Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-433
258 * 88- országos Ülés 1899. márerins 24-én, pénteken. latot szükségesnek, (Helyeslés a jobboldalon.)mert ez az ügy ott vau az illetékes alkotmányos fórum, a bíróság előtt. (Helyeslés a jobboldalon.) Továbbá nem tehetem azt a kijelentést, hogy én a törvény szigorával fogom sújtani a bíróságot. Én azt hiszem, hogy súlyosan megsérteném kötelességemet, ha ilyen nyilatkozatot tennék, s ha én egy fenforgó ügyben megfenyegetném a bíróságot arra az esetre, ha nézetemtől, melyet ismétlem, nem nyilvánítottam ki, eltérően találna határozni, (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) mert alkotmányunk egy alaperősségét képezi a bíróságnak függetlensége, (Igaz! Úgy van! a jobb oldalon.) alaperősségét képezi az, hogy a bíróság és a közigazgatási hatóság egymástól elkülöníttetik, és hogy a közigazgatási hatóság a bíróság tevékenységébe nem avatkozhatik. {Helyeslés a jobboldalon.) Ez az alapelv nemcsak akkor tartandó meg, mikor a bíróságnak nézete a közigazgatási hatóságnak, azaz az igazságügyminiszternek nézetével megegyezik, hanem az igazságügyminiszternek ezt az alapelvet akkor is meg kell tartania, midőn véleménye a bíróság véleményével nem találkozik. Én, t. ház, a sajtószabadság alkotmányjogi fontosságától át vagyok hatva, és azt a magam részéről is megóvni óhajtom. Azonban a sajtószabadságnak is, mint minden szabadságnak legtöbb őre a bíróság, és ennek a függetlenségét nem kívánom érinteni. [Helyeslés a jobboldalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni. {Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Visontai Soma képviselő úr kivan szólani. Visontai Soma: T. képviselőház! A parlament nem lehet arra hivatva, hogy itt az embe>' az ilyen szorosabb szakkérdést a legkisebb részletekig tárgyaljon ; és azért felszólalásom is, a melyl) el interpellácziómat bevezettem, és most mai válaszom is arra fog szorítkozni, csak abban a keretben fog mozogni, a mely keret a képviselőház ellenőrzésének jogát foglalja magában és azon kötelességeket, a melyeket a képviselői állás egy képviselőre ró. Engedje meg tehát a t. képviselőház, én némábban a nagy terjedelemben fogok szólani, mint a hogy a t. miniszter úr szíves volt azt az ügyet ma idehozni ; annál kevésbbé van erre szükség, mert hisz azon beszédben, melyet interpellácziómmal kapcsolatban előadtam, én a tényállás részletezésébe lehetőleg belebocsátkoztam, és a t. miniszter úr ma maga is kijelentette, hogy a tényállás, a melyet én előadtam, teljesen megfelel a valóságnak és az igazságnak. A kérdés tehát csak az, hogy azon konzequencziák, a melyeket a t. miniszter úr a tényállásból levont, olyanok-e, a melyeket én a magam részéről helyeselhetek, tehát ez a válasz olyan-e, melyet megnyugvással tudomásul vehetek, Bármint gondolkozzék is valaki a sajtó hivatásáról, egy dolog kétségen felül áll, és ez az, hogy a sajtó sokkal inkább van hivatva a közélet és a hatóságok működését ellenőrizni, mint a magántársadalmi életet; sőt ha a sajtó hivatását abban találná, hogy a családi életet vagy a közélettel, vagy a hivatásos és hivatalos életműködésekkel össze nem függő magánéletet és magánügyeket firtassa és kritizálja, akkor ez a sajtó szerintem túllépi hivatását. A mi tehát a sajtóra nézve elmellőzhetetleu feladatot képez, ez az, hogy a közéletben irányítólag hasson, de ellenőrizze egyszersmind a közélet tényezőit, és elsősorban azon hatóságokat, a melyek számára a tör> ény hatáskört biztosított, és egyszersmind a társadalom és állam igazgatásának feladatát reájuk ruházta. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt kérdem már most, ha állana ez a felfogás, a mi az itt tanúsított eljárásban megnyilatkozik, hogy a sajtó sohasem nyúlhatna hozzá egy hatóságnak működéséhez, ha azt az ellenőrzést ő nem gyakorolhatná, és ha mindannyiszor, valahányszor a hatósági működést szóvá teszi, előáll hatnának azzal, — pedig mindenkor előadhatnának, — hogy ezt csak tiltott módon vagy hivatalos titkok elárnlásával szerezte meg, vagy a mint ebben a sérelmes végzésben van mondva, azok az adatok tiltott módon jutottak ő hozzá, tehát hozzá lehetne férni a sajtó számára biztosított garaneziális törvények mellőzésével, azt kérdem: lehetne-e akkor szó sajtószabadságról és teljesíthetné-e hivatását a sajtó ? En azt hiszem, nem! Már pedig méltóztassék ezt a tényállást szakszerűen revideálni, akkor mi tűnik ki ? Kitűnik, hogy ennek az általam megrótt eljárásnak keretében — úgylátszik — sokkal több a tudatlanság és a tájékozatlanság, mint a rosszlelktíség. Mert hol van itt a döntő szempont? A szaktudásban épen ott, hogy tudni kell, mi a hivatalos titok elárulása, a mely nem büntettetik, és hol kezdődik az úgynevezett hivatalos titok büntetendő elárulása. Mert nem áll az, a mit a t. miniszter úr kifejezett, mintha mindazt, a mit a hatóság csinál, a mi az ügyészség körében történik és a minek diszkréczió alatt kell maradnia, azt a büntető törvénykönyv mind büntetné. Méltóztassék elolvasni, hivatalnokra nézve, tehát magánemberre nézve és így a hírlapíróra nézve is, a ki nem hivatalos lapot szerkeszt, azon szakaszban csak az van benn, hogy csakis ha hadi titokról, háború-titokról, várnak vagy védelem titkának elárulásáról van szó, csakis azt bünteti a büntetőtörvény és ezt is csak akkor, hogyha a közlés magánosoknak vagy az államnak ártalmára történik. Igen örültem volna, ha a miniszter úr felolvasta volna a törvénynek erre vonatkozó szakaszát, a mit én nem tehettem, mert a törvény a miniszter úr kezében van. Hivatalos titok elárulásának a büntette! Mit
