Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-451
tói. országos ülés 1899. április 29-én, szombaton. 119 lépjen, mert megvan vonva közöttük a demarkáczionális linea. Azonban, t. miniszter úr, konfundálta exczellencziádat valami, és ez az, hogy figyelmen kivűl Nagyta azt, hogy vannak nem pusztán egyházi és vannak nem pusztán világi vonatkozású dolgok, tehát a melyek nem az egyházhoz és államhoz tartoznak csupán, hanem vannak úgynevezett vegyes ügyek is, a melyek mind a kettőt érintik, milyenek a házasság, az iskola kérdése, az egyházi benefieziumok adományozása, ott, a hol az egyháziaknak az állam egyúttal állami joghatalmat is ad, mint például nálunk Magyarországon is, a hol például a püspököknek a főrendiházban felszólalásuk és szavazatuk van. T. képviselőház! Ezeket a dolgokat, tudniillik a vegyes ügyeket, közösen kell megállapítani az egyháznak és az államnak. De minderről megfeledkezni látszik a t. miniszter úr, s azt vitatja, hogy az állam joggal avatkozhatik az egyház belügyeibe is, mert hát íme, már eddig is beavatkozott az egyház jogába az állam, hiszen meghozatott a törvény 252. büntetőszakasza, a melynél fogva, hogy ha bigamiát áld meg tudva az egyház lelkésze, akkor ilyen meg olyan büntetés éri. Erre azt mondom, t. miniszter úr, hogy itt azért avatkozhatott az állam az egyházi dolgokba, mert ez a házasság, mint említettem, vegyes ügy, az államra is, meg az egyházra is tartozik. Most azonban — s ezt vigasztalás gyanánt mondja nekünk a t. miniszter úr, — már ezen büntetéstől meg vagyunk mentve, mert most ez a büntetés nem a lelkészre, hanem az anyakönyvvezetőre vonatkozik, és még hozzáteszi, hogy lám milyen kegyes az állam az egyházhoz, (olvassa): mert hát »az állam ott, a hol az egyház az ő érdekeit nem érinti.« — tisztán polgári aktussá devalválván az állam a házasságot, — »az egyház szabadságát legkevésbbé sem akarja eltörölni.« T. ház! Mi köszönjük az ilyen jóakaratot, az ilyen vigasztalást, hogy tudnilíik nem leszünk megbüntetve, mert már most nem mi áldjuk meg a házasságot. Ez olyan vigasztalás, mint hogy ha valakinek azt mondom, hogy ne fájjon a kezed, leütöm a fejed. Végűi, t. ház, összefoglalva a 9. pontra, valamint a 170. és 171. §-okra vonatkozókat is, abban a véleményben vagyok, hogy ezen 9. pont és a többi említettem paragrafusok az egyház valódi érdekeire nézve nemcsak hogy nem veszedelmesek, hanem ellenkezőleg, hogy nagyon is veszedelmesek. Igazán, ha nem ismerném a t. miniszter úr kiváló előzékenységét, szelídséget, jó szivét, azt hinném, hogy gúnyt akar űzni belőlünk, midőn azt mondta, hogy megnyugtathat bennünket az, hogy a felette vallásos Németországban is van ilyenféle szakasz. Nem méltóztatik tudni a t. miniszter úr, hogy azt az »ilyenféle szakaszt« mikor hozták Németországban ? Nem akkor-e, midőn a leginfeazivebb és leggyülöletesebb módon üldözték ott az egyházat ? Nem emlékszik arra, hogy akkor nem tudom hány, talán tíz püspök ült a börtönben és rabruhában, az utolsó rablóval vegyest, kosarakat fonogatott ott ? Vagy nem emlékszik arra, hogy akkor vagy háromszáz lelkész volt ott bezárva és a hívek születtek, éltek és meghaltak pap nélkül? Nem emlékszik, mondom, hogy épen akkor hozta meg ezt a Kanzel-paragraphust Németország ? És ez a miniszter úr szerint »kiválóan vallásos« ország? Azután azt mondja a t. miniszter úr, hogy az angol törvények is hasonlóképen ilyen büntető szankcziókat tartalmaznak hasonló dolgokra. Hát erre csak azt mondom, hogy itt van a kezemben az angol törvény, a ki angolul tud, olvashatja, hogy abban ä szakaszban semmiféle más dolog nincs, mint a mikép felhoztam, csak az, hogy ha valaki temporal or spiritual, vagyis ha anyagi, vagy szellemi kárt okoz, vagy okoztat másnak, hogy a választást befolyásolja, semmis a választás. És mit hoz ki ebből a bíróság és a bíróság után a miniszter úr ? Azt, hogy úgy értelmezik, hogy abban a két szóban benfoglaltatik az az eset is, »ha a lelkész bűnösnek dekralálja azt, a ki bizonyos irányban szavaz, vagy ha kegyszerekkel visszaél választási czélokra.« Hát itt fényes bizonyságot nyer az, a mit én mondottam mindjárt kezdetben, s a mire legelőször kellett volna reflektálnom, de legutoljára Nagytam, tudniillik fényesen igazolja ez az angol példa is azt, hogy ott, hol a törvény szava, a törvény kitétele nem eléggé világos, nem eléggé precaiz, ott olyan különféle felfogások és Ítéletek jönnek létre, a melyek lehetetlenség, hogy a törvény alkotóinak intencziójával ne ellenkeznének. Kiváncsi volt a t. miniszter úr tegnap, mert azt mondta, hogy azon esetek, a melyekkel én illusztráltam tegnapelőtt ebbeli állításomat, előtte nem eléggé világosak és így tüzetesen hozzá nem szólhat. Most elmondom tehát preczize, itt vannak előttem. Néhány szóval jelzem azonban előbb az egyház álláspontját a polgári házassággal szemben, mert erről van itt szó. Az egyház álláspontja a polgári házasággal Szemben az, hogy azon államokban, a melyekben be van az hozva, a polgári házasságot híveire nézve is kötelezőnek nyitvanítja; kötelezőnek nyilvánítja pedig azért, sőt meg sem is engedi a házasság szentségének hívei által való megkötését, mindaddig, míg a polgári kötést el nem végezték, mert a ki a katholikus egyházban az ő vallásának törvénye szerint házasságot