Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-434
272 4S4. oruágos ülés 1899. április Ő-én, szerdán. részben azért, mert a mezőgazdasággal foglalkozó szegény népet, mely a mezőgazdasági cselédet, a bérest, állítja, aggodalom tölti el, ha öregségére gondol, mert airól nincsen gondoskodva, hogy öreg napjaira hajléka, betevő falatja legyen; miután pedig hazánk, mint már említem, agrikulturális ország és mindig keli, hogy ez is maradjon, épen természetes fekvésénél fogva, okvetetlen szükséges, hogy a mezőgazdaság folytatására gazdáinknak megtansuk főmunkaerejüket, e g7 jóravaló, szorgalmas munkásosztályban. (Helyeslés jobbfelöl.) De hogy ezen munkásosztályt, a mezőgazdasági cselédek osztályát fentarthassuk, és hogy ez ne váljék azzá, mivé a szocziálizmus neveli, tudniillik egy elégedetlen, fertályrói-fertályra vándorló csőesel ékké, mely gazdát és munkát folyton változtatva, hol szánt, hol gyárban, vagy vasúti építkezésnél dolgozik, sokszor az Isten szabad ege alatt tölti éjszakáit, mert hajléka nincben, kell, hogy oly intézmény létesüljön, mely a mezőgazdasági cselédet öregségére nézve megnyugtassa és őtet ezáltal egy bizonyos erkölcsi nivóra emelje, mely nívóval eddig nem birt, ezt pedig csak azáltal vélhetem elérhetőnek, ha a kormány a mezőgazdasági cselédek nyugdíjazását szervezi, úgy, a hogy ez például Németországban létezik. (Helyeslés jobbfelől) T. ház! Minden magasabb osztálya az emberiségnek azon fáradozik egész fiatalabb élete tartama alatt, hogy magának legalább üreg napjaira kenyeret és nyugalmat biztosítson és valóban kívánatos volna, hogy a mi, par excelJeuce mezőgazdasági országunkban, a hol számtalan embert falusi kúriák, virágos rétek, hű, régi cselédek szívhez szóló emlékekkel töltenek el, oly törvény létesüljön, mely falusi cselédeinket, kik a gazdaság egyszerű, de legfontosabb tényezői, öregségükre, ha szerény is, de legalább biztos kenyérrel látná el és emberhez méltó exisztencziát biztosítana nekik. (Helyeslés jobbfelől.) Az ilyen törvény által, reménylem, lehetséges lenne a szocziálizmus terjedését mezőgazdasági cselédjeink közt ellensúlyozni, ezek vándorkedvét csírájában elfojtani és egy kasztot létesíteni, mely megfelelné a jó, régi magyar mezőgazdasági cselédosztál} nak, mely apáról fiúra e ; >y családot szolgált, már majdnem a gazdaság leltárához tartozott, apáról fiúra egy határt munkált, ép ezért ennek minden tulajdonságát is ismerte, és ez oknál fogva nem is megvetendő tényezőjévé vált a ezélszerü gazdálkodásnak, mert talán semmilyen foglalkozás sem kívánja meg annyira, hogy szeretettel, értelemmel és odaadással eszközöltessék, mint a gazdasági munka, még legcsekélyebb részleteiben is. Ezért, ismétlem, fontosnak tartom a mezőgazdasági cselédek törvénybe foglalt nyugdíjintézményét és ezt a kormány figyelmébe bátorkodom ajánlani. (Helyeslés jobbfelől) Ép mert a mezőgazdasági foglalkozás, a gazdálkodás annyi ellenséggel bir, szerény nézetem szerint mai nap csak az a gazdaság fog reuzirozhatni, mely üzemében többoldalú, hogy minél több eshetőség-e legyen, hogy ellenségei által egyik ágazatában okozott károk másrészről kiegyenlítődjenek; természetes, hogy a sokoldalúságnak is csak akkor veszszük hasznát, ha az oly irányú, mely az illető gazdaság fekvésének, földje minőségének, egyszóval az adott viszonyoknak legjobban megfelel. (Helyeslés jobbfelől.) Például nézetem szerint tej haszonra dolgozó tehenészet még ma is egyike a legjövedelmezőbb gazdasági tényezőknek, feltéve, hogy a tejnek biztos kelendőség! piacza van és ép ezért például nagy haszon az egy vidék gazdáira, ha e vidék oly város közelében van, melyben a kormány tejszakiskolát állított fel, mert így e vidék gazdái tehenészeteikben előállított tejüket mindig biztosan értékesíthetik a tejszakiskolában. Eddig a tejszakiskolák látogatása csak olyanoknak tétetett lehetővé, kik magosabb gazdasági tanintézetet végeztek, de miután ma csak kevés gazda van oly helyzetben, hogy felsőbb tanitézetet végzett gazdatisztet tarthasson, mert ezek költségesek, czélszerű'nek tartanám, ha a kormány olyanok számára is állítana fel tejszakiskolákat, kik csak földmíves-iskolát végeztek, vagyis ezekkel kapcsolatosan létesítene tejszakiskolákat; ezáltal az oly egyének, kik csak földmíves-iskolát végeztek, és kikből a középbirtokosság számára mai nap a legtöbb úgynevezett botosispán válik, is szerezhetnének jártasságot a tejkeze íésben. A mi az állattenyésztést illeti, hazánkban legmagasabb színvonalon a lótenyésztés áll, e téren is a kormány nagy áldozatokat hozott és hoz; kár, hogy lótenyésztőink legnagyobb része csak arra törekszik, hogy katonai czélokra alkalmas lovakat tenyészszen, ezen egyoldalú tenyészirány erőltetése által példának okáért a nagy, erős hintósló fajtája, mely külföldre is legjobban értékesíthető, majdnem veszendőben van, hiszen még itt a fővárosban is alig láthat az ember igazi carossier-fogatot, pedig mégis csak a jó megtermett nagy lóért kap a tenyésztő magos árt! Czélszeríínek tartanám az állami apalovakat vidékenként olyformán beosztani, hogy minden vidékre oly állami apalovak osztatnának ki, melyek ivadékai azon bizonyos vidék viszonyainak legjobban megfelelnek; ezáltal elérhető lenne az, a mire minden privát lótenyésztő is törekedik ménesében, hogy minden vidéknek idővel meglenne a neki legjobban megfelelő, egyöntetű ló-
