Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

246 *33. országos flléi 1899. márcztus 24-én, pénteken. baj. A harmadik mindenáron nagyipart akar teremteni, mert különösen ettől várja az országnak gazdagodását, a negyedik agrárérdekek védelmében tűnik ki, az ötödik tengeri kereskedelmünket akarja minél nagyobb mértékben fejleszteni, esetleg még a tengeri haderőnek tetemes költségekkel való támogatása útján is. Olyanformán vagyunk tehát ezzel, mint a növendékek a tanév elején, mikor az egyes tanárok rregkezdik előadásaikat; mindegyik a maga tárgyát tartja legfontosabbnak és a maga tárgyának tanulmányozására buzdítja növendékeit; de természetesen az a növendék cselekszik helyesen, a ki iparkodik nem egyes tanárnak, hanem valamennyinek a tárgyát lehetőleg egyenlő buzgalommal felkarolni és mindenkinek eleget tenni, így vagyunk a különféle nemzetgazdasági ágakkal is. Szerintem az halad helyes úton, a ki iparkodik az egyes ágakat harmonikusan fejleszteni, a minek, gondolom, itt az egyik szakminiszter úr, talán a kereskedelemügyi miniszter úr kifejezést is adott. Azonban e tekintetben tisztában kell lenni, hogy mit értsünk harmonikus fejlesztés alatt. Mert tudjuk, a zenében és harmóniában is egyik-másik zeneeszköznek mégis nagyobb szerepe van, mint a másiknak. Ha mindegyiket egyforma erősen kezelnék, épen nem lenne meg a szükséges harmónia. így minálunk is, hogyha minden egyes nemzetgazdasági ágra a figyelmet, mondjuk az államnak erejét, egyenlő mértékben osztanák meg, akkor épen a mi viszonyaink között nem lenne a mi nemzetgazdaságunk harmonikusan fejlesztve. Én tehát azt gondolom, hogy akkor fog a mi nemzetgazdaságunk harmonikusan fejlődni, ha figyelembe veszszük a mi országunknak éghajlati, népességi viszonyait. Már pedig úgy találjuk akkor, hogy hazánk a természettől gazdagon meg van áldva és ép azért különösen Őstermelésre van a lakosság utalva. És tényleg a lakosságnak 4

/5-öd része őstermeléssel foglalkozik. E körülményeket nagy hiba volna szem elől téveszteni; mindenesetre e körülmények figyelembe vételével a harmónia akkor lesz igazi harmónia, hogyha az őstermelésnek felkarolására és támogatására fordítjuk elsősorban a gondot. Természetesen ez nem annyit tesz, hogy most már az ipart és kereskedelmet elhanyagoljuk. Nem akarok arról beszélni, hogy ezek egymást részint kiegészítik, részint feltételezik, csak röviden említem meg, hogy elsősorban igenis, az őstermelést, azokat az ágakat, a melyek a földmívelésügyi tárcza keretébe tartoznak, kell kiválóan gondozni, mint nemzetgazdaságunk gerinczét. Természetesen megfelelő figyelemben kell részesíteni az ipart és kereskedelmet is, és a viszonyok által tanácsolt, habár nem túlságos gyors tempóban, de lassan, megfontolt és biztos tempóban haladva, törekednünk kell az ipari állam kifejlesztése felé. Én, t. képviselőház, ilyenformán gondolom a harmonikus fejlesztést. Természetesen ide tartozik még az is, hogy mindig szem előtt tartsuk azt az elvet: segíteni a gyengét és támogatni az erősebbel szemben. És ehhez tartozik még az, hogy iparkodjunk valahára a létminimumot megállapítani. Nem akarok most erről beszélni, hanem tovább megyek, mert az általános felfogás az, hogy ezen költségvetés tárgyalásán minél előbb essünk túl, majd a másik költségvetés tárgyalásánál az egyes részleteket is behatóbban és körülményesebben fogjuk megbeszélhetni. De némely dolgokat, már csak a tárcza fontosaágát tekintve is, ki kell, hogy emeljek, habár nem is követem a t. előadó urat abban, hogy mindent, de mindent érintsek, de az ő buzgó előadása után nem is szükséges, hogy az ember mindenre kiterjeszkedjék, mert az ő előadása legtöbb részletet meglehetős körülményesen és tárgyilagosan hozott fel, világított meg és így tájékoztatott bennünket. Köztudomású dolog, t. képviselőház, hogy az utóbbi esztendőkben kifejlődött versenyek következtében minden ágban rászorultunk az állami támogatásra és gondozásra. Emlékszem reá gyermek koromból, de ifjú koromban is úgy volt, hogy Magyarországról és különösen a bánsági vidékről úgy beszéltek, hogy az Európának a gabona-tárháza. De Magyarországról is úgy beszéltek, mint Európának a hústáráról. Hiszen tudjuk, hogy az ürü- és sertéskivitel Németországba és más államokba igen nagy volt, és Magyarország ezen czímekben az azelőtti években igen-igen sokat vett be. Az utóbbi időben azonban, daczára annak, hogy termelésünk nemcsak, hogy nem hanyatlott, de emelkedett, mégis Magyarország gabonatermelése a világforgalomban, tekintettel a világszükségletre, oly elenyésző csekély, hogy nem számít. Ha jól tudom, mindössze négy százalékot képez az a felesleg, a melyet Magyarország a világforgalomnak adhat. Épen ezért Magyarország a gabonatermelésre, vagy a gabonaárak alakulására irányító befolyást, mint azelőtt, nem gyakorolhat, és megszűnt az a közmondás, hogy Magyarország éléstára Európának. A hústermelés tekintetében is roppant nagy a verseny, bár ezzel nem azt akarom mondani, hogy akár a gabona-, akár a hústermeléssel hagyjunk fel; csak jelezni akartam azt, hogy naprólnapra nagyobb akadályokkal kell megküzdeni a verseny miatt. Ez nem azt jelenti, hogy most már reménytvesztve mondjunk le, hanem azt, hogy annál nagyobb szakértelemmel és buzgalommal iparkodjunk a verseny daczára is ezen a téren megállani. Méltóztatnak tudni, hogy a tengerentúlról most már részint légmentesen,