Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-449

u 449. országos ülés 1899. április 27-én, csütörtökön. bíráskodásról szóló törvényjavaslat, a mely a képviselőházban két évvel ezelőtt már letárgyaltatott, a mely azonban a főrendiházban az úgynevezett kanczell-paragrafusok miatt keresztülvihető nem volt, ismét eredeti szövegében úgy, a hogy a képviselőház azt letárgyalta, ismét a képviselőház elé hozassék, illetőleg tárgyaltassék, elfogadtassák.« Hát, t. képviselőház, ez egyszerűen nem áll, az igazsággal homlokegyenest ellenkezik. A ki kezébe veszi a béketárgyalásoknak nyilvánosságra jutott aktáit, olvashatja, hogy azon feltételek, és azon törvényjavaslatoknak, a melyeket az ellenzék és így a néppárt is követelt, harmadika ekként szólott: *a képviselőválasztási ügyekben a kúriai bíráskodás behozatala és törvény által szabályozása«. Tehát egyszerűen elvben kívánta a kúriai bíráskodást, minden létező, vagy már létezett konkrét törvényjavaslatnak megemlítése, vagy arra való czélzás nélkül, a mit bizonyít ugyanazon szakasznak következő passzusa: »ezen törvényjavaslatba egy oly intézkedésnek felvételét, mint a minőt a képviselőház által 1896-ban elfogadott törvényjavaslat 169. §>ában tartalmaz, a néppárt ellenezné ugyan, de a törvényjavaslatnak kellő időben való keresztülvitelét meg nem akadályozná«. íme tehát, már akkor óvást emeltünk még arra a lehetőségre nézve is, hogyha netán azt a törvényjavaslatot kínálná ismét a miniszterelnök, a melyet 1896-ban terjesztett a ház elé Erre a kormány második nuncziumában ez foglaltatik: »A kúriai bíráskodásról szóló javaslat abban a szövegben, melyben a képviselőház legutoljára elfogadta, nyujtatik,« tudniillik az ellenzék elé. Hogy erre nézve az ellenzék és benne a néppárt mit felelt, azt a békekompromisszum végleges aktája mutatja, a mely így szól: »Ezen törvényjavaslat — tudniillik a kúriai bíráskodásról szóló — 169. és 170. §-nak kivételével, — a melyekre vonatkozólag a pártok elhatározásaik szabadságát fentartják, — a törvényhozás által azon szövegben lesz elfogadandó és megállapítandó, a mely szövegben azt a képviselőház 1896-ban elfogadta és megszavazta*. Azt hiszem, ezzel eléggé bebizonyítottam, hogy sem a volt miniszterelnök urnak, sem senkinek nincsen igaza akkor, midőn a néppártot azzal vádolja és azt akarja reákenni, hogy a kúriai bíráskodásnak azon részeit, a melyek az egyházra nézve sérelmesek, elfogadta, vagy épenséggel, hogy követelte volna. (Igás! Úgy van! a haloldalon.) Ezek után áttérhetek magára a törvényjavaslatra. Mi néppártiak felette sajnáljuk, hogy sohasem részesülhetünk abban a szerencsében, hogy valamelyik benyújtott törvényjavaslatnak — tartalmazzon az máskülönben bármily helyes, üdvös, jó, közhasznú intézkedéseket, — teljesen örülhetnénk, mert rendesen minden egyes törvényjavaslatban van olyas valami, a mi tövis ránk nézve, olyan rész, a melyet mi el nem fogadhatunk, a mely a mi elveinkkel, vagy nézeteinkkel ellenkedik, és a melyet nekünk így oppugnálnunk kell. így vagyunk a jelen törvényjavaslattal is. Mindenki, a ki a választások tisztaságát és a szerzett mandátumok korrektségét szivén hordja, már régóta sóvárgott oly törvény után, a mely mindezt biztosítja. íme, most itt fekszik előttünk e

&y i^y törvényjavaslat, és mi azt még sem fogadhatjuk el egészében, mégsem örülhetünk neki teljes mértékben, mert vannak benne olyan részek, a melyek részint ellenkeznek a katholikus egyház elveivel, részint pedig a mi aggodalmainkat keltik fel. (Igás ! Ügy van! a baloldalon.) Ez utóbbi rész, tudniillik, a mely a mi aggodalmainkat felkelti, a 3. §. 8. pontjának utolsóelőtti alineája, a mely ekként hangzik: »Megsemmisítendő a választás akkor, ha a képviselő a tulajdon, vagy a házasság jogi-intézménye ellen izgatott.« Hát, t, ház, mivel tudvalevőleg a néppárt programmjának egyik legsarkalatosabb pontja az, hogy a polgári házasság ellen szóval, írásban, népgytílésekkel, tehát minden törvényes megengedett eszközzel harczoljon és annak eltörlésére törekedjék, az a kérdés, és kérdem is a t. háztól, vájjon, midőn a néppárt mindezt cselekszi, vét-e a házasság jogintézménye ellen, vagy nem, mert tertium non datur. (Felkiáltások a baloldalról: Nem!) Megoszlanak e tekintetben a nézetek; hallottam már, hogy azt mondják, hogy nem, és azt is, hogy igen. Szemébe nézek mindkettőnek. Azt mondják némelyek, hogy igen és — szerintem, szofizmával — így okoskodnak: mivel ez idő szerint Magyarországon csak egyetlenegy érvényes házasság létezik az állam törvénye előtt, és az a polgári házasság; mivel tehát a házasságnak csak egy jogintézménye van Magyarországon, és ez ismét a polgári házasság, a ki ezt támadja, a ki ez ellen agitál, az a házasságnak jogintézménye ellen agitál. (Nagy zaj és ellenmondások a baloldalról.) Kérem, tessék csak türelemmel lenni! Ha ez áll, akkor az is áll, hogy Magyarországon 1895. október 1-jének ominózus napjáig szintén csak egyetlenegy jogintézménye Yolt a házasságnak és az a vallási házasság volt. (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) Már pedig a midőn ezen akkor egyedül érvényes házasság, tudniillik az egyházi házasság ellen nemcsak szóban és írásban, hanem egyesek még a hithű főrendek leköpködésével is izgattak, sem az államügyész, sem