeny igazság szeretete parancsolta nekünk azt, hogy a politikai egyensúlyozás törvényénél fogva ezeket a izgatásokat is fékezzük meg, ezeket is helyezzük a törvénynek legszigorúbb rendelkezései alá. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezért járult az igazságügyi bizottság ahhoz, hogy a javaslat 170. és 171. §-ai, mint az 1896-iki törvénynek integráns és változhatatlan alkatrészei, érintetlenül maradjanak továbbra is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ekkép igyekeztünk helyreállítani az összhangot, egyrészt a közélet tényezőinek működése, másrészt a paktum és a törvényjavaslat szövege közt. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy az igazságügyi bizottságot működésében nem vezette elfogultság, nem feszélyezték párttekintetek, mert határozatainkat, a mint erre bizottsági jelentésünkben is rámutattunk, legtöbbnyire egyhangúlag hoztuk, mert mi is czélúl tűztük ki, hogy eltakarítsuk az útból mindazokat, melyeken eddig a nemzeti akarat tiszta kifejezése megtörött. Tettük ezt világos intézkedésekkel azért, hogy ezek tisztán és félreértést kizárólag menjenek át a nép tudatába és váljanak a nemzet élő jogává, melynek erejét még külön erős szankczióval biztosítottuk és fokoztuk. Az adófizetésnek, mint választói előfeltétel mellőzésével utat nyitottunk arra, hogy a választók ezrei, talán százezrei a választók névsorába fölvétessenek, és a nemzeti élet tevékeny tényezőivé válhassanak. Megtettünk szóval mindent arra, hogy a törvény és a jog uralma az egész vonalon kétségtelen legyen. Bizonyos tehát az, hogy a mint a törvényjavaslatnak egész ezíme nem fedi annak egész tartalmát, mert ebben nemcsak a bíráskodás átruházása, de oly intézkedések is foglaltatnak, a melyeknél fogva ezt a törvényjavaslatot kétségtelenül mint egy nagy darab parlamenti reformot kell a maga egészében tekintenünk, a melynek kihatása alatt ezen reformnak talán ma meg nem érett eszméi, függőben Nagyott részei is gyorsabban fognak megérlelődni. Bizonyos az is, hogy a választások végeredménye ezentúl sokkal kevésbbé lesz belátható, mint az eddig volt. (Mozgás.) Valósziníí az, hogy a végeredményben nagy változások fognak beállani, nemcsak személyi, egyéni tekintetben, hanem talán a pártok számaránya, talán a pártok elvi irányára nézve is. Ezért vannak igen sokan, kik nem nézik aggodalom nélkül a jövőt, a mely ezentúl az eddig megszokott erőtényezőknek változott, vagy talán egészen megszüntetett közreműködésével fog alakulni és előállani. Mi ezeket az aggodalmakat azonban nem osztjuk, mert azt hiszszük, hogy bármilyen legyen is ez az átalakulás, abban kétségtelenül a magyar nemzet választói többségének akarata ezen törvény folytán tisztán fog kifejezésre jutni, már pedig nekünk történetünk adja a megnyugvást. arra nézve, hogy a mit az egységes és osztatlan magyar nemzetnek akarata tisztán juttat kifejezésre, az ennek a nemzetnek, ennek a nemzet létének kárára nem válhatik. Ezen szempontoknál fogva ajánlom a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadásra. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbról és a középen.) Rakovszky István jegyző: Molnár János! Molnár János: T. képviselőház! Igen kérem a t. képviselőházat, kegyeskedjék csekélységemet szíves türelmével különösen beszédem* nek elején megajándékozni, mert vagy tíz perczig igen száraz dolgokkal kell foglalkoznom; de később élénkebb, lehet, hogy esipó'sebb is leszek, (Élénk derültség.) és így talán nagyobb érdeklődést keltek. »De mortuis nil, nisi bene« tartja a latin közmondás. Tehát arról, a kiről nem lehet »bene« beszélni, hallgatni kellene. És nekem mégis beszélnem kell egy parlamenti halottról és pedig azért, mert kényszerít engem a néppártnak, a melynek nevében beszélek, épen azon parlamenti halott által megtámadott reputácziója. Már a béketárgyalások alatt is, azután is felhangzott a vád, a panasz a néppárt ellen, mintha az a jelen törvényjavaslatnak az egyházra nézve sérelmes részeit is elfogadta volna; még miniszteri ajkakról, a volt miniszterelnök úréiról is elhangzott e vád, sőt ő még többet is tett, mint egyszerűen vádolt, mert nemcsak azt mondotta, hogy az ellenzék, tehát a néppárt is ezen törvényjavaslatot teljességében elfogadta, hanem még azt is állította, hogy az azt követelte. Abban az országra nézve szerintünk végtelen szerencsés pillanatban, midőn a volt miniszterelnök úr, báró Bánffy Dezső úr — mert ő az, a kire azon latin közmondással czéloztam, — azt jelentette be, hogy a kormánytól visszalép, így beszélt a pártklubban: »Később, de részben már kezdetben is, tudniillik a béketárgyalások alkalmával, az ellenzéknek más kívánalmai is voltak. Kívánták kezdetben és pedig a legI nagyobb súlyt helyezték arra, hogy a kúriai