Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-438

396 438. országos ülés 1809. április 10-én, hétfőn. Hock János képviselő úr, hogy a hazafias, nemzeti czél ellen törekszenek. Ezt tennie nem szabad, mert e vád nem való. Nem akarom továbbra igénybe venni a t. ház türelmét. (Bálijuk!) Egy imakönyvben, melyet ép Hock János képviselő űr írt, egy csodálatosan szép hasonlatot olvastam. Arra a csodálatos szónokra és ékes tollú férfiúra vall az, melynek ismerjük Hock János képviselő urat. Engedje meg, t. ház, hogy elmondja Hock Jánosnak ezt a gyönyöríí hasonlatát, és kérjem őt, hogy a képzőművészekkel szemben alkalmazza ő azt, a mit abban a fenséges imakönyvben hirdet. Elmondja abban az imakönyvben Hock János azt, hogy az állatvilágnak csodálatos lénye a méh. A méh — azt mondja, — rárepül az angolkert gyönyörű virágaira, rárepül a pálmákra, . . . Hock János: Ezt én nem mondtam! Pichler GyŐZŐ:... rárepül épúgy a szegény ember ablakán viruló jáczintra, mint rárepííl a mező gazdátlan virágaira. Mindenünnen összegyűjti az üdítő nedűt, a kaptába hozza és ebből azután alkotja a gyógyító, édes, üdítő mézet. Hozzáteszi még Hock János azt is, hogy azért, ha elrepül a pálmákról, a jáczintról, a mezei virágokról a méh, a virág ép oly illatosán virul, nem történik bántódása. (Derültség.) Meglehet, hogy nem mondtam el szórói-szóra ezt a szép hasonlatot, de azt akarom a t. képviselő úrnak megjegyezni, hogy az ő nagy szelleme, az ő kiváló tettereje, agilitása repüljön a művészek közt, gyűjtse össze erőiket, de ne úgy akarja azokat összegyűjteni, hogy darázs legyen, mely fulánkot bocsát a művészekbe. (Derültség a jobboldalon.) Ezt akartam megjegyezni ezen tételnél. Hock Jánosi T. ház! (Halljuk!) Bár jogom volna e tételnél hosszabban szólni, azért használom a személyes felszólalás rövid formáját, hogy t. képviselőtársam egy pár tévedését helyreigazítsam, s úgy Berzeviczy Albert t. képviselőtársamnak, mint neki félremagyarázott szavaimra vonatkozólag néhány felvilágosítást adhassanak. Mikor én a magyar művészet érdekében szerény tehetségeimmel, de igazán hazafias lelkesedésemmel agitáezióba léptem, mikor én kezdetben igazán a társadalmi úttörés szerepére vállalkozva, megkezdtem országszerte és itt is a házban agitácziómat, emlékszik rá a t. ház, ezen a téren úgy szólván magányosan álltam. De lelkesített az a tudat, hogy minden embernek faja jövője iránt, nemzetének a kulturális haladása iránt kötelessége megtenni mindazt, a mi tőle kitelik. Kötelessége minden embernek a benne rejlő erőt, legyen az agitatorius irányú, legyen az szónoki erő, a nemzet felruházására fordítani, és ha a művészet iránt bizonyos rokonszenvet, érdeklődést tudunk felkelteni a társadalom minden rétegében, meg van oldva a művész kérdés. Mert művészet sohasem lesz nagygyá pusztán nagy művészek által, oda terjedelmes mtípártolás is kell. (Úgy van! balfelől.) A nemzet minden rétegének érdeklődnie kell, s ezért bizonyos mtíizléssel kell birnia, hogy azokat a művészalkotásokat, a melyek a magyar fajnak alkotó erejéből és zsenialitásából származnak, ez a nép applikálja és lakásában is elhelyezze. A magyar művészetet a magyar közönségtől úgyszólván elválasztotta az a német szellem, a melyre gyakran czéloztam, és a mely a müncheni iskolából plántálódott ide. Méltóztassanak megnézni műtárlatainkat, találunk előkelő qualitásos dolgokat, de a magyar fajnak úgyszólván lelkébe vágó érzéseit megragadó alkotásokat nem. Mindazok a nemes dolgok, a melyek történelmi emlékeinket és hagyományainkat tárták azelőtt elő, mindazok a dolgok, a melyek megmozgatják az emberben a faji sovinizmust és az erős nemzeti érzést, hiányoznak tárlatainkból. Maga a miniszter úr kénytelen volt beismerni, hogy az egész prolukczió egyszerűen tájképfestészetre terjed ki. Mit jelent ez? Azt, hogy a mi művész oktatásunknak egy nagy hiánya van, mert a portrait alkotásban és a figurális dolgokban, a melyek nagy rajztudást, tehát tanulást követelnek, arányokban, alakban és formákban való helyes rajzok, nagyon ritkán találunk, mert művész oktatatásunk és iskoláink hiányosak voltak. Nagyon helyesen akar a miniszter úr tehát egy új iskolát létesíteni libre école alapján. Nagyon helyesen, mert a művész csakis az egyéni tehetségből áll. A művészi zsenit kiművelni nem lehet máskép, mint hogy neki alkalmat adunk, hogy kifejtse a benne rejlő talentumot és erőt. Valamint nem lehet hirlapirói, vagy drámaírói iskolát csinálni, aként nem lehet festő-iskoiát sem arra az alapra fektetni, hogy betanítok valakit akár szinérzékre, akár a más művészi qualitásra, mert abból csak szolgalelktí imitátor lesz, a ki nem önlelkéből aikot, hanem legfeljebb bizonyos sablonokat gyárt, a művészetet pedig nem viszi előre. (Helyeslés.) Ezért kell igenis újjá alkotni egész oktatásunkat és én igazat adok Berzeviczy Albert t. képviselőtársamnak, hogy a rajzoktatástól kezdve. És én ezt már sürgettem egy év óta, hogy tudniillik az elemi iskolák rajzoktatásától kezdve végig kell vinni a művészeti reformot iskoláink minden ágazatában. Belevinni az oktatás szellemébe, de nem túlterheléssel az oktatás tantárgyaiba, mert nekünk nem arra van szükségünk, hogy a középiskolákban művészeket neveljünk, hanem műizléstí embereket, a kiknek van érzékük a művészet iránt, a kik finomságot, esztbetikát tanulnak ott, s azt a humánus világnézetet, a mely ki van zárva a mai iskolákból, mert pusztán a reális tárgyak nevelő hatásával próbáltuk kifejleszteni a mai ifjúság gondolkodását