Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-458

458. országos ülés 1899. május 13-én, hétfőn. 229 T. ház! Hy módon a házszabályok revízió­jára kiküldött bizottság jelentése részleteiben is letárgyaltatván, ezen házszabályok kinyomatása iránt az elnökség intézkedni fog. T. ház! Következik most a napirend szerint a mai napra bejelentett válaszoknak a megadása. Mielőtt azonban ezekre áttérnénk, leszek bátor a t. háznak a legközelebbi ülésre és annak napi­rendjére nézve javaslatot tenni. (Halljuk ! Halljuk!) Javaslatom arra iráuyúl, hogy határozza el a ház, hogy a legközelebbi ülést holnap délelőtt 10 órakor tartja és ennek napirendjét csakis az ülésszakot bezáró kegyelmes királyi leiratnak kihirdetése képezze. (Helyeslés.) Méltóztatik ezt elfogadni? (Igen!) Határozatilag kimondom, hogy a ház a holnapi napon délelőtt 10 órakor fog ülést tar­tani, a melynek tárgyát az ülésszakot bezáró kegyelmes királyi leirat kihirdetése fogja képezni. Most pedig, t. képviselőház, áttérünk a válaszokra. Mint már az ülés elején is volt alkalmam ezt megtenni, bejelentem a háznak, hogy a miniszterelnök úrnak betegsége folytán az ő általa adandó válaszok elmaradnak. Mintán azon­ban a pénzügyminiszter úr sürgős hivatalos teen­dők által akadályozva van abban, hogy az ülés végéig itt maradhasson, azt hiszem, a t. ház megadja az engedélyt arra, hogy a válaszokat most nyomban a pénzügyminiszter úr kezdje meg. (Helyeslés.) (Az elnöki széket Bániéi Gábor foglalja el.) Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Megköszönve a t. képviselőháznak szíves engedélyét, válaszolni kivánok Jagics József kép­viselő úrnak hozzám intézett interpellácziójára, a Somberek községre az 1893-ik és 1894ik évben történt fogyasztási adó ráutalás tárgyában. A tényállást a következőkben van szerencsém megismertetni és a választ megadni. Miután az 1893. évre biztosítandó fogyasztási, ital- és ital­mérési adó ügyében a kincstár és Somberek község közt folytatott tárgyalás megállapodásra nem vezetett és ugyanígy történt az 1894. évet illetőleg is, ennélfogva a törvényben biztosított jogoknál fogva a pénzügyi hatóság a fogyasz­tási adót ráutalta a községre úgy az 1893-ik, mint az 1894-ik évet illetőleg, és pedig az előző évre nézve 3072 forint, az utóbbi évet illetőleg 1600 forint erejéig. Miután a község a felebbezési jogorvoslatokat nem merítette ki, úgy, mint azok törvényszerint rendelkezésére állottak, ez a hatá­rozat jogerőre emelkedett. Azonban a község már az 1894 ik év végén hivatkozással arra, hogy nem volt képes a ráutalt egész fogyasztási adót beszedni, az iránt folyamodott a pénzügyminisz­tériumhoz, hogy a be nem szedett összeg leírása, vagy elengedése rendeltessék el, és pedig kérte a két évre együtt 2294 forint leírását. Megindít­tatván ez irányban a tárgyalás, sajnosán kellett tapasztalni, hogy a község által bemutatott száma­dások és feljegyzések nem nyújtanak kellő alapot annak megítélésére, hogy mennyi a község tulaj­donképeni fogyasztási képessége és hogy mennyi fogyasztási adót lett volna képes a község pontos és rendes beszedés mellett beszedni a lakosoktól. Mert a község nem alkalmazta a törvény által előirt és mégengedett beszedési módokat, hanem a legfontosabb ágazatnál, tudniillik a borital­adónál az úgynevezett kapa arány szerinti be­szedési módot alkalmazta, vagyis a szőlőterület arányában egyezmény útján szedte be az adót az egyes lakosoktól. Ilyenképen a község által bemutatott számadások biztos alapot a kérdés megítélésére nem nyújtottak. Miután azonban a pénzügyminisztérium azt a meggyőződést szerezte, hogy a községre utalt összeg tényleg igen magas, nem maradt más hátra, mint keresni egy számí­tási alapot, melyen a méltányosság szélső hatá­ráig elmenve, a község kívánsága teljesíttessék. Ily irányban történt a számítás és a kutatás, és arra a megállapodásra jutottam más számítási alap hiányában, hogy az 1893-ik évre az az összeg tekintessék ráutalt átalánynak, mely összeg mellett a község hajlandó lett volna megváltani ezen adókat, s a mely összeget maga a község ajánlott fel a tárgyalások folyamán a kincstárnak, tudniillik 2200 forintot; tehát nem 1200 forintot, a mint azt a t. képviselő úr bizonyára tévedés­ből állítani méltóztatott. Megállapítottam tehát az 1893-ik évet illetőleg az adót 2200 forintban és ezenkívül leíratni rendeltem ebből az összeg­ből is 183 forintot, vagyis azt az összeget, me­lyet a község beszedési jutalék czímén kapott volna azon esetben, ha a megváltási tárgyalás eredményre vezetett volna a kincstárral. Azt hiszem tehát, hogy a legméltányosabban jártam el akkor, midőn a községre ráutalt össze­get ugyanabban az összegben állapítottam meg, melyet a község önként ajánlott fel, és daczára anuak, hogy a megváltás eredményre nem veze­tett, mégis beszedési jutalék czímén még egy bizonyos összeget leíratni rendeltem. Ez volt az 1893. évre szóló megállapodás. A mi az 1894. évet illeti, ugyanígy jártam el, vagyis azt az összeget fogadtam el ráutalási összeg gyanánt, a melyet a község ismét a tár­gyalás folyamán önmaga megajánlott: 1255 forin­tot, vagyis ugyanazon összeget, a melylyel a község a következő évben a megváltási szerző­dést a kincstárral megkötötte. Ilyképen tehát az 1893. évre ráutalt 3072 forintból töröltetett 1055

Next

/
Oldalképek
Tartalom