Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-455

204 455. országos ülés 1899. májas 4-én, csütörtökön, Szerbia az osztrák-magyar monarchia részéről biztosítást nyert arra nézve, hogy az aldnnai hajózás tekintetében olyan elbánásban fog részesülni, mint a legkedvezményesebb államok. Tehát egész részletesen fel van tüntetve, hogy mit kötött ki az 1878. Julius 13-án kelt, és mint mondám, nálunk az 1879: VIII. törvényczikkben beczikkelyezett berlini szerződés, a melynek 57. czikkében kimondatott, hogy a Vaskapunál és a zuhatagoknál létező hajózási akadályok elhárítására szükséges munkálatok végrehajtása AusztriaMagyarországra bizatik. Kimondatott ez, — és így megengedi a t. ház, hogy közbevetőleg felhívjam figyelmét arra, — hogy ez Andrássy Gyula boldogult külügyminiszter és volt miniszterelnök egyenes óhajára és kívánságára történt. Azért hangsúlyozom ezt, mert beszédem befejezésében következtetni akarok arra, hogy mi vezette ezt a providencziális államférfit arra, hogy a szerződés végrehajtása Ausztria-Magyarországra bizassék. Az 1878. Julius 13-án kelt s az 1879: VIII. törvényczikkel Magyarország törvényei közé is beiktatott és a berlini szerződés 67. ezikkében kimondatott, hogy (olvassa.): »A Vaskapunál és zuhatagoknál létező hajózási akadályok elhárítására szükséges munkálatok végrehajtása Ausztria-Magyarországra bizatik. A folyó ama részének partmelléki államai megfogják adni mindazon könnyebbítéseket, me lyek ezen munkálatok érdekében igényeltethetnének. Az 1891. évi márezius 13-iki londoni szerződés VI. csdkkének határozatai, melyek e munkák költségeinek fedezésére szolgáló ideiglenes díjszedésénekjogáról szólnak, Ausztria-Magyarország javára fen tartatnak.« Tehát a londoni szerződésben fentartott ideiglenes díjszedési jog a berlini szerződésben is a leghatározottabban Ausztria-Magyarországnak engedtetik át. Természetes, hogy ez a díjszedési jog már azért is, hogy csak ideiglenes és ezt hangsúlyozni akarom, — mert magának a tarifa nagysága kérdésének taglalásába most nem akarok bocsátkozni, — természetes, hogy a díjszedési jog, mint ebből kitűnik és a köztudatban is él, csak akkora lehet és addig tart, a mennyi a befektetett tőkének és kamatoknak törlesztésére szolgál, és a mennyi a fentartási költség. A törvényben határozottan ugyan nincs kiemelve, de kétségtelen, hogy az ideiglenes díjszedési jog már ideiglenes jellegénél fogva kizárja annak lehetőségét, hogy az illető állam, ;mely e díjat szedi, azon nyerészkedni akarjon. Tehát itt csak annyi díj szedéséről lehet szó, a mennyi a befektetett tőke és kamatok törlesztésére és a fentartási költségek fedezésére szolgál. 1888-ban, — és itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mely közvetlenül Magyarországot érdekli, — 1888-ban Ausztria és Magyarország kormányai között megállapodás jött létre aziránt, hogy Magyarország vállalja át a Vaskapu munkálatát. Nagyon teimészetes és kétségtelen, hogy minden jogi felfogás szerint — és ezt hangsúlyozom, — Magyarország a munkálatok teljesítését ugyanazon feltételek és kötelezettségek mellett vállalta el, a melyek az előző nemzetközi szerződésekben lefektetve voltak. De tovább megyek. Mintha az akkori kormány, már akkor előre látta volna Ausztria leendő magatartását, utalok arra, hogy egyenes kikötés történt a díjszedésre nézve, egyenes megállapodás köttetett arra nézve, Ausztria és Magyarország kormányainak közös megegyezése folytán, a tervbe vett szabályozási munkálatok kölségeinek fedezése czéljából Magyarországot az ideiglenes díjszedés joga megilleti, mert e tárgyalások folyamán mi mondatott ki? Kimondatott (olvassa): »Ausztria és Magyarország kormányainak közös megegyezése folytán a tervbe vett szabályozási munkálatok tényleges végrehajtását — a berlini szerződés által a munkálatok költségeinek fedezése czéljából biztosító ideiglenes díjszedési jogra Magyarországra való átruházása mellett, — a magyar kormány vállalta magára, kijelentvén, hogy miután a magyar állam viseli a Vaskapu-szabályozás egész költségeit: a végrehajtás is úgy a műszaki tervek és a kivitel módozatára, mint a szedendő hajózási illetékek megállapítására nézve szintén csakis a magyar kormányt illeti meg«. T. ház! Ée csakugyan e megállapodás folytán az 1888. XXVI. törvényczikk elrendelte a Vaskapu-szabályozást, és annak költségeit 9 millióban állapította meg; az 1892: XXXII. törvényczikk a csatorna mélyítésére és egyéb ily munkákra 1,500.000 forintot állapít meg, legutóbb pedig az 1895 : XV. törvényczikk annak végleges költségeit 18,600.000 forintban állapította meg. Mindezeket a határozatokat, melyek törvényhozói úton hozattak meg, valamint a berlini szerződést, a párisi szerződést, a londoni szerződést, az egész müveit világ szine előtt a legnagyobb nyilvánossággal kötötték meg. A magyar törvényhozás a legnagyobb nyilvánossággal tárgyalta a törvényeket. A főrendiház hozzájuk járult; Magyarország királya szentesítette azokat; a legnagyobb nyilvánosságai, a legszabályosabban jöttek létre a törvények, soha semmiféle parti államnak, sem a most még velünk szövetséges államnak nem jutott eszébe közbe szólni akkor, mikor arról volt szó, hogy Magyarország erejét magasan túlhaladó nagy terheket és nagy kötelességeket vállaljon. T. ház! Ha 1878-tól 1888-ig a nyilvános tárgyalások alatt felszólalás nem történt akkor, a mikor Magyarországnak fizetnie kellett, csakis