Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-453

453. országos ülés 1899. máj na 2-áu, kedden. fg5 fenyegették őket, hogyha nem szavaznak a kormánypárti jelöltre; mindezekre akárhány írásbeli adattal is tudnók szolgálni és ezek ellen ez a törvény nem intézkedik. Tehát akárhány ilyen intézmény van, a mely anyagilag sokkal sujtóbb arra a polgárra, és eltántorítására nagyobb befolyással van, mint bármiféle vallási kényszer, vagy intelem. De vájjon lehetséges-e az, hogy a vallást hirdető férfiú másra, mint erkölcsi irányra, mint a törvények tiszteletére, mint az ezen tanból folyó legnemesebb társadalmi életre oktasson, és ne figyelmeztesse a hivői mindazokra, a melyek a katholikus egyház fundamentumát képezik. És a midőn ő ezt teszi, midőn a legnemesebb kötelességének tesz eleget, akkor azért ő ki van téve a legnagyobb bfínhödésnek, börtönnek és a legsujtóbb pénzbírságnak. T. ház! Ezt én az osztó igazsággal megegyeztetni nem tudom, mert én még nem jutottam odáig és hiszem, hogy ez ország sem jutott odáig, a mit igen tisztelt Polónyi Géza t. képviselőtársam is aposztrofált, mikor azt mondotta, hála isten, nem vagyunk ma annyira Magyarországon, hogy itt valaki az ördög fenyegetésekre egyáltalán adna valamit. Mit mondott ezzel ? Ezzel határozottan a túlvilági életet tette nevetségessé. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy!) Tessék megmagyarázni akkor a szavait. Én részemről határozottan ezt vettem ki az ő felszólalásából, tessék ő neki a szavait megmagyarázni. Én részemről és többen is ebben a felfogásban vagyunk. T. ház! Én tehát, midőn ezen törvényjavaslathoz így momentán hozzá szólok, (Halljuk! Halljuk ! a haloldal hátsó pagjain.) azt a túlzást, a melyet a miniszterelnök úr épen azokra hárított, a kik e törvényjavaslatnak ezen kifogásolt szakaszai ellen felszólaltak, áthárítom épen e törvényjavaslatra, mert épen e törvényjavaslatba beiktatott pontok a legnagyobb túlzások, a melyek elkövettethetnek e részről a katholikus egyházzal szemben. (Igaz! Úgy van! a haloldal hátsó padjain.) És kérdem, hogyha ezen pontok a múlt kormányzat alatt szúrattak be, tehát azon kormányzat alatt, a hol törvényességet hiába kerestünk, a hol határozottan minden békóba veretni czéloztatott, vajjou megtarthatja-e ugyané szakaszokat és ugyanez elvek alapjára helyezkedhetik-e a jelen kormány, hiszen épen ez adja meg a lényegét az irányváltozásnak, hogy épen azok a vallási üldözések nem fognak napirenden lenni, a melyek a múlt kormányzat alatt napirenden voltak. Tehát épen ez világítja meg, hogy minden változhatik, de egy nem változhatik, és ez az, hogy az egyház ellenében felvett harczot egész a végletekig kell folytatni, mig be nem teljesedik, a mit az igen tisztelt pénzügyminiszter ur jónak látott megjegyezni, hogy még szekularizáczió is bekövetkezik. Én tehát, minthogy e törvényjavaslat ezen pontjaiban határozottan merényletet látok az egyház ellen és határozottan kivételes törvénynek minősítem, úgy, mint Visontai Soma képviselőtársam minősíti e törvényjavaslat szakaszait, melyeket csakis az abszolutizmus hatalma iktathat törvénybe, ezen szakaszokat részemről nem fogadom el, hanem igenis csatlakozom Rakovszky István képviselőtársam határozati javaslatához. Molnár Antal jegyző: Horánszky Nándor ! Horánszky Mndor. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Volt szerencsém megmondani a képviselőházban egy alkalommal, nem habozom tehát ez alkalommal sem kijelentéin, hogy én a konfe?szionális politika kérdéseihez nem szívesen szólok. Okot nekem erre az a körülmény szolgáltat, hogy az egyoldalúság, a túlzás, a szenvedély és az izgatottság oly mértékben vegyül bele ezen politika kezelésébe, a melyből azt látom, és azt kell látnom, hogy minden argumentáczió hiábavaló, mert semmiféle argumentáezióval nem fogjuk elérni azt a ezélt, hogy egymást kapaczitálva igyekezzünk olyan törvényt alkotni, a mely közmegnyugvással találkozik. Pedig ha valamely téren szükség van erre, úgy szükség van a konfessziónális téren, mert ezen a téren is megnyilatkozik az a széthúzó tendenczia, mely a magyar állam egysége érdekében nem való. Ezt, sajnos, úgy látom, hogy csak az idő fogja meggyógyítani, és erősen meg vagyok arról győződve, hogy mindazok, a kik ezt a politikát csinálják, mind pedig azok, a kik ezt a politikacsinálást követik, működésükben nem fogják szerencsés napoknak találni azon tevékenységet, mely ezen politika érdekében buzog, és a melynek más következménye nem lehet, mint reménylem, ideig-óráig való megzavarása azon felekezeti békének, melyre pedig az országnak olyan nagy szüksége van. (Helyeslés jobhfelől.) Hogy mindennek daczára mégis felszólalok, erre engem több körülmény indít. Az egyik az, hogy tegnap Rakovszky István t. képviselőtársam aposztrofálta a volt nemzeti párt tagjait s ezek között engem is. A másik pedig az, hogy ő vallási üldözéssel vádolt és vádol mindenkit, a ki ezt a törvényjavaslatot, illetőleg ennek 170. §-át elfogadja. És ismét újabb szempont az, hogy én ezen törvényjavaslatban, mind pedig az ellene történt felszólalásokban, állami érdeket látok érintve. Ily körülmények közt pedig nem hallgatni, hanem felszólalni egyenes kötelességemnek ismerem. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselőtársam aposztrofált minket és ezen aposztrofálásában egyebek közt a következőket mondta (olvassa): »Ha pedig bevonultak az őelveikkcl« —már