Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

222 48a, országos f lés 1899. márczins 28*án, csütSrtSkSn. ne járjunk el úgy, mint a hogy a t. agráriusok győzelme folytán keserűen tapasztaljuk, a malomiparnál. T. ház! Én eddig arról beszéltem, hogy kell a nagyipart, hogyan kell a kisipart fejleszteni, és midőn kritikámat kezdtem, azt mondtam, hogy az igen tisztelt miniszter úr nem mondott e téren semmi újat, sőt elődjével szemben visszaesett. Most megmondom; miért? Azon egy kitételében találtam a visszaesést, midőn azt mondta, hogy konczentrálni akarja a segélyösszegeket. Én elismerem ennek szükséges voltát, de ha szükség van konezentrálásra, tegye meg, de más gyárak rovására akkor az államnak legyen gondja a többi vállalat segélyezésére is. Az igen tisztelt miniszter úr azt mondja, hogy az ipar fejlesztésének leghathatósabb módja a szakoktatás. Abból indul ki a miniszter úr, hogy a szakoktatást, emelai fogja, ezáltal emeli majd az ízlést, az értelmet s így az iparosok inkább fognak oly árúkat előállítani, melyek versenyképesek lesznek. Hát, t. ház, a ki a szakoktatás ellen szól, az nem gondolkozott erről a kérdésről. Igenis, annak én is barátja vagyok, de hogy ha valaki azt hiszi, hogy a szakoktatás által fogunk Magyarországon ipart teremteni, a mely feliendűl, az épúgy jár, mint gróf Károlyi Sándor t. képviselő úr, a ki azt hitte, hogy a munkáskérdést el lehet intézni azzal, ha a t. miniszter úr felszólítja a magyar társadalmat, hogy a munkásokat segítse. Ha mi azt akarjuk, hogy az ipar fejlődjék, akkor először gondoskodnunk kell arról, hogy az iparosoknak legyen exisztencziájuk, legyen piaezuk. Mert ha meggyőződik az az iparos, hogy exisztencziája e téren biztosítva van, akkor felkeresi maga a szakiskolát. Ma hogyan állunk a szakoktatással ? Hiszen, a mint a statisztikából tudjuk, nálunk az összes népességnek 11 százaléka foglalkozik iparral, másutt, például Francziaországban egyharmad, Angliában fele. És a statisztika nem is egészen igaz, mert ha nézzük az iparosokat, a kik tényleg az ipar alapján megélnek, akkor azt látjuk, hogy összesen sokkal kevesebb ember foglalkozik azzal mint mester, a többi épen csak tengeti az életét mint segéd. Már most, t. képviselőház, azt mondjuk, hogy a szakoktatást elő kell mozdítani, mert ezzel fejleszteni fogjuk az ipart, ez az az eszköz, a mely az ipart megteremti. De miből, igen tisztelt miniszter úr? Hiszen először nagyon jól méltóztatik tudni, hogy a szakiskolák ajtaja nagyon sokszor zárva van, mert befogadási képességük nincsen. Tényleg ma összesen, mert összeolvastam, tanoncziskolákban van 71.000 tanuló, igen ám, csakhogy az a kérdés, hogy ezen 71.000 közül hány fog bejönni az életbe mint iparos, és hány fogja terjeszteni az iparnak a térfoglalását, és hány fogja lendületét annak előmozdítani? A miniszter úr maga mondta, hogy az előkészítő osztálytól tovább menve, leapad a számuk a végén már egy hetedre, hozzá még ezen nagy tömegből mennyi a más pályára menő> Vagy ha nézzük a felsőbb szakoktatást, t. képviselőház, van nekünk öt kézműves-iskolánk, van benne 164 tanuló, kik közül végzett 80 van. Van azután 26 iparszakiskolánk, van benne 194 tanuló és végzett van 124. Van azután 11 nőrpariskolánk, ebben végzett tanuló van 468. Hát, t. képviselőház, a ki azt mondja, hogy ezen számaránynyal mi képesek leszünk egy hadsereget teremteni arra, hogy az értelmiségénél és pályájánál fogva képes legyen a magyar nemzet segítségére sietni és ipart megteremteni, az ezzel a dologgal komolyan nem foglalkozott. Igaz, igen tisztelt miniszter úr és igen tisztelt képviselőház, hogy az a meggyőződésem, hogy ha bátorsága is volna a miniszter úrnak, és ha minden anyagi erő is rendelkezésére állana, hogy az iparfejlesztés érdekében mindent elkövessen, — meggyőződésemet annak idejében igyekezni fogok érvekkel bebizonyítani, — még akkor is ezt a közös vámterület alapján véghezvinni nem lehet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok hosszas lenni az iparfejlesztés körű], de még egypár szóval kisérnem kell az igen tisztelt miniszter úrnak a Vaskapura tett megjegyzését. Mit tanúltunk ebből? Tanultunk hármat, először, hogy eddig elköltöttünk 15 milliót, de a munkálat a czélnak nem felel meg, másodszor megtanultuk azt, hogy még 4,700.000 forintra lesz szükség, de semmi biztosítékunk sincs, hogy a czélnak meg fog felelni. És a t. miniszter úr azt mondja, nem elégedhetünk meg azzal, hogy sokat költöttünk, hanem oda kell törekednünk, hogy már most ezt a nagy munkát azért ki is használhassuk. Csak a konklúzióiban nem értek egyet az igen tisztelt miniszter úrral, mert láttam, hogy a kihasználásnak milyen módját fogja használni, tudniillik azt mondja, hajó építéssel, hajóhitellel és tarifapolitika alakjában. Ez mind helyes. Azért mondtam én, hogy a mit a miniszter úr mond, azt helyeslem, azzal azonban nem vagyok megelégedve, a mit nem mondott. Hát, t. képviselőház, ha azt akarjuk, —* a miért pedig vállalkoztunk ezen nagy munka teljesítésére, — hogy keleten a piaczot elfoglalhassuk, akkor én azt mondom, hogy ezt el fogják tőlünk venni. Mert ott van már Bécsben az az export-társulat, a mely kiterjesztette a figyelmét az egész iparra, és tudjuk, a németországi ipar mikép megy naprólnapra mélyebbre. Azt hiszi tehát az igen tisztelt miniszter úr, hogy ha ott termékeinkkel a tért el akarjuk foglalni, azt képesek vagyunk a vizi utak kiépítése nélkül megcsinálni? Van nekünk 5000 kilométerre terjedő vizi utunk, és ki-