Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-440
436 410, országos Illés 1890. április 13-án, csütörtökön. ez a bíróságon kivííli egyezség megint visszaélésre és visszásságra ad okot. A rosszhiszemíí adós tudván, hogy hitelezője irtózik attól, hogy őt csődbe kergesse, rosszhiszemtíleg leengedést fog kierőszakolni. Ez nagyon aláássa a magyarországi kereskedelem hitelét. Én magam a máit évben külföldön járván, sok kereskedővel és gyárossal érintkezésbe lépve, azt tapasztaltam, hogy a külföldön is a mi csődeljárásunknak igen rossz hitele van. Már említettem, hogy azon rendszerben fekszik a hiány, mely szerint a tömeggondnok, kinek a mi törvényeink értelmében ügyvédnek kell lennie, kezeli a csődvagyont. Igen ritkán jön az ügyvéd abba a helyzetbe, hogy csődöt kapjon és így a csődöt minél inkább vagyonforrásnak tekinti és minél több költséget okoz. Már a leltározást szükség nélkül háromszor annyi időn át húzza és halasztja, mint a mennyi idő alatt azt elvégezhetné. Ebben az össaes faktorok a végrehajtó, a közjegyző, a kik közreműködnek a leltározásnál, igen szívesen beleegyeznek, mert nekik is kijut ebből a részük, ők is többet keresnek. így már a leltározás maga a esődvagyonnak legalább 10—15 százalékát felemészti. De jaj azon hitelezőknek, kiknek oly adóssal szemben vannak követeléseik, kinek dubiozus követelései vannak; mert a tömeggondnok ezeket, daczára annak, hogy rendesen igen jól tudja, hogy azok behajthatlanok, mégis mind beperli és költségeket okoz, tudva, hogy a esodválasztmány, mely rendszerint ügyvédekből áll, ezen költségeket is likvidálja, hiszen a következő alkalommal a csődválasztmányi tag szintén tömeggondnok lehet és a mostani tömeggondnok a esődválasztmányban fog ülni. így jön, hogy a csőd befejezésekor a hitelezőknek igen kevés jut. Ezen a bajon mindenesetre segíteni kell. A külföldi államokban ki van mondva, hogy a tömeggondnok díjai és költségei a tömegvagyon egy bizonyos százalékát túl nem haladhatják, így példááí az Egyesült-Államokban ki van mondva, hogy a tömeggonduoki díjak a csődvagyon öt százalékánál magasabbak nem lehetnek; Belgiumban 1—10 százalékig mennek a tömeggonduoki díjak. Németalföldön, Oroszországban pláne csak egy százalék van konczedálva. Nézetem szerint ezen a bajon egy progresszív tarifával kellene segíteni. Bátor vagyok e tekintetben dr. Franki Ottó, a prágai német egyetem tanárának »Zur Revision des österreichischen Concursrechtes« czímü könyve alapján egy javaslatot előterjeszteni. Franki Ottó azt javasolja, hogy 500 forintig terjedő csődöknél a tömeggondnok díjai a felszámolási tárgyalásig hároni-nyolcz százalékig, a felszámolási tárgyalás után 4—10 százalékig, a csőd befejezéséig 8—15 százalékig állapíttassanak meg, az 500 forinton felüli és 2000 forintig terjedő csődöknél a százalékok valamivel apadnak, s minél nagyobb a esőd, annál kisebb aránylag a százalék. Nézetem szerint egy hasonló intézkedés a bajon igen lényegesen segítene. Miután azonban valószínű, hogy apróbb csődödnél akkor ügyvéd nem vállalkoznék a tömeggondnoki tisztre, az is ajánlatos volna, hogy a törvény azon intézkedése, hogy csakis ügyvéd lehet tömeggondnok, töröltessék. Ez az intézkedés különben is, tudtommal egyedül Magyarországon áll fenn. Az apróbb csődöknél erre vállalkozó kereskedőket is lehetne tömeggondnokká kinevezni, esetleg bírósági segédhivatalnokokat is, a kik a hivatalos órákon kivül csekély díjazás mellett szívesen végeznék ezt a munkát. Ezek után áttérek egy más kérdésre, melylyel igen röviden akarok foglalkozni. A napokban a »Budapesti Hirlap«-ban jeles jogászunk, dr. Édvi Illés Károly tollából egy vezérczikk jelent meg, a melyben dr. Edvi Illés Károly beismeri, — vagy ha nyíltan nem ismeri is be, a sorok közt olvasható, — hogy bíróságaink neui állanak azon a magas színvonalon, a melyet tőlük kivánnni lehetne. Ezen kritika nagyon szomorú, de még szomorúbb, hogy kivált polgári ügyekben igaz is, sőt még bűnügyekben is igaz; mert én e tekintetben teljesen osztozom Visontai Soma t. kollégám nézetében, melyet tegnap kifejtett, hogy a királyi kúria túllépte hatáskörét és nem helyesen cselekedett, midőn a kényszer-fotografálást helyeselte. Én is azt hiszem, hogy ez megsértése az egyéni szabadságnak, melynek mindenen feltíi kell állania. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De a polgári ügyekben is nagyon ingadoznak bíróságaink. Az alsó fokoknál a legegyszerűbb kérdésekben is alig lehet a bíróságokban bízni; az ítéletek folyton változnak. Felsorolhatnék eseteket, a hol a bíróságok a törvény világos értelmével szemben tényleg máskép ítéltek. De ez messze vezetne. És szomorú dolog, hogy még a felső bíróságoknál is igen gyakran nem talál az illető fél jogorvoslást. E tekintetben a királyi kúria gyakorlata igen ingadozik. A ki nem hiszi, vegye kezébe Márkus Dezsőnek »Felső bíróságaink elvi határozatai* czímü gyűjteményét, és majdnem minden oldalon meg fog győződni, hogy ugyanazon kérdésben ellentétes határozatok léteznek. A t. miniszter úr tegnapi beszédében kilátásba helyezte a büntető-törvénykönyv revízióját. Örömmel fogadom ezen nyilatkozatát és arra is szeretném irányítani figyelmét, hogy necsak enyhítse egyes bűntettek és vétségek büntetéseit, hanem súlyosítsa is egyesekét; kivált a hitelezési csalásokat nagyon kevéssé torolják meg és a
