Képviselőházi napló, 1896. XXII. kötet • 1899. április 17–május 16.
Ülésnapok - 1896-451
451. országos ülés 1899. április 29-éa } szombaton. 117 részint fegyelmi hatóságaik előtt, részint a járásbíróságnál, vagy a törvényszéknél, szóval nemcsak állítottunk, hanem bizonyítottunk is. Önök azonban, t. igazságügyminiszter úr, mindig csak állítottak, de sohasem bizonyítottak, mert mikor kértük és felhivtuk önöket, hogy szíveskedjenek azon sok mindenféle visszaélést itt nyilvánosságra hoini, soha egyetlenegy konkrét esetet sem bírtak felhozni, annál kevésbbé bebizonyítani és még kevésbbé bírták azt a törvényszék elé vinni és minket úgy, a mint azon esetekben megérdemeltük volna, megfenyíttetni. Azt mondja a t. miniszter úr, hogy ép azért kívánja ezen szakasznak fentartását, mivel, hála Istennek, Magyarországon még nem jutottunk odáig, hogy a vallásos érzelmekre való befolyással nem lehetne hatást, jó, vagy káros hatást előidézni. Igaza van a t. miniszter úrnak, még nem jutottunk ide; de biztos lehet róla, hogyha azon az úton haladunk, a melyet önök megkezdték, és a mely útnak ezen mostani szakasz csak folytatása, előbb-utóbb, nagyon hamar oda jutunk, hogy bizony a pap beszédének semmi hatása sem lesz. Kezdi is ezt már ismerni az ország, a felekezetlenségre megalkotott törvény révén. Azután két, vagy három passzusa van a miniszter úr beszédének, melyek közül az egyiket teljesen aláírom. Azt mondja, hogy »a lelkész, mint olyan, ne korteskedj ék«. Hát, t. ház, ha a korteskedés alatt azt érti az ember, hogy tollat, vagy kokárdát tűz a kalapja mellé, az illető jelölt nevével ellátottat, vagy kurjongat és kiált, hogy éljen X. vagy Y.; vagy ha valaki maga mellé csoportosít egypár ember, vagy többet is s azután azokat őrzi, vigyáz, hogy a másik párt azokat maga számára meg ne nyerje; ha ezt értjük korteskedés alatt, akkor én is azt mondom, hogy a lelkész, mint ilyen, ne korteskedjék, már azon a helyen tudniillik, melyet a miniszter úr is ért, vagyis a vallásos ezéíokra rendelt helyen. Azonban azt már semmikép sem irom alá, a mit a t. ministerelnök űr mond, hogy »a politizálás a választógyülésekre tartozik és nem a templomba«; valamint azt sem vallhatom a t. miniszter úrral, hogy »az egyháznak teljes szabadságában van vallási tanításai által befolyást gyakorolni nem a választásokra, hanem általában hivőinek lelkületére, lelkiismeretére«. És hogy »a szellemi kapaczitáczió meg van engedve, de nem a templomban, hanem a választói gyülekezeteken*. Hát, t. ház, a múltkor hosszabban és bővebben kifejtettem, hogy igenis az egyháznak nemcsak joga, de kötelessége is, hogy a választásokra befolyjon. (Úgy van! Ügy vem! a halközépen. Ellenmondás jóbbfelől.) Nem tudom, a t. közbeszóló úr itt volt-e, vagy nem, mikor kifejtettem, hogy a katholikus vallás olyan dolog, hogy az egész életünkre kihat, belső életünkre épúgy, mint szellemi világunk külső nyilváimlására; már pedig a választás, a belső életnek egyik külső megnyilvánulása, melylyel épúgy kell a katholikus embernek vallását megvallania, mint azon belső érzelmeivel azt hinnie. (Úgy van! Úgy van! a balközépen.) Már most, t. ház, hol fog hatni hívőire a lelkész, ha nem épen a templomban? Hol fogja a vallási befolyást a választásokra is és általában közéletünk bármely más tényezőjére érvényesíteni, ha nem a templomban? Azután a 9. pontnak a) szakaszában foglalt és sokat hánytorgatott szót érinti a t. miniszter úr, tudniillik »a választás eredményének befolyásolását czélzó nyilatkozat* szavakat. Itt is, majd meg a 170. §-ban foglalt bűntető szánk cziónál is én azt mondottam, hogy ez a »nyilatkozat« lehetetlenség, hogy akár nullifikáló, akár büntető szankezió alá eshessek; azt mondottam, hogy egy közönséges, egyszerű nyilatkozat, mely megengedett cselekedetre vonatkozik, képtelenség, hogy büntetés alá essék. Erre a t. miniszter úr azt mondja, hogy (olvassa): »az etetés és itatás például megengedett cselekmény ; a körülményekhez képest jó tett, könyörületes cselekmény ; a választás is megengedett cselekmény, és azért mégis, ha e kettőt kapcsolatba hozzuk, ez már tiltott cselekmény. Pénzt is adhatok valakinek, a választás is megengedett cselekmény, de ha a kettőt kapcsolatba hozzuk, ez már tiltott cselekmény«. Hát igaza van, t. miniszter úr, de itt nem etetésről, nem itatásról, nem pénzről, hanem egy egyszerű nyilatkozatról van szó, és ez van kapcsolatba hozva a választással. Az az etetés, az az itatás, az a pénz olyan dolgok, t. képviselőház, hogy akárhány ember jellemét, becsületét, még lelkét is képes azokért odaadni. Tehát egészen más okozati viszony van az etetés, itatás, vesztegetés és a választás, mint az egyszerű nyilatkozat és a választás között, úgy, hogy ezt a kettőt, tudniillik az etetés, itatás és a »nyilatkozatot« párhuzamba állítani, e kettőt egy kauzális nexusba fűzni a választással lehetetlen. Aztán félre is vezeti a t. miniszterelnök urat ez a szó: »nyilatkozat«. A magyar nyelvben számos olyan szó van, a mely két, három, négyféle fogalmat is jelez, fed. így például, ha a mi vidékünkön azt mondja valaki, hogy: »fellépek a padra«, ez annyit jelent, mint hogy felhág egy deszkából készült, gyalult, vagy festett ülőhelyre. Ha pedig más vidéken mondja azt, hogy »felléptem a padra«, ez azt jelenti, hogy »felmentem a padlásra*. Vagy ha azt mondja például a magyar ember valakiről, hogy erkölcsös, azt érti alatta, hogy az ő cselekedetei összhangzásban vannak a morál törvényeivel; de