Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

432. országos ülés 1899. márcrfus 23-án, csütörtökön. iiö Nagyon furcsa volna, ha egy tábornok azt mondaná, nem tudom a teendőket, mert eddig csak ezredes voltam. A t. miniszter ár nagyon sokszor hangoztatta, mint a pénzügyi bizottság előadója, azt az irányt, a melyet követnie kell most, és mint író nagyon sokszor és szépen meg is irta, nagy tanulmánya is van e tekintetben, azzal védekeznie tehát nem lehet, hogy háromhetes minisztersége alatt nem tud programmot adni. Dehogy nem tudna programmot adni. Tudna, de nem akar. (Úgy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) És álljunk meg itt egy kissé. Nem akart programmot adni, nem azért, mintha nem todná és nem óhajtaná helyes irányelvek szerint vezetni tárczáját, nem azért, mintha nem lett volna ideje még programmot adni, hanem egy tudat nehezedik reá, (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) és ez a tudat az, hogy megfelelő ipari és kereskedelmi politikát a közös vámterületen folytatni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja az igen tisztelt miniszter űr tegnapi beszédében, hogy egy miniszternek nem az a feladata, hogy szóval mondjon valamit, hanem az ő irányát, törekvését, programmját cselekedetekkel kell igazolnia. Azért használom ezt a szót: igazolni, mert ö is ezt használta. Ez előttem megint furcsa, mert ha tulajdonképen parlamentáris életet élünk, hogyan van akkor egy miniszternek joga a tevésre más alapon, mint azon, hogy ez a parlament az ő irányát, törekvését, programmját ismerje, és ezen ismeret alapján megadja neki a felhatalmazást és bizalmat arra, hogy cselekedjék? Hiszen a cselekedetnek a fölűlbírálása a parlamenti jognak kijátszása, mert ha csak akkor tudjuk megbírálni a miniszter irányát és törekvését, mikor már cselekedett, akkor a mi feladatunk épenséggel semmi, mert sok olyan dolgot követhetett el, a mit helyrehozni már nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De megvallom, itt is keresem a miniszter ár védelmét és azt hiszem, meg is találom. Nem azért mondta ezt a miniszter úr, mintha nem tudná épúgy, mint én, sőt sokkal jobban, hanem az ő hazafias lelke visszatekintett a múltba és tudja, hogy a szövetséges társ minden alkalmat felhasznált mindenkor arra, hogy minden olyan törekvést, a mely bennünket az ipar terén előre vinne, megakadályozzon. Hiszen ha egyébre nem hivatkozom, csak azon egyszerű tényt hozom fel, hogy az az iczi-piczi törvény, — hogy ezt a szót használjam, — az 1890 : XIII. törvényczikk, a mely az iparnak szegényes segélyezéséről szól, Ausztriában erős ellenállásra talált. Nem adtak-e hangot odaát annak, hogy a magyar kormány ezt meg ne hosszabbítsa ? Abból indulok ki tehát, hogy midőn a miniszter úr azon, szerintem nem logikus kijelentést tette, hogy majd cselekedeteiből ismerjük meg törekvését, tisztán hazafiságból tette azt, nehogy felhívja a figyelmét azoknak, a kik mindenkor követ szoktak törekvésünk útjába dobni. A miniszter úr programmbeszédébeu^ illetve az ennek nevezeit beszédben nagyon szűkkeblűén járt el, mert összesen négy kérdést vett fel beszédjének alapjául. És ha én ma gróf Károlyi Sándor azon definicziója alapján, hogy a képviselő kritikára van hivatva, ezen jogot akarnám gyakorolni, elsősorban nem arra kellene válaszolnom, a mit a miniszter úr mondott, hanem a mit nem mondott. Engedje meg a miniszter úr, hogy én is az ő eszmemenetében igyekezzem véleményemet elmondani. Ha nincs is eltelve a szám dicsérettel annyira, mint azoké, a kik előttem felszólallak, de azért én sem fukarkodom az elismeréssel, mert a mit mondott, az igaz és jó volt, csakhogy kevés volt, és azt a czélt, a melyre mi törekszünk, ezzel megoldani lehetetlen. A miniszter úr beszélt például a postáról. Ez olyan intézmény, a mely iránt mindnyájunknak elismeréssel kell adóznunk, mert tekintve azt a nagy felelősséget és munkakört, a mely itt összehalmozva van, nagyon szépen megoldatott és én csak örömmel üdvözölhetem a miniszter urat azon törekvésében, hogy nem akarja ezt tisztán jövedelmező eszköznek tartani, mert furcsa az az állam, a mely ebből is jövedelmet akar húzni. Mondom, örömmel üdvözlöm, hogy a postajövedelem feleslegét az intézmény megizmosítására akarja fordítani. Mert a posta hatása műveltség szempontjából is nagyon fontos, és ha azokat a gyüjtőpostákat, a melyeket én faluzó postásokkal szerettem volna felcserélni, a melyek által mindenki megtalálja értesítését úgy a levél, mint az újságok által, fejleszteni akarjuk, akkor több költséget kell reájuk fordítani. Eddig bizony azokkal a postásokkal nagyon szűkkeblűén jártunk el, nem úgy, mint a vasútnál, hol nincs nagyobb felelősség, százat és százat tudtunk nagy jutalomban és segélyben részesíteni, itt pedig nagyon szűkkeblűén járt el eddig a miniszter. Épúgy vagyunk a vasútról elmondott dolgaival a t. minis?ter úrnak. Én ezeket is osztom s örömmel hallottam, mert végre-valahára az, a mit mi évek hosszú során át hangoztattunk, illetékes helyről megerősítést nyer. Mert a mit mondott a miniszter úr, az fényes bizonyítéka annak, hogy az ottani kezelési és adminísztraczionális rendszer nem vált be. Én meg vagyok arról győződve, hogy ha a t. miniszter úr az ő kezébe veszi a dolgot, miután a hiányokat ismeri, ezen hiányokkal jövőre találkozni nem fogunk.