Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

433. országos ülés 1899, maratna M-en, pénteken. 257 bűntettét, illetőleg a 470. §-ban körülírt megvesztegetés vétségét látta fenforogni, ezen az alapon indítványozta a büntető eljárás megindítását. Minthogy pedig abból indult ki, hogy a közlemény kézirata bűnjelet szolgáltat az ismeretlen tettes kiderítésére és bűnösségének megállapításira és alaposan védelmezhetőnek találta, hogy a kézirat a Magyar Estilap szerkesztőségében, vagy annak helyiségeiben található: azon indítványnyal fordult a budapesti büntető törvényszék vizsgálóbírójához, hogy az menjen a Magyar Estilap szerkesztőségébe, ott kívánja ezen kézirat átadását, és ha ez megtagadtatnék, rendeljen el házkutatást és foglalja le a kéziratot. Ennek az indítványnak a budapesti törvényszék vizsgálóbírója eleget is tett. Márczius 2-án kiment a helyszínére négy detektív és a jegyzőkönyvvezető kíséretében, az ott jelenlevő Szalay József hírlapkiadót, a ki helyettesítette a szerkesztőt, felhívta a kézirat átadására, és mikor az ezt megtagadta, egy házkutató végzést írásban kézbesített neki, mire Szalay önként átadta a kéziratot. Megjegyzem, hogy a végzés csakugyan úgy hangzik, a mint esst az interpelláló képviselő úr beszédében előadta, nevezetesen hivatkozik a 467.. 469. és 470. §-aira, a nélkül, hogy előadná, hogy kinek indítványára vagy parancsára rendeltetett el a házkutatás. Hozzáteszem, hogy a házkutatást rendelő végzés kézbesítése alkalmával Szalay József a vizsgálóbíró által felebbezési jogáról kitaníttatván, felebbezését bejelentette, továbbá, hogy a lap szerkesztője tolyó hó 6-án a vizsgálóbíró által kihallgattatván, ugyancsak felhivatott arra, vájjon a házkutatást elrendelő végzés ellen akar-e felebbezni, mire ő szintén bejelentette felebbezését. T. ház ! Ez a tényállás, melyből mindenekelőtt kitűnik az, hogy én nem utasítottam ezen eljárás megindítására az ügyészséget, hanem hogy az ügyészség hivatalból üldözendő büntetendő cselekmény tény álladókat látván fenforogni, törvényes kötelességéből kifolyólag indította meg az eljárást. Kitűnik továbbá ezen tényállásból az, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság itt nem szándékozott a sajtótörvényt ravaszul kijátszani, vagy a fokozatos felelősséget megsérteni, mert egyáltalában nem egy sajtó vétséget tartalmazó caikknek szerzőjét akarta kideríteni, hanem egy, a sajtóvétségtőí különböző büntetendő cselekmény, nevezetesen a hivatali titok megsértésének, (Élénk helyeslés j obi felöl) illetve hivatali megvesztegetés bűntettének, vagy vétségének tettesét akarta megállapítani. Vájjon fenforog-e az a büntetendő cselekmény, mely iránt az eljárást megindították, vájjon továbbá a kérdéses cselekmények akkor, ha valamely hivatali titkot képező irat nyomtatványban is megjelenik, sajtóvétséget képeznek-e, vagy nem, és KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901, XXI. KÖTET. vájjon ahhoz képest, ilyen esetben szükséges-e, hogy sajtópanasz indítassék, és hogy a sajtóügyi vizsgálóbíróhoz forduljon az ügyészség, és hogy csak ez rendelheti-e el ilyen esetben a házkutatást, vájjon továbbá szenved-e valamely alaki hiányban a házkutatást elrendelő végzés : ezek, t. ház, mind olyan kérdések, melyekre nézve határozni a bíróság hatáskörébe tartozik. (Igás! Ügy van! jóbbfelöl.) Ezen ügyben az eljárás a bíróság előtt folyamatban van és felebbezés alatt áll. Én ebben a kérdésben nem akarok nyilatkozni, nem azért, mintha nem volna véleményem, de nem akarok nyilatkozni azért, mert látszatát is keríílni akarom annak, mintha én a bíróság eljárására befolyást akarnék gyakorolni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Minthogy azonban az interpelláló képviselő úr páratlan visszaélésnek nevezte ezt az esetet, ennélfogva bátor vagyok megjegyezni, hogy ehhez hasonló esetek már fordultak elő a judikatúrában. Itt van mindenekelőtt az 1893. november 12—13-iki eset, mely nagyon hasonlít a jelen esethez. Ebben az esetben a takarmánykiviteli tilalomra vonatkozó táviratok és jegyzékek közöltettek a Pesti Napló 1893.nevember 12—13. számában, s ezen az alapon a büntetőtörvényszék vizsgálóbírája házkutatást rendelt, s azt meg is tartotta az ismeretlen tettes kiderítésére. Ebben az esetben a rendes bíróságok jártak el, és a kúria harmadfokban marasztaló ítéletet hozott, megvesztegetés büntetése, illetőleg vétsége miatt. Ennek az 1897. évi 2929. szám alatt hozott kúriai Ítélet indokolásában a következő mondatott ki: »mert a földmívelésügyi miniszter feljelentésében a büntető törvény 479. §-ába ütköző hivatali titok elárulása miatt tett panaszt, tehát már az eljárás megindításakor kétségtelen volt, hogy az nem vonatkozik sajtóvétségre, vagy bűntettre.« Megjegyzem még, hogy ez az eset a t. ház előtt is megfordult egy mentelmi eset alkalmából; 1894. január 20., 22-én és 23-án tárgyaltatott, és akkor az a kérdés is szóvá lett téve, hogy a sajtótörvény megsértetett-e, vagy nem? Habár ez a kérdés nem volt egyenesen a ház elé terjesztve, mégis, midőn a ház felfüggesztette a mentelmi jogot ezen kérdésben is, azon álláspontot kellett, hogy elfoglalja, hogy a sajtótörvény megsértése ez ügyben nem forog fenn. A másik eset a />Három diplomatikai okmány* czímű czikkből keletkezett, mely 1896. deczember 15-én a Magyarországban jelent meg, és a mely esetben a rendes bíróságok megvesztegetés bűntette, illetőleg vétsége alapján érdemben határozatot hoztak. így állván a kérdés, én nem láthatom itt alkotmányjogi törvénynek czélzatos megsértését sem a bíróság, sem az ügyészség részéről, nem láthatok sem hanyagságot, sem tájékozatlanságot, s részemről nem tarthatok további vizsgaII