Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-434

484. országos ttlés 1899. április 5-én, szerdán. 271 a megteremtésére minden módunkban álló eszközt gyorsan és hathatósan használjunk fel. Ha már e kérdésről szólok, lehetetlen a fülemet bedugni azon panaszhangok elől, a mely panaszhangok a magyar Alföld munkásai részéről hangzanak fel. Hogy áll ez a dolog ? (Halljuk !) Addig, a mig a magyar Alföldön a vizimunkálatok következtében a munkásosztály keresettel birt, az úgynevezett kubikolásnál, addig a panasz nem hangzott fel olyan sűrűen és nem hangzott fel olyan fájdalmasan. De ma már megszűnvén ott a munka, gondoskodni kel! arról, hogy a munkásosztály megélhessen. Ennek a munkásosztálynak e^y része föld után sóvárog, de ha lelkét teszi is ki, úgy se bir csak egy talpalatnyi földre is szert tenni, akár haszonbérben, akár pedig örökáron. Nem bir pedig azon oknál fogva, — a mit bizonyára a t. miniszter úr nagyon jól tud, — hogy különösen Csongrád vármegyében és a Tiszának balpartján oly óriási nagybirtokok körítik körűi vasabronesként az ott fekvő népes városokat, mint például Szegvár, Mindszent stb. községeket, hogy azon szorgalmas munkás és folyton szaporodó népnek egyetlenegy talpalatnyi földet nem lehet szerezni. Pedig a lakosság száma évről-évre szaporodik és csaknem odáig vannak már ott az emberek, hogy egymás szájából veszik ki a kenyeret. Jól tudom én azt, hogy ez a kérdés nagyon sok oldalról kell, hogy megvilágíttassék, hogy a helyes utat és igazi orvosságot a mutatkozó betegségek gyógyítása szempontjából feltalálhassuk. De én csak a figyelmét akarom felhívni a t. miniszter úrnak és azt vagyok bátor hangsúlyozni, hogy itt volna az ideje annak, hogy a rügyében megfagyott telepítési kérdést újra felelevenítsük. Én azt gondolom, hogy van itt sok eladó nagybirtok, melyet az állam megszerezhetne és telepítésre felhasználhatna; én azt gondolom, hogy bármennyire is gyanuskodnak azokra némelyek, kik a telepítési kérdést kapcsolatba hozzák azzal, hogy földet kell teremteni a föld után sóvárgó népnek bárhogy és bárhonnan; ha mondom, gyanúsítanak is azzal, hogy talán a nagybirtokok, latifundiumok mozgósítását akarom és kozmopolitikus pénzre akarom íeíváltani a hazafias földet, erre azt felelem, hogy én ezt nem akarom, hogy ismerem a becsét annak, hogy micsoda érzületet ébreszt az ember szivében az a föld, melyet a tulajdonának vall, s a melyet mivel, de époly ép érzületet fog a szegény népben felkelteni és új erőt, alkalmasabb erőt fogunk megnyerni nemzeti aspiráezióink kivívására. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Elgyengült az erőnk, sok helyen a szolgaság, a szervilizmus, a kishitűség ütötte fel fejét. Ha ezeket a kóros jelenségeket a nemzet életéből ki akarjuk irtani, ha azt akarjuk, hogy az ' önzés felett a hazafiság és a hazaszeretet üljön diadalmat, e szegény népnek ezért is kell földet adni. És nem is olyan nagyon sok volna az a föld, hiszen alig tehető két-háromszázezer családra, melynek földre volna szüksége, tehát alig van négy-ötmillió holdra szükség, hogy boldoggá, megelégedetté, jó hazafiakká tegyük azokat, kik most csak a súlyát, terhét érzik annak, hogy ők magyar honpolgárok. T. ház! Ezzel be is fejezem szavaimat. Felsegélését kérem és megerősítését a középbirtokosoknak és földet kérek a föld után sóvárgó népnek. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Egy szebb jövővel kecsegtető hang ütötte meg fülünket itt e házban a miniszterelnök úr beköszöntő beszédje alkalmával. Én elhiszem, hogy az a hang nemcsak e terem falaitól lesz visszhangoztatva, hanem annak a hangnak igazságát, annak a hangnak megvalósítását a miniszteiiumnak és különösen a foldmívelésügyi miniszter úrnak tényeiben, tetteiben, konczepczióiban és magasröptű gondolataiban is fel fogjuk találni. Adja isten, hogy úgy legyen! (Helyeslés.) Molnár Antal jegyzős Bauer Antal! Bauer Antal: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kulturális és anyagi emelkedésünkre való tekintettel, okvetlen szükségesnek tartom és helyeslem a kormány mindazon intézkedését, mely hazánkban az ipar fejlesztését tűzi ki czélul. De miután szerény nézetem szerint egyik foglalatosságnak sincs annyi ellensége és egyik sem jár annyi küzdelemmel, mint a mezőgazdasági foglalatosság, hazánk pedig természetes fekvésénél fogva agrikulturális ország, ép azért kívánatos és azért érdemli meg a mezőgazdaság legjobban, hogy őt a kormány minden tekintetben támogassa, a mi hál' Istennek, a mostani foldmívelésügyi miniszter úr alatt meg is történik, mert hiszen neki köszönhetjük mindazon bölcs intézkedéseket és intézményeket, melyek a gazdák súlyos sorsán való könnyebbítést czélozzák. (Úgy van! jobbfelöl.) Nem szabad különben arról sem megfeledkeznünk, hogy az ipar fejlődése a földmívelésnek egyik legnagyobb ellenségét, a hazánkban már is sok helyen mutatkozó Bzoeziálizmust is növelni fogja, a mint ezt már a külföldön is tapasztaljuk; az is bizonyos, hogy az ipar fejlődése a mezőgazdaságtól sok erőt fog elvonni, mert a mezőgazdasági munkások osztályában most is sok helyen észlelhető az elégedetlenség, mely őt fogékonynyá teszi a szocziálizmus tanai iránt és arra készteti, hogy ipari vállalatokban keresse kenyerét, és a hol ezt a viszonyok nem engedik, ott a nép itt hagyja a kapát, ásót, és megy Amerikába és pedig nem azért, mert sűrű a lakosság és nem találna a nép mezőgazdasági foglalkozást, ezt senkisem állíthatja, hanem nagy-