Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

432. országos ülés 1899. márcztus 28-án, esfitlrtSkSa, 223 véve a Dunát, a többi alig használható. Itt rendes csatornarendszert kellene készíteni és össze kellene kötni a Tiszát a Dunával, hogy Fiúméba hamarabb érhessünk el, a mely tőlünk 600 kilométerre van, pedig a vizi összeköttetést nem sok költséggel lehetne létesíteni. A Marost is szabályozni kellene azért, hogy Orsova felé kimehessünk keletre. Azonban ha erről beszélek a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, akkor ő azt mondja, ez nem tartozik hozzám, hanem a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Ha pedig a földmívelésügyi miniszter úrhoz beszélek, akkor ő meg azt, mondja: én rám csak az ármentesítés és a csatornázás, meg az öntözés tartozik, pedig ők csakugyan urai a helyzetnek, ők ketten ki tudnának okoskodni valamit, és mindkettőnek nagy tehetsége, hazafisága és bölcsesége előtt meghajlok, mégis egyik a másikra utalja a dolgot, pedig ezt a kérdést megoldani, t. ház, nem lehet. Hosszasan lehetne itt erről a thémáról beszélni, de nem akarom a ház türelmét továbbra igénybe venni. (Halljak! Hátijuk!) Hanem egy kérdést mégis felvetek, a melyet, megvallom, nem hallottam ugyan tegnap, de figyelmeztettek rá, hogy Konkoly-Thege Miklós képviselő úr is felhozott, és ez a folyam- és tengerhajózás államosítása volna. Ezt azért is ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe, mert ha jól emlékszem, erről a thémáról én már itt a tengerhajózási társulatnak adandó segélyről folyt tárgyalás alkalmával sokat beszéltem. Akkor elmondtam érveimet, most ismételni nem akarom azokat, de feltétlenül ragaszkodom hozzájuk. Ha ezt egyszer államosította az igen tisztelt miniszter úr, akkor aztán előállhat tarifapoUtika, mert akkor kezében lesz mind a kettő, úgy a vasúti, mint a hajózási tarifa. Akkor aztán az egyes terményeket értékük és szállítási képességük szerint küldheti erre, vagy arra, és akkor csinálhat egy egészséges, helyes szállítási politikát. És azt sem lehetne erre mondani, hogy talán sok költségbe kerülne, mert vegyük tekintetbe, hogy most mit adunk annak a hajózási társulatnak. Évi 400.000 forintot adunk neki, és ha 5°/o ot nem hoz annak jövedelme, még megtoldjuk ezt. Ezzel az összeggel a 10 millió forintnyi alaptőke amortizáczió útján törleszthető. De, t. ház, ez a csatornázási rendszer nemcsak a kereskedelem és ipar érdekében lenne nagyon helyes, hanem a földmívelés érdekében is, mert méltóztassék elhinni, hogy nagyon sok százezrekre menő értékíí most használatlanul levő föld nyeretnék meg a kultúrának, ha képesek lennének a belvizektől megszabadulni és nagyon sok sivár területet, a mely ma az adózási kötelezettséget alig birja, képesek volnánk öntözéssel a kultúrának egészen megszerezni. Ezek mind nagy dolgok, t. ház, a melyekre azt mondja a t. miniszter úr, hogy nem terjeszkedhetik ki rájuk, mert a jövőbe nem nézhet bele, mert nem ismeri még tárczáját egész keretében. Pedig dehogy nem ismeri! Bizonyára ebben a házban a legjobban ő érti, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és azért az én lelkemnek sok reménye van az ő működésének irányára nézve, csakhogy meg van bénítva, nem működhetik, mert minden öntudat és igyekezet mellett itt van mindig ez a szerencsétlen közjogi állapot, (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Ezeket akartam kellő rövidséggel elmondani. (Halljuk! Halljuk!) S itt már megvallom, hogy míadaaokból, a miket itt a t. miniszter úr és a t. ház előtt elmondani akartam, sokat mellőzök, és egyszerűen rá akarok térni arra, hogy nagyon sajnosán nélkülözöm a t. miniszter úr programmbeszódében azt, hogy a kereskedelmi törvény revíziójáról különösen a biztosításügy rendezéséről miísem hallottunk. A költségvetés pénzügyi bizottsági tárgyalása alkalmával a volt miniszter úr már jelezte azt, hogy különösen a biztosítási ügyre vonatkozólag a munkálatok előrehaladt stádiumban vannak. Roppant erős kritikát mondhatnék itt, oly erős kritikát, mely, azt hiszem, mindenki kedélyét felzödítaná, hogy mi minden történik most az egyes társulatok részéről és a kereskedelmi törvény helytelen szabályainál fogva. Elvárom az igen tisztelt miniszter úrtól, hogy ha most nem is, de akkor, midőn saját gyermekéve], tárczája jövő évi költségvetésével fog idejönni, e dolgok tekintetében ne maradjunk homályban, hanem lesz kegyes programmját itt nekünk igazán kifejteni. Különösen, hogy csak egy pár szóval érintsem, ott van az egész ügynöki kérdés, a melyet mindenesetre rendezni kell. Mi, a kik a vidéken lakunk, tudjuk legjobban, milyen romboló munkát végeznek ezek az ügynökök. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Eljárnak a szegény néphez és mindenféle árút reáerőszakolnak; sokszor felesleges árút vétetnek meg vele. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És midőn én már e részben a pénzügyi bizottságban aggályaimnak hangot adtam, azt a választ nyertem, hogy most nem lehet a bajt orvosolni, mert kereskedelmi szerződésünk szerint a külföldi ügynököket nem rendszabályozhatjuk meg. De tessék a belföldieket is megrendszabályozni, mert valamennyit egyformán meg kell rendszabályozni, és akkor aztán megrendszabályozhatok a külföldiek is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Bővebben erre a kérdésre kiterjeszkedni nem akarok, (Halljuk! Halljuk!) ámbár igen sok érdekes dolgot tudnék felhozni, különösen rá tudnék mutatni arra, hogy mily óriási összeg az, a melyet a biztosítás révén évente külföldre kivisznek, a midőn, fájdalom, a