Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-455

455. országos ülés 1898= május 4-én, csütörtökön. 203 financziális kérdésre vonatkozólag. E két felállított tételből akarom levonni azt a konklúziót, a mely jelzi azt a szuverén jogot, a melylyel Magyarország a Vaskapu ügyének intézésében kizárólag és kétségtelenül bir. E jog kétségbe vonatott; e jogba illetéktelen beavatkozás történt egy a velünk még egyelőre szövetségben levő állam részéről. Ez indít engem arra, hogy módot és alkalmat nyújtsak az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter urnak, hogy e tekintetben nyilatkozatot tegyen, és lehetővé tegye, hogy az egész ország világosan lássa a kérdést. Hogy én mennyire óvakodtam attól, hogy bárminő politikai tendencziát is tegyek szavaimba, annak legjobb bizonyítéka az, hogy én ezt a kérdést a szakminiszter úrhoz intézem, és elkerültem azt, hogy a miniszterelnök úrhoz intézzem, mert meg vagyok győződve róla, hogy a miniszterelnök úr részéről e kérdés politikai része tekintetében infoimáltatva,ő mint szakminiszter illetékesnek fogja magát találni azon megnyugtató nyi latkozat megtételére, a mely ezen nagyfontosságú kérdésben okvetlenül szükségesnek mutatkozik. Ki akarom fejteni, mint mondám, Magyarország jogi álláspontját a Vaskapu tekintetében. Nem fogok nagy részletezésekbe becsátkozni; csak röviden jelzem, hogy 1856-ban, a krimiai háború után a párisi szerződésben köttetett meg a Duna-akta, — acte de Danube, — a melyben a Dunára nézve kimondatott, hogy annak mint nemzetközi folyamnsk, szabad hajózását biztosítják. Ezt az aktát, melyben a Duna folyam nemzetközi folyamnak deklaráltatott, és annak szabad hajózását biztosították, a párisi szerződés kötésénél résztvett összes nagyhatalmak aláirtak. E Duna-aktának két pontját akarom csak kiemelni, mint a melyek e kérdést közvetlenül érintik. Egyik pontjában generaliter kimondja, hogy bármely állam bármely hajója számára biztosíttatik a szabad forgalom. Második e kérdésre vonatkozó pontja a XV. pont, melyben kimondatik, és erre különösen felhívom a t. ház figyelmét, hogy semmiféle olyan vámot, vagy illetéket szedni nem szabad, a mely a forgalom szabadságát ilíuzoriussá teszi. Ez tehát tilalomfaként van odaállítva. 1871-ben, mikor a pontusi kérdés lett felvetve az oroszok részéről, a porosz-franczia háború folyamán, a Duna szabad forgalmát újólag biztosították. Ujabb és nagyobb lendületet volt hivatva e biztosítás venni az úgynevezett aldunai munkálatokkal. í87l-ben a londoni nemzetközi kongresszus, a melyen szintén résztvettek a nagyhatalmak, az 1856-ik évi párisi szerződés XV. czikkének — a melyet az illetékszedés és vámkivetés tilalma szempontjából említettem, — azon rendelkezésével szemben, a mely szerint a Dunán járó hajók és az azokon szállított árak után semmiféle díj nem szedhető, a Vaskapu szabályozási munkálatai költségeinek törlesztésére biztosítja a hajódíj szedési jogot, és pedig a londoni nemzetközi szerződés VI. czikkében kimondatván, hogy — és ez a londoni szerződés ama pontja, a mely az előző párisi szerződés XV. pontját megváltoztatja, — kimondván, hogy (olvassa): »Azon parti halalmak, melyek területén a Duna zuhatagjai és a Vaskapu, a hajózást akadályozzák, fentartják a maguk részére, hogy az ezen akadályok elhárítása czéljából végrehajtandó munkálatok iránt megállapodjanak, a magas szerződő felek pedig elismerik a fent megjelölt hatalmak azon jogát, hogy bármely lobogó alatt közlekedő kereskedelmi hajóktól ideiglenes illetéket szedhessenek, és hogy azon illetékeket saját javukra bevételezhessék azon időpontig, mikorra a munkák végrehajtása czéljából felvett kölcsönt törlesztendették és kinyilatkoztatják, hogy az 1856. évi párisi szerződés XV. pontja kölcsön megtérülésére szükséges időtartam alatt a folyam ezen részére nem alkalmazható.« Tehát egész világos, sőt egyenesen apodikticze ki vau mondva ebben a londoni nemzetközi szerződésben, hogy a párisi szerződés XV. pontja hatályon kivú'l helyeztetik, az ideiglenes díjszedés joga fennáll; ez a díjszedés azért ideiglenes, hogy a díjszedés joga azzal a nagy elvvel ne ellenkezzék, a mely a »Nagy-Duna-aktában« le van téve, és a mely biztosítja a szabad forgalmat a Dunán. E díjszedés alul ideiglenes kivétel tétetik mindaddig, míg a befektetett tőke törlesztetik, kamatai és a kezelési költségek kifizettetnek. Egész világos ez a rendelkezés. T. ház! Ekkor bekövetkezett az idő, midőn végleges intézkedés történt a Vaskapu ügyében. A berlini szerződés intézkedik e tekintetben, a mely nálunk az 1879: VIII. törvényczikkbe van beczikkelyezve, a melyben a Duna-folyó kérdését rendezték, mert szükségessé vált ez azért, hogy az érdekelt kis Balkán államok, részt nem véve a nemzetközi szerződések megkötésében, a berlini kongresszuson fejezzék ki hozzájárulásukat az ottani megállapodásokhoz. És most már engedjék meg, hogy csak egész röviden feltárjam a berlini szerződést. Az 1878-ban Berlinbe összehívott kongresszus véglegesen megoldta ezt, a tulajdonképen már a század elejétől fogva vajúdó kérdést. És miután az osztrákmagyar monarchia 1878. Julius 8-án Szerbiával, mint az Al-Duna egyik parti államával egyezményt kötött, ezen szabályozási munkálatnak Szerbia pénzbeli hozzájárulása nélkül leendő végrehajtására, melylyel szemben Szerbia kötelezettséget vállal mindazon könnyítések megadására, a melyek a munkálatok érdekében követelhetők lesznek, és a mennyiben szükséges lesz, a szerb partokon is szabad használatra, és miután 2ö*