Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-445

445. országos ölés 1899. április 19-én, szerdán. r

? szerűen pártjelszóként használják fel, és ürügyül arra, hogy a közönséget künn elvakítsák, elszédítsék, hogy szép jelszavaknak czíme és ürügye alatt áldozatkészségre bírják, hogy e szép jelszavak ürügye alatt minél jobban megfeledkezhessek azokról a nagy, fontos, életbevágó feladatokról ; mert egy nemzet, a mely nem tud magának földmívelési politikát csinálni, a mely nem tud magának kereskedelmi politikát teremteni, a mely nem tud magának kereskedelmi utakat nyitni, a mely nem tudja saját hazájában és saját kezében megtartani a kereskedést, a hol az idegen ipartermékek saját iparosait semmisítik neg és koldusbotra juttatják, annak a nemzetnek törvényhozása nem teljesítette a maga kötelességét, az a nemzet elvesztegette az időt és elvesztegette a hatalmat, a melylyel birt és rendelkezett. (Igazi Úgy van! Élénk tetssés a szélső haloldalon) T. ház! Mi ma a helyzet ? Igazán elszomorító. Á míg Európának minden népe egy mozgalom által van áthatva és lelkesedve, hogy a saját nemzeti tevékenységét vagyonszerzésre csoportosítsa és irányítsa, és hogy a nemzeti dicsőséget necsak fegyverrel, hanem tudásával és munkásságával is mindenfelé mutassa és hirdesse, addig Ausztriában olyan pártviszonyok, oly áldatlan állapotok vannak, hogy nem lehet tudni, hogy mennyire közeledet már Ausztria a felbomláshoz, és mikor válik lehetségessé a megszilárdulás, És mi, a kik teljes anyagi közös forgalomban élünk Ausztriával, ámbár az utóbbi időben már békés viszonyok vannak itt és a munkásságnak is talán megnyílik az útja és korszaka, mi a saját tevékenységünk kifejtésében, czéljaink megvalósításában folyton gátolva vagyunk azon bizonytalanság által, a melynek nem mi vagyunk az okai, hanem a Lajthántúii viszonyoknak rendezetlensége és az ottani áídástalan nemzetiségi torzsalkodások. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Szabad-e Magyarországot olyan politikai helyzetben sokáig megtartani, a hol ne ő legyen ura saját erejének, ne ő szabja meg a maga kére seti feltételeit, és ne ő szabályozza azokat a viszonyokat, a melyeknek szabályozása vagy oltalmat, vagy pusztulást jelent a mi anyagi életünk minden forgalmára nézve? Szabad-e nekünk Ausztriával hosszasan és tartósan oly összeköttetésben maradni, a mely annyira benső, hogy a mi egész anyagi életünket megrázkódtatásnak teszi ki, legyen az a megrázkódtatás anyagi, vagy politikai, a mely Ausztriában dúi ? (Igás! Úgy van! Tetszés a széső baloldalon.) Minden józan politikus, úgy hiszem, azt mondja, hogy el kell választani magunkat a beteg testtől, hogy az egészséges testnek teljes vérkeringése érvényesülhessen. (Élénk helyeslés a szäsö baloldalon.) Az önálló vámterület alapján kell ezen nemzetnek anyagi életét berendezni, (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) hogy csinálhassunk egy mukatervet, a melynek alapján iparunkat és kereskedésünket először hazánk területén oda segítsük, hogy megélhessen és kizárólagossá váljék, (Úgy van! a szélső baloldalon.) azután oda támogassuk, hogy a versenyt a külfölddel is felvehesse. Addig az az ipar, a mely a hazai földön, a hazai viszonyokat és konjunktúrákat a haza határain belül uem kép±s kihasználni; az a kereskedés, a mely itthon nem ura a viszonyoknak és a piaczoknak: az soha külföldi versenyre nem is gondolhat, uem is lesz képes. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, a lefolyt költségvetési vita rendén hallottam igen érdekes, apró Ígéreteket, apró javaslatokat a t. kormány tagjaitól; de egy tervet, egy munkaprogrammot, a mely a nemzet egész tevékenységére nézve irányadóul szolgálna, a mely a nemzetnek mint egy egyéniségnek az összes erőit csoportosítaná, azok számára a czélokat kitűzné, nem hallottam és én épen azért, a kormány tagjainak ezen nyilatkozatait csak részben tartom kielégítőknek, a mennyiben megnyugtatnak arról, hogy talán kedvezőbb fejlődésre nyílik alkalom, de nem nyugtatnak meg arról, hogy teljes átalakulás lesz és ezután minden figyelmüket a nemzet egészének nagy életműködésére fogják fordítani. Lehetetlen szemünk elől téveszteni azt, hogy egy ország a maga kulturális életében csak úgy fejlődhetik erősen és hatalmasan, ha ezen kulturális fejlődésnek útja egész magasságában biztosítva van; csak úgy fejlődhetik biztosan, ha semmi erő sincs elfecsérelve, a mi a kultúra munkájához szükséges, a mi megvan, és semmi közbe nem ékeltetik a nemzeti kultúra fejlődésének, a mi azt megakadályozza. A magyar kultúra eddig is csonkán és hiányosan fejlődött, csak úgy szétszórtan, de már elkövetkezet az idő, hogy az is egy nagy egészszé kapcsoltassák össze, hogy az is a maga emelkedésében mindig feljebb és feljebb hatoljon. Lehetséges-e ily magasra való hatolás egy monarchikus országban addig, mig az uralkodóház maga nemzetivé nem válik, és a nemzeti törekvések élére nem áll (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) és a nemzeti kultúra művelői közt nem ő nyújtja nekünk a buzdító, a lelkesítő példát ? (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Lehet-e a nemzeti kultúrának a fejlődése szabad és akadálytalan, hogyha oly intézmények vannak közbeépítve, a melyek időről-időre útját állják a nemzet egész ifjúságában a nemzeti kultúra fejlődésének, ha oly intézményeket tartunk fenn, a melyek gondolkodása, a melyek minden irányzata arra van számítva, hogy a magyar nemzeti kultúra befolyása alól kivonja azokat, kik huzamosabb ideig szolgálatában vannak annak a közös had4*