Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.

Ülésnapok - 1896-451

118 451. országos ülés 1899. április 29-én, szombaton. ha a kocsis mondja az ő lováról, hogy az nagyon erkölcsös, az aanyit jelent, hogy nagyon makranczos, csökönyös. Tehát egy és ugyanazon szó akárhányszor több fogalmat fejez ki. A t. miniszter urat ezen filológiai dolog, ismétlem, félrevezette, mert azt mondja, hogy ime az a »nyilatkozat« szó nem olyan ártatlan, mert hát pél dáúl a hivatalos titok elárulása, ha tudniillik orvosok, ügyvédek stb. felük titkait árulják el, ezek már magukban véve büntetendő cselekmények, még ha a nyilatkozaton kivűl más eredmény nem is állott volna be. Hát, t. ház és t. miniszter úr, ez, a mire hivatkozni méltóztatik, nem nyilatkozat, ez Izis fátyoláuak az érintése; ez bizonyos rejtett dolgoknak felfedése, ez »kinyilatkoztatás«, ez »kinyilvánítás« és nem egyszerű nyilatkozat; ez olyan két különböző dolog, mint az ég és a föld. Azután a czélra vonatkozólag támad meg a t. miniszter ár és azt mondja, hogy az a czél, nem úgy, mint a hogy én mondottam, szél, avagy árnyék, a melyet megmarkolni, vagy megmérni vajmi nehéz, hanem azt mondja, hogy azt nagyon könnyű megismerni. Hát, t. ház, én is elismerem, sőt magam is azon nézeten vagyok, hogy az időből, a helyből, a személyekből és egyéb viszonyokból és körülményekből, lehet, még pedig joggal azon czélra következtetni, a melyet az illfctó' cselekvő szemei előtt tartott. De, t. ház, ha aktus, melyet valaki elkövetett, sem nincs a törvényben preczizirozva, körülírva, meghatározva, mint olyan, a mely alkalmas eszköz arra a bizonyos czélra; sem önmagában véve nem olyan világos, hogy szembeszökőleg állna a biró előtt, mint olyan említettem eszköz; sem a körülmények, melyek ezen aktust eszközzé qualifikálnák, közelebbről determinálva nincsenek, a minthogy mindez áll ezen 9-ik pont első szakaszának soraiban foglalt nyilatkozatról, akkor ez a birói felfogásnak, mérlegelésnek, apprecziácziónak és applikácziónak olyan tág teret, olyan roppant nagy látitudet enged meg, a mely fáklya lehet a biró kezében, a melylyel világíthat is, de ha lelke reá viszi, gynjthat is; vagyis egyszóval olyan szakasz ez, hogy teljesen a változó kormányok becsületességének, vagy zsarnokságának veti oda a közönséget és biróságot egyaránt, szóval lehetetlenség, hogy legyen jogász, a ki ezt a törvényszakaszt megszavazhassa, elfogadhassa. Azután azt mondja a t. miniszter úr, hogy azt állítottam, »hogy mit szabad prédikálni; mikor, hogyan és miként kell a kegyszereket alkalmazni, azt csak az egyház ítélheti meg«. Igaz, én ezt mondottam, mondom ezt most is, t. miniszter lír, hogy mindaz tisztán és kizárólag az egyházhoz tartozik; már pedig e szakaszban az az állam hatáskörébe vonatik, utaltatik. Aztán szembeállít a t miniszter úr engem Várossy Gyula t. barátommal és lelkésztársammal. Hogy mit értett Várossy Gyula képviselő úr azalatt, hogy a napi politika a szószékre fel nem vihető, azt én nem tudom; de azt nagyon jól tudom, hogy ez mindig megtörtént és meg is fog történni, valamint most is megtörténhetik, mert emlékezzenek csak vissza, néhány év előtt, talán öt év előtt, szintén a szószéken hirdettük ki például azt a diadalt, a melyet a főrendek akkor vivtak ki, midőn első izben tárgyalták á polgári házasságról szóló javaslatot. Még Te Deumokat is tartottunk a templomokban. Aztán nem méltóztatnak emlékezni arra, a mi a napokban Gráczban történt, a hol ugyancsak a napi politikát hirdették a milyen most Ausztriában a »Los von Rom«-féle agitáczió. Én szerintem is és azt hiszem, hogy önök szerint is ez helyes volt, (Ellenmondások a jobboldalon.) tehát nem egészen áll az, hogy a napi politikát a szószékre vinni nem szabad, sőt megfordítva! Ha majd a szocziálisták egész vehemencziával és szisztémájuk egész romboló erejével fognak fellépni, vájjon az az ádáz politika, mely akkor napirenden lesz, nem fogja-e okvetetlenül arra kötelezni a lelkészeket, hogy ezen, a hazára és egyházra egyképen vészt hozó áradattal szembeszálljon és hiveit kioktassa a szószékről arra, hogy azzal szemben, a politika terén is, mi a kötelességök. Azután azt is mondta a t. miniszter úr, hogy igaza van Várossy Gyula képviselőnek abban is, hogy »semmiesetre sem sérti az egyház jogos hatalmát, ha ezek« — tudniillik a mik ebben az első és második bekezdésében a 9. pontnak foglaltatnak, —• »megtiltatnak, miután az egyház tana szerint sincsenek megenged ve«. Én nagyon hálás leszek a t. kormánynak, illetőleg az államhatalomnak, ha egy olyan vitás kérdést, a milyen az a theologiában, hogy mik a kegyszerek, ő fogja elhatározni, eldönteni, mert íme ő a kegyszereket is az Ő birodalmába hódítja a b) alszakaszban, felettük ő akar bíráskodni, és ítélni a fölött, hogy vájjon a lelkész jogosan vonta-e meg a kegyszereket ettől, vagy attól a hívétől. Ha ugyanis mind ezt tenni akarja az állam, akkor előbb kell, hogy meghatározza, hogy mik is azok a kegyszerek! Tehát az állam többet fog tudni, mint az egyház, okosabb lesz, mint a sorbonne-i, mint a párisi, és nem tudom miféle theologiai hires szakiskolák. Továbbá avval vádol a t. miniszter úr, hogy én az egyház és államnak koordináczióját vitatom. T. miniszter úr! Most is azt vitatom. Azt vitatom, hogy az állam a maga szférájában az egyháztól független és megfordítva az egyháza maga szférájában az államtól független, egyik a másiknak régiójába nem szabad, hogy be-