Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.
Ülésnapok - 1896-432
224 im- országos ttlés 1899. inárezlus 25-án, csüt5rt3k«a. biztosítandó értéknek még csak nagyon kis hányada van Magyarországon biztosítva. De azt hiszem, mindezeket a t. miniszter úr különben is gondoskodása tárgyává teszi s a legközelebbi alkalommal egész terjedelmében fogunk tőle programúm? hallani. Mo^t, t. ház, mondom, ezeket nem érintem, egyszerűen az idő előhaladottságánál fogva. Áttérek arra a kérdésre, a melyet már a pénzügyi bizottságban bejelentettem, hogy itt a plénum előtt fel fogom hozni. T. képviselőház ! A költségvetésben egy újítással találkozunk, ez az újítás az, hogy ezentúl úgy a földmívelésügyi, mint a kereskedelemügyi miniszter úr külföldre úgynevezett szaktudósítókat, kereskedelmi attasékat fog kiküldeni. Azt hiszem, hogy ezt mindnyájan helyeselhetjük, ámbár nem méltóztatik érezni, hogy ezen intézménynek felállítása egy erős kritika és elismerése annak, a mit én erről a helyről a napokban mondtam, épen a külügyi F informatív és támogató szolgálatot illetőleg? ügy látszik, meggyőződött a minisztérium is arról, hogy a követségek és konzulátusok a mi érdekeinket nem képviselik és azért szükségét látták, nagyon helyesen, annak, hogy szaktudósítókat küldjenek ki. Ha ennyiben volna a dolog, örömmel üdvözölném a miniszter urakat, de méltóztassék csak meghallgatni, hogy mit mond az indokolás erre a dologra nézve ? Azt mondja: A már bejelentett, de nem tárgyalt vámszövetség második szakasza szerint fen tartatott a jog, hogy a mezőgazdaság és kereskedelem tanulmányozására a külügyminiszterrel egyetértőleg szaktudósokat küldjünk ki. Ugyan kérem, t. miniszter urak, ki hatalmazta meg az urakat arra, miféle jog alapján tartanak fenn olyan jogot, a mely soha elvéve nem volt? Hát hogy jövünk mi ahhoz, hogy ha a magyar kormány, Magyarország magát informálni akarja, ha szüksége van arra Magyarországnak, hogy a kereskedelem vagy a földmívelés terén magának informácziókat szerezzen, azt jogképen fenn kelljen tartani? Akkor is, midőn először olvastam és most is arezomba szökik a vér, midőn ilyet hallok. Most nem akarok az egész közösügyi rendszerre kitérni, lelkemből el tudnám ítélni, csak ezen egy tárgynál maradok. Méltóztassék csak megnézni az 1867 : XII. törvényezikk 58. §-át, vájjon ott a kereskedelem közös ügygyé van téve? Egyáltalában véve nem. Méltóztassék megnézni az 1867: XÍI. törvényezikk 8. §-át, a mely világosan megmondja, hogy külügyeink is vannak olyanok, a melyek nem közösek Ausztriával, tehát magunk intézhetjük azokat. Akkor, ha ide állanak a miniszter urak és azt mondják, hogy fentartottuk azt a jogot, hogy kiküldhessünk a külföldre tudósítókat, közjogi botlást követnek el. Engedelmet kérek, ez ellen ennek a pártnak a legerélyeseb ben tiltakozni kell. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hát ennyiben igaz az önök állítása, a melyet hosszú évek során át mindig szoktak hangoztatni, hogy mi túlhajtok vagyunk, hogy ez az ország legyen önálló? Vagy ez az, a mire azt mondta a miniszterelnök úr a napokban, hogy a 67-es alap támpontot nyújt arra, hogy jogainkat minden irányban kifejleszszük. Ha egy embert kiküldeni akarunk, hogy az bennünket felvilágosítson, azt mint jogot, külön fenn kell tartanunk, és azt is csak a külügyminiszter beleegyezésével gyakorolhatjuk. Igaz, hogy én mikor ezt felhoztam, azt mondták, hogy arra szükség van. Miért? Mert nincsen meg különben külföldön a tekintélye, — mondták, — ez természetes is, ha nem a külügyminiszter égisze alatt megy ki. Nem érzik-e önök, hogy ez megint megalázása a nemzetnek? Hát azért élünk már mi itt ezer esztendeje, azért van fél milliárdot meghaladó budgetünk, hogy a mi kormányunk kiküldöttének még tekintélye se legyen, hogy még tisztesség se környékezze? Ez a legélesebb kritika a világon az önök kormányzata ellen. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, hogy tudják önök, t. tagjai a kormánynak, hogy mennyire gyengék szoktunk lenni közjogaink megvédésében, hogy sokszor olyan könnyedén eltűrjük azt, hogy már a költségvetés keretén belül is jogvesztések történnek a közjogi téren. Odaát azonban nagyon ügyelnek mindenre, igenis nem egyeztek bele, a külügyminiszter nem egyezett bele, mert ellentétben van azzal a politikával, a mely felettünk uralkodik, hogy a magyar kormány a külföldre külön tudósítókat küldjön ki. Nem a tekintély hiánya, illetve megszerzése, hanem az, hogy ez az ország meg ne jelenhessen soha a külföldön önállóan, teremtette meg ezt az új közös ügyet. Azt akarják odaát, hogy rólunk mint önálló tényezőről, mint eddig, ezek után se vegyen tudomást a külföld. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Akkor, a mikor én így gondolkozom, akkor természetesen ezt az intézkedést, bár magát a czélt nemesnek, helyesnek és szükségesnek tartom, leghatározottabban perhorreszkálom. Nem akarom igénybe venni a t. ház türelmét, (Halljuk! Halljuk!) de azt hiszem, hogy a mit elmondottam, teljesen jogosulttá teszik azt a kijelentést, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést folytatjuk. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Molnár Antal jegyzői Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! (Halljuk! uh!) Igen röviden akarok az előttünk fekvő