Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-452

452. országos ülés 1899. május 1-én, hétfőn. 127 nyert, és bármint tagadjuk, szépítgessük is ezt, annyi tény, annyi bizonyos, hogy széles e hazában e szakasznak íendencziája felől ez a közfelfogás, ez a köztudat; de ha ez nem volna is az, ez magának a katholikus egyháznak köztudata és közérzülete. Ez a közérzülete a katholikus egyháznak, a mely — és ezt ha valahol, itt kell kijelentenem, — alkotmányos életünk visszaállítása óta egyre és egyre mostohább sorsban r

és elbánásban részesül, jogaiban, és szabadságaiban egyre és egyre inind messzebbmenő sérelmeket szenved. Hisz példa erre, hogy a legutóbbi alkotásokra hívjam fel a t. ház becses figyelmét, 1868 : LIII. törvónyczikk 12. §. az 1879 : XL. törvónyczikk 53. §., az 1890. február 26-iki hírhedt miniszteri rendelet, majd pedig a legutóbb bekövetkezett úgynevezett egyházpolitikai alkotások: a kötelező polgári házas ságról, az állami anyaköuywezetésrol, és a mi talán mindkettőnél még nagyobb sérelmet involvál : a felekezetnélkfíliségről. Épen itt, az ország törvényhozó testületében tartom én helyén lévőnek azt, hogy a katholikus egyháznak és a katholikus vallásnak panaszait, sérelmeit és aggodalmait szóvá tegyük. Az pedig kétségtelen hogy a szóban forgó törvényjavaslatnak az említett szakaszokban foglalt intézkedéseiben a katholikus egyház saját jogkörére, a lelkiismeret és szólásszabadságra nagy veszedelmet lát. E veszedelmet elhárítani pedig a jog és igazság, hazánk jól felfogott üdve és ezen üdv alapját képező vallásbéke kötelezően, szigorúan és múlhatatlanul parancsolja. Ezt előrebocsátva, mélyen tisztelt képviselőház, vagyok bátor tisztelettel kijelenteni, hogy e Szakaszoknak bírálatánál tanulmány tárgyává tettem azon mélyreható és csaknem egy hónapig tartott hosszú vitát, a mely e javaslat és f^'kép ezen szakaszok felett 1896. év május és június hónapjában a képviselőház előtt lefolyt és az álláspont, melyre bírálatomban és előbb kimondott ítéletemben helyezkedem, ugyanaz, melyet e kérdésben épen a szakasznak részletes tárgyalása alkalmával 1896. június 19-én Hódossy Imre igen tisztelt képviselőtársam elfoglalt. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Leszek bátor az ő álláspontját, melyet magamévá tettem, az igen tisztelt háznak felolvasni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl, olvassa) •• »Azon intenczióban én is a legnagyobb mérvben osztozom, hogy a politikában a vallás ne használtassák fel izgatásra, a tömegek felbujtására, a közrend, és közcsend háborítására. De midőn ezt szemem előtt tartom és e veszélyt eltávolítani óhajtom, akkor nézem, vájjon az eszköz, melyet használni akarnak, alkalmas-e erre., vagy nem? Úgy, egész általánosságbanazt mondani, hogy a politika és vallás két egészen különböző világot képez, melyek közt semmi érintkezési pont ninc^, hogy lehet politikát csinálta a nélkül, hogy a vallási, vagy felekezeti dolgokról beszéljen, egyszerűen képtelenség. (Úgy van! Ügy van! a balközépen.) Hiszen a múlt több ülésszaknak legfőbb tárgyát mik képeztek? Az egyházpolitikai javaslatok. Maga ezen elnevezés és azon javaslatok tartalma mutatja, hogy egyházi és politikai ügyek gyakran a legszorosabb kapcsolatban vannak; de lehet vallási és felekezeti ügyekről is a politikában higgadt nyugodtsággal beszélni a, nélkül, hogy valaki fanatizálná a tömeget, a nélkül, hogy a nép szenvedélyét felizgatná. Ez ellen kell csak hatni, ezt keli megakadályozni, haaern általában azt akarni kizárni, hogy azok, kik politikáról beszélnek, egyházi és felekezeti dolgokról egyáltalában ne beszéljenek, egyszerűen lehetetlen. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ha a múltba tekintünk, a linezi és bécsi békekötések, közszabadságaink ezen fő alapjai, egyenesen a vallással és felekezetek kérdéseivel legszorosabb kapcsolatban tárgyalt ügyekkel kapcsolatban lettek megkötve, és így azt mondani, hogy a ki politikáról beszél, annak vallásról, beszélni egyáltalában nem szabad, azt hiszem, lehetetlen. Itt kell tehát a határt megvonni és nézni, hogy nem megyünk-e túl a czélon, melyet magunk elé tüzünk. A köznyugalmat zavaró izgatásokat ki kell zárni; hanem nem szabad arra ürügyet szolgáltatni, hogy azután ezen a czímen oly valaki üldöztethessék, a ki nem izgatási czélokból, hanem jogosult vallásérdekekből hozta be a vallás kérdését a politikai diszkusszióba, és óvakodnunk kell, hogy a fanatikusokból ne csináljanak mártírokat, mert a mártírok nagyobb kárt tesznek, mint a fanatikusok. Ezeket figyelembe véve, én azt találom, hogy ezen szakasz úgy, a mint van, egyáltalán nem éri el czélját.« Én ennél helyesebb, meit tárgyilagosabb, álláspontot nem foglalhatok el.És még hozzáveszem említett igen tisztelt képviselőtársam ugyanezen beszédében foglalt két igen nevezetes kijelentését. Az egyik így hangzik: »Minden törvénynél legnagyobb fontossággal az bir, hogy világos legyen.« A másodikat igen tisztelt képviselőtársam a büntető igazságszolgáltatás nagymesterének, Beccariának művéből idézte és így hangzik : »Minden polgárnak tudnia kell, mikor bűnös, mikor ártatlan.« De e kijelentésekben foglalt igazságok olyanok, melyeket úgy a törvényalkotás, valamint a törvény bírálat terén, mint általános maximákat, mindenki kivétel és habozás nélkül nyugodtan magáévá tehet. Épen az ezen kijelentésekben foglalt igazságokra támaszkodva voltam bátor én azon ítéletemet meghozni, a