Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-433

433. országos ülés 1899. márczius 24-én pénteken. 247 részint jég között tömérdek húst szállítanak azon piaczokra, hol a magyar húst eddig értékesítették, és hogy Oroszország is Magyarországnak roppant versenyt csinál. Ismétlem, ez azért bennünket ne hangoljon le, ne bírjon arra, hogy már most nemzetgazdaságunknak ezen kiváló fontos ágait reményvesztetten elhanyagoljuk, hanem bírjon bennünket arra, hogy szakértelemmel és nagyobb buzgalommal, daczára a nagy versenynek, ezen a téren is megálljunk. Ez a körülmény minden esetre kel], hogy az igen tisztelt kormányt arra buzdítsa, hogy lehetőleg annak a gazdának a támogatására siessen, a kinek helyzete a külföldi nagy verseny következtében napról-napra nehezebb lesz ; támogatására siessen különösen a kisgazdáknak terheinek kevesbítóse által. Ideje lenne valóban, hogy az adóreform útján terhei kevesbíttessenek, és olcsó hitelnyújtással állásán könynyítteseék. A szövetkezetek e tekintetben sokat lendíthetnek majd. Itt a szomszédban íizt mondják, hogy nem sokat lendítenek. Hát természetesen, ha az állami támogatás csekély mérvű lesz, akkor az eredmény is csekély lesz. De azt hiszem, hogy az igen tisztelt kormány látván a támogatásnak szükségét, azokból a nagy feleslegekből, melyekről épen a túloldalról gróf Tisza István megemlékezett, az utóbbi időben, fog juttatni nemcsak a budapesti nagy bankoknak, hanem a szükséghez képest a szövetkezeteknek is. Bátorkodom itt a t. miniszter úrnak figyelmét egy bizonyos irányra felhívni. E napokban felmerült a búzaring. Felesleges ezt magyaráznom, mindnyájan méltóztatnak ezzel tisztában lenni. Ez ellen — nagyon természetes — kell tenni valamit, nemcsak a gazda-, hanem a fogyasztó közönség érdekében is. Nem lehet azt megengedni, hogy egyes önző emberek maguknak százezreket, milliókat szerezzenek, a százezreket és milliókat kizsákmányolják. T. ház! A történelemből lehet tanulni. Négyezeresztendős példára hivatkozom e tekintetben. (Halljuk ! Halljuk ! a ssélsö baloldalon.) Tudj uk, hogy egyiptomi József annak idején a gabonafeleslegeket összegyűjtötte és megmentette ezáltal nemcsak Egyiptomnak, hanem a szomszéd tartományoknak népét is az éhség idején. Bizonyára, ha akkor gabonaspekulánsok éltek volna, azok óriási vagyonra tettek volna szert. Nem lehetne-e nálunk ezt a régijójpéldát követni? Azokból a nagy pénztári tartalékokból nem lehetne-e az államnak néhány millió métermázsa gabonát beszereznie aratáskor és aratás után közvetlenül, a mikor a spekuláczió iparkodik a gabona árát lenyomni, és nem lehetne-e aratás előtt, mikor a spekuláczió iparkodik a gabona árát mesterségesen felcsigázni, azt piaczra vetni és ezáltal a gabona roppant nagy árhullámzásának elejét venni? Nem azt akarom, hogy az állam maga üzletember, börziáner legyen; ne akarjon ő itt nyerészkedésből élni, hanem iparkodjék ezen gabonavásárlás által egyrészt a tartalék egy részét mégis gyümölcsözően elhelyezni, másrészt megakadályozni azt, hogy ringbe beállt gabonakereskedők a termelőket, meg a fogyasztókat kizsákmányolhassák. Erről lévén szó, nagyon természetes, hogy a gabonauzsorát sem hallgathatom el, annak daczára, hogy a t. előadó úr e tekintetben nyilatkozott. Nem akarom az uzsorások irtóztató pusztításait vázolni, de az én szerény felfogásom szerint azt a szegény népet az uzsorások körmeiből, melyekbe került a gabonavásár czímén, ki kellene menteni, mert tudjuk azt, hogy azok nemcsak gazdáktól, termelőktől vesznek gabonát, hanem gazdasági munkásoktól is, a kiktől előre az ő aratórészüket megveszik és így az a szegény ember a mi részt kap is, azt kénytelen odaadni a gabonauzsorásnak, úgy, hogy magának és övéinek a télire nem marad kenyere. Én, ha rajtam állana, mindenekelőtt eltiltanám azt, hogy olyan embertől gabonát vehessen a kereskedő, a kinek nincsen földje, következőleg, a ki nem is adhat el jóhiszeműleg gabonát. Másodszor még a tekintetben is segítségére lennék annak a kisgazdának, hogy attól se lehessen többet vásárolni, mint a mennyi neki az ő viszonyaihoz képest feleslegül maradhat, leszámítván a kenyeret s a vetőmagszükségletet, és harmadszor, hogy ne az a gabonauzsorás, vagy vásárló határozza meg az árt, hanem a teljesítés idején., a szállítás idején, az akkori piaczi ár számíttassák, levonván az árból a polgári hasznot és százalékot. Persze erre azt fogják mondani a merkantilisták, hogy ez ellenkezik a liberalizmussal és a szabadsággal. Belátom, t. képviselőház, hogy igenis, ez ellenkezik azzal; de mi nem vagyunk vadállatok, a hol az erősebb legyűri a gyöngébbet, és a hol az erősebb 10—100—1000 húsából táplálkozik és növeszti a magáét; mi eszes lények, emberek, testvérek volnánk, a kik hirdetjük a testvériséget, meg az egyenlőséget, meg a szabadságot, vegyük tehát hasznát eszünknek és annak az isteni tannak, hogy testvérek vagyunk, egyenlők és szabadok vagyunk, tehát azokat a testvéreinket, a kik gyöngébbek, akár elméjüket tekintve, akár erkölcsileg vegyük a dolgot, akár anyagi szempontból, azokat az erősebb testvérek okos törvények és intézkedések hozatala által, mentsék ki a túlságos élelmes egyeseknek a körmeiből. (Helyeslés halfelöl.) Mert hogyha nem egyeztethető össze a szabadsággal az, a mit mondtam, az meg a józan észszel és a testvériséggel még kevésbbé egyeztethető össze, hogy csekély számú egyesek maguknak százezreket, milliókat, gyűjtsenek, más