Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-452
jgg 452. országos ülés 189 nézte és örömmel vette ezt, mert mi azt hittük, hogy ott ezen megtisztult elvek fognak érvényre jutni, nem pedig az a régi rossz szellem. Ha pedig bevonultak az ő elveikké], ilyen kérdésben, a hol szabad az elhatározás, a hol a kormány irányában nincsenek kötelezve, nem lenne-e kötelességük állást foglalni úgy, mint állást foglaltak akkor, mikor az ellenzék padjain voltak, és ha ezt nem teszik, akkor azt látom, hogy ott a régi szellem uralkodik, mely megfojtja az új szellem érvényre jutását. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Lesz alkalmam erről még a t. miniszterelnök úrral is, ha ő rááll, egy eszmecserébe elegyedni, de különösen a t. függetlenségi párttal. (Halljuk! Halljuk!) A t. függetlenségi párt a házban szabadság dolgában a legradikálisabb álláspontot foglalja el. Azt mondják, — nem osztozom abban a nézetben, —hogy a vallási gyűlölet az oka, hogy ezen szakaszok mellett foglalnak állást. Én nem mondom, de az a vélelem. T. függetlenségi párt! Nem hiszem, hogy Németországban olyan vallási gyűlölet lenne egy pártban, mint a szoeziálista pártban, és a szocziálista párt mindig a czentrurnmal együtt szavaz, akkor, mikor ilyen szabadságfosztó törvényekről van szó. (Igaz ! Úgy van ! balfelöl.) De, t. függetlenségi párt, önöknek még egy nagy számadást ki kell elégíteniük. És itten Kossuth Ferencz t. képviselőtársamhoz fordulok. Nem elegendő az, egy nagy nevet viselni. Azzal, t. képviselőház, nagy kötelességek is vannak egybekötve, és ha valaki ezen kötelességeknek nem akar, nem tud megfelelni, vagy tud és akar, de nem ismeri fel a helyzetet, nem viseli a következményeit, akkor ólomsúlynál nehezebben rakodik rá ezen nagy név, a mely alatt ő összeroskad. Azok a katholikus papok, a kik Kossuth Lajos szózatára hallgatva a nemzet érdekében a csatatéren elvéreztek; azon hatholikus papok, a kik a vértanúhalálba mentek, megérdemelték volna, hogy Kossuth Ferencz felszólaljon, (Élénk helyeslés baloldalon.) és odaálljon és mondja azt: hiába beszéltek, én nekem nagy kötelezettséget kell lerónom azok iránt, a kik ötven évvel ezelőtt az én atyám szavára hallgatva, a halálba mentek, és ezt lerovom azzal, hogy fölszólalok azokért, a kiket méltatlanul, igazságtalanul és hamisan vádolnak. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon) T. képviselőház! A t. kormányelnök úrra is kell egy megjegyzést tennem. A t. kormányelnök úr, úgy látszik, ezen törvényjavaslatnak 170. és 171. §-aival egyetért. (Mozgás és zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk >) Várom, míg a t. kormányelnök úr idefordúl. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Én a t. kormányelnök úrhoz intézek pár szót, azt gondoltam, hogy lesz kegyes figyelemmel kisérni. Széll Kálmán miniszterelnök: Hogyne! '. május 1-én, hétffiii, Rakovszky István: Az a figyelem, a melylyel a t. kormányelnök úr engem megtisztelt, csak az ő nagy és kitűnő képességeire enged következtetni, mert közönséges halandók arra képtelenek, hogy másokkal társalogva és háttal fordulva a szónoknak figyelemmel kisérjék a szólót. (Mozgás jobbfelöl.) Mióta a Széli-kormány elfoglalta a helyét, az egész ország epedve sóvárog egy xij rendszer után és a romlott rendszer megváltoztatása után. A t. kormányelnök úr, úgy látszik, maga is érezte ezt akkor, a mikor megígérte nekünk, hogy most törvény, jog és igazság fog itt uralkodni. T. kormányelnök úr! Vagy rossz volt ez a Bánffy-rendszer, akkor tessék azt világosan dezavnálni és annak következményeit épúgy tárgyi vonatkozásaiban, mint személyi vonatkozásaiban levonni. (Úgy van! balfelöl.) Ha ezt nem teszi, akkor, bocsánatot kérek,— nem mondom, hogy ez szándékában áll, meg vagyok győződve becsületességéről, hogy ez távol áll tőle, — de a nagyközönség előtt ez mégsem egyéb, mint szemfényvesztés : beszélni jogról, igazságról, törvényességről és a régi állapotot fen tartani és a régi szellemben kormányozni. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) T. miniszterelnök úr! Tessék végrevalahára tiszta helyzetet teremteni! Vagy a Tiszarendszer újított kiadásban, vagy Deák Ferencznek hamisítatlan politikája. Én a magam részéről ez utóbbihoz szegődöm. (Helyeslés balfelöl.) Ezekkel, t. ház, végezhetném beszédemet, ha nem láttam volna igen tiszteletreméltó helyről e teremben, a melynek nézeteire én nagy súlyt fektetek, egy elv hirdetésénél, melyet Molnár János t. barátom hirdetett, a nem tetszésnek jeleit. És ez akkor volt, mikor azt a thémát fejtegette itt Molnár János t. barátom, hogy igenis az egyházban, a templomban lehet és alkalmakkor kell is politizálni, eltekintve attól, hogy vannak oly közös vonatkozású kérdések, a hol az egyház az államra úgy reá van szorulva, hogy a kettőt egymástól elválasztani nem lehet, és e kettőnek együttműködése a politika és egyház közt kell, hogy meglegyen. Nem akarok hivatkozni egyházi írókra, hanem olyan kapaczitásokra hivatkozom, a kik a liberálisok által is elismert tekintélyek. Kikerestem ezen adatókat a német birodalmi tanácsnak gyűléseiből épen a Kanzel-Paragraph tárgyalása alkalmával. Akkor Treitschke, a híres történetíró a következőleg szólalt fel (olvassa): »Will man der Kirche überhaupt verbieten Uber Politik zu sprechen, so fordert man den Unsinn. Solche Gesetze sind undurchführbar, denn das Wesen der Religion berührt allé Hőben und Tiefen des menschliehen Lebens«. A másik mondása ugyanakkor volt (olvassa) :
