Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-454

454. országos ülés 1899. május 3-án, szerdán. 179 felfogást és azt mondotta, hogy kegyszerekre más nem is tehet ígéretet, mint a pap. Engedelmet kérek, t. képviselőház, más is tehet, sőt vallásunk szerint más is adhat fel kegyszereket, így például a keresztelés kegyszerét. De én még más módon, indirekté is adhatok, vagy tehetek Ígéretet, hogy valaki például kegyszerek felvételére menjen, vagy kegyszereket kapjon. Például a házbelieimnek valamelyikét meggátolhatom bizonyos időben, a melyekben az egyház tanai szerint a kegyszerekhez kellene járulnia, hogy ezen kegyszerekhez járuljon, ha ezt, vagy azt nem teszi. Tehát ez a szakasz másra is vonatkoztatható. Mindazon ellenvetések tehát, a melyeket a t. miniszter úr itt felhozott, nem dönthettek meg azt az elméletet és azon itt elhangzott kifogásokat, hogy a törvénynek ezen 170. §-a ritka könnyelműséggel vau szerkesztve, és hogy igazam van, midőn azt mondom, hogy minden tendencziózus és üldöző törvénynek kritériumával bir: tág értelmű, homályos, gyűlöletes és a félreértéseknek egész sorozatára ad okot. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) T. ház! A legprimitívebb jog, a melyet mi követelhetünk, az, hogyha sújtani akarnak minket, tegyék ezt nyíltan, őszintén, (Úgy van! Úgy van! balfelöl) hogy tudjuk, mikor kerüljük el, és ne legyen egy törvénynek szakasza egy nyilt csapda, a melybe be is eshetünk, és a melyet, ha nagy nehezen el is kerülünk, ezzel csak azt érjük el, hogy egy másik csapdába jutunk. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) A t. miniszterelnök úr tegnap volt kegyes szerény felszólalásomra reflektálni, és nekem oly tendencziát imputált, a mely beszédemben nem forgott fenn. A t. miniszterelnök úr azt mondotta, hogy én az igazság határát bizonyos mértékben túlléptem akkor, midőn az ő politikáját szemfényvesztésnek neveztem, és hogy nincs jogom őt szemfényvesztőnek nevezni. Tökéletesen igazat adok a t. miniszterelnök urnak abban, hogy én az igazság határait túlléptem volna, ha őt szemfényvesztőnek neveztem volna, és hogy erre nem lett volna jogom, de én ezt nem tettem, és nem is volt szándékombau. Nem is lehetett, mivel az én beszédem erre vonatkozó passzusa egész határozottan kizárta annak a lehetőségét; a t. miniszterelnök úr egyéni reputácziójáról szó sínes, de politikai reputácziójára sem lehetett abból ilyen következtetéseket vonatkoztatni. Én, t. ház, a következőket mondottam: A rendszerről beszéltem; beszéltem arról, hogy ezen szakasz egy kakuktojás, és azt mondtam, hogy szakítani kellene ezzel a rendszerrel. T. kormányelnök úr! Ezek voltak az én szavaim (olvassa): »Vagy rossz volt ez a Bánffy-rendszer, akkor tessék azt világosan dezavuálni és annak következményeit épúgy tárgyi, mint személyi vonatkozásaiban levonni. (Úgy van! balfelöl.) Ha ezt nem teszi, akkor — bocsánatot kérek, nem mondom, hogy ez széndékában áll, meg vagyok győződve, hogy ez távol áll tőle«, —itt megvan, t. ház, minden rezerváczió, a mely csak lehetséges (olvassa): »de a nagyközönség előtt ez még sem egyéb, mint szemfényvesztés; beszélni jogról, igazságról és törvényességről, és a régi állapotot fentartani . . .« (Úgy van! Úgy van! la Ifelöl.) Tehát, t. ház, egész világosan azt mondtam hipotheticze, hogyha ez következik be, a mi távol áll a t. miniszterelnök úrtól, akkor ez, meg ez lenne. Azt hiszem tehát, hogy a t, miniszterelnök úr engem méltatlanul illetett ezzel a váddal. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) A másik dolog az, hogy a t. kormányelnök úrnak azt is méltóztatott mondani, hogy én egy igen magas szuperlativuszba kezdtem, a mikor így beszéltem, és hogy aggódva nézik, minő lesz a hang, és hol fogom végezni, hogyha erre okom és jogom lesz. T. miniszterelnök úr! A parlament története azt mutatja, hogy nem volt még egyetlen egy eset sem arra, hogy ellenzéki férfinak igaza lett volna egy kormányéi nőkkel, vagy egy kormánynyal szemben, addig, míg az ellenzék padjain ül, és ha én magas szuperlativuszban beszéltem, hát nem volt szándékom ezt sem tenni; a hiba az éu jellememben rejlik, de hibás részben az igen tisztelt miniszterelnök úr is. Ez a szuperlativusz a hangban és a jellemben még abból a korból származott, a mikor a mély elkeseredés vett rajtam erőt, mikor még nem proklamáltatott így, vagy ha proklamálva lett, nem tartották meg a törvényt, jogot és igazságot, hanem elnyomták az állampolgárok jogait úgy, hogy minden jobbérzületű emberben a legnagyobb ellenszenv keletkezett, a mely az őszinte és egyenes szivtí embernél szavakban is nyilvánul. (Tetsnés és helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Ezt a rendszert 25 éven át, a 78-as időket kivéve, a t. miniszterelnök úr is átérezte és átélvezte. T. képviselőház! Horánszky Nándor t. képviselőtársam én hozzám egy kérdést intézett, ezen kérdés az volt: hogy melyik szellemet értem, azt-e, a mit e konkrét kérdésben a nemzeti párt eddig követett és ma is követ, mert ez a szellem a volt nemzeti párté, azt-e, a melyet e konkrét kérdésben mindeddig követünk, mert ez a szellem a volt nemzeti párt szellemével sohasem egyezett meg, ma sem egyezik meg és nem is fog megegyezni. Én, t. képviselőtársam, azt a szellemet értettem, mikor apelláltam a volt nemzeti párthoz, a mely nyilvánult az egész egyházpolitikai harczok alatt, a melyről tudom, hogy t. képviselőtársam a nemzeti pártban mindig inkább a liberális irányzatot képezte ; hanem voltak sokan, a kik közelebb álltak, ha nem is 33*