Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-439

439. országos ülés 1899. április 12-én, szerdán. 415 felől.) nem akarok erről beszélni, legjobb volna, ha ezt egyáltalában a sajtó hasábjaiból is ki lehetne törülni, mert ez a czivilizált világ előtt szégyenletes hazánkra nézve. (Ügy van! Úgy van.' balról.)l$em akarok beszélni arról sem, hogy a felsőbíróságok is épúgy, mint az alsóbiróságok a személyes szabadság ezen rendkívüli megsértését csak 30 forinttal tartották megtorolandónak, (Mozgás és felkiáltások balról: Szégyen! Gyalázat!) úgy tüntetvén fel a dolgot, mintha az a főszolgabíró csupa naivitásból azt hitte volna, hogy az a szabadelvű párt végrehajtó bizottsága valami hatóság, tehát a 92. §. alkalmazásával ez mint túlnyomó enyhítő körülményt vették tekintetbe. De errő'I nem akarok szólni. Hanem a kényszer fotografálásról akarok beszélni. (Halljuk! Halljuk halról.) Hiszen méltóztatnak tudni, hogy minden jogérzettel biró embernek súlyos kritikáját hívta ez ki. Nem tehetem, hogy mellőzzem, különösen ezen dologra vonatkozólag a budapesti ügyvédi kamarának a jelentését is, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) annál kevésbbé, mert hiszen, t. ház, fájdalom, a társadalom számtalanszor nagyon igazságtalan az ügyvédi kar iránt és sokszor nem tekinti annak, a mi, a mi lesz mindig, a mi volt mindig: a magyar nemzet jogi lelkiismeretének, és a magyar nemzet jogi hagyományai egyik őszinte és eltántoríthatatlan harczosának, hanem egyszerűen kenyérkereseti foglalkozásnak. Felolvasom, mit mond arról a fotografálásról az ügyvédi kamara (olvassa): »Akkor, midőn a rendőrség puszta gyanú alapján karhatalommal fényképeztet embereket, hogy a gonosztevők albumába besoroztassa; midőn e ezélból az egyéni szabadság minden törvény ellenére a legdurvább módon sértetik meg; midőn a sértett fél ezen párját ritkító injuriáért a bíróságnál elégtételt nem kap; midőn a rendőrség arra használtatik fel, hogy a politikai szabad véleménynyilvánítást bottal és karddal verje szét: épen ezekben a veszedelmes időkben van a polgároknak leginkább szükségük erős jogvédői karra és arra, hogy a jogvédelem integritása teljes mértékben megoltalmaztassák. És azt hiszszük, hogy itt az igazságügyi kormánynak is megvannak a maga kötelességei. Az ő törvényes feladata, az igazságszolgáltatás minden egyes attribútumát és ezek közt a legfőbbet, a birói függetlenséget megvédelmezni ós gondoskodni arról, hogy bárhonnan jövő jogsértések, leljék bár azok forrásukat a kormány hatalomban, visszaverésének és megtorlásban részesüljenek«. (Élénk helyeslés és tetszés balról.) Meg vagyok róla győződve, t. ház, hogyha az ügyvédi kamara ezen felfogásához mérten a vádhatóság tényleg a megzavart jogrend helyreállítása szempontjából megtorló lépéseit megtette volna, akkor ez a kérdés kellően tísztáztatott volna, és nem lett volna szükséges, hogy itt a parlament elé hozzuk. De mi történt ? Épen a vádhatóság volt az, a mely a rendőrségnek ezen téves és minden jogot lábbal tipró intézkedését kívánta. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) A magánpanaszszal szemben a közvád volt az, a mely igyekezett a hatalomban levőknek ezen eljárását igazolni. (Félkiáltások a szélső baloldalon„• Szégyen !) És mi történt? Az a független bíróság, a melyről ma a t. miniszter úr beszélt: a törvényszék, a királyi tábla, a magyar királyi kúria ezt az eljárást helybenhagyta, helyeselte, szankeziónálta. (Mozgás a szélső báloldalon.) Mielőtt ebben a kérdésben a részletekre térnék át, kijelentem, hogyha csak egy ítéletről volna szó, a melyben a bíróság az esetet individualizálva a maga meggyőződéséből merített nézettel és felfogással dönt, akkor én itt ezt az esetet nem említeném fel, mert úgy tartanám, hogy a birói függetlenség első feltétele az, hogy senkise igyekezzék bármely párt- vagy egyébb szempontból megtámadni a különben tiszta meggyőződésből eredt birói ítéletet. (Mozgás jóbbfelől.) Azonban nem ilyen ítélettel állunk szemben, hanem olyannal, a mely igenis parlamenti elbírálás alá tartozik. Megmondom, miért? Mert habár én azt hiszem, hogy a törvényhozás nem szólhat bele a birói Ítélkezésbe, . . . Madarász József: Dehogy nem! Visontai Soma: . . . nem szólhat addig bele, míg ez az ítélkezés a törvény határain belül nem követ más czélt, mint ítéletet hozni és bíráskodni; de másrészről, ha azt látjuk, hogy a bíróság ítélkezéseiben szem elől téveszti feladatát, 8 a közigazgatás, a politikai igazgatás mellé szegődik., és politikai elveket deklarál; ha az igazságszolgáltatás a Beecraira által is oly fenséges szavakban elitéit azon zsarnokság mellé szegődik tényezővé, a melynek elve, hogy az egyes embereket bizonyos társadalmi irányzatok ezélszerüségi eszközeivé használja fel, és ne a törvény rendelkezései szerint büntessen, hanem sújtson embereket ott, a hol bizonyos társadalmi tendeneziák, ?agy politikai irányzatok ezt megkívánják. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a bíróság erre a térre lép, t. ház, akkor annál inkább kötelessége a parlamenti embernek a t. igazságügyi kormány figyelmét arra felhívni, mert hiszen a parlamenttől és az igazságügyi kormánytól függ, hogy az ily állapotok orvosoltassanak, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és hogy a biróságok működésében mutatkozó ezen mindenesetre aggodalmat keltő jellenségek a kellő elbánásban részesüli jenek. (Helyeslés balról.) 1 Nos hát, t. ház, igenis a kúria Mezőfi