Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

220 432, országos ülés 1899. márczius 23-án, csflt5rtök5n. Nem akarok hosszasan kiterjeszkedni, (Halljuk ! Halljuk!) de magát a tényt felemlítem, hogy a t. miniszter úr a jövőre nézve megmutatta, hogy miféle feladata van a vasútnak, úgy a városok élelmezése, mint a gabonakereskedés előmozdítása s általában a munkáskérdés javítása szempontjából. Ezen állásfoglalásával egyúttal kritikát gyakorolt a múltra, hogy ezeket a feldatokat teljesíteni elmulasztották. Mikor elismerte azt, hogy az eddigi vasúti költségvetés nem valami reálisan állíttatott össze, mert jót nem állhat az előirányzatnak sem bevételi, sem kiadási részéért, egyet szerettem volna, ha a t. miniszter úr felemlített volna, hogy apasztani kell azokat a kezelési, adniinisztraczionális költségeket, melyek akkor a vasútnál felmerültek. Ha az ember mélyebben beletekint a vasút költségvetésébe, meglátja, hogy a vasuti igazgatás nemcsak a személyi, de a dologi kiadások nagy perezentjét veszi igénybe. Ha ezzel szembeállítjuk azon teendőket, melyek az igazgatóságra vannak ruházva, bizony azok túlmagasan vannak fizetve, s ezáltal a vasútnak jogosan várható jövedelme nagyon apasztatik. Még csak egy megjegyzést akarok tenni a vasútnál. A vasút költségvetése nagy, 108 millió forintra rug. Én kérdem a t. ház bármely tagját, vájjon ebből a négy sztík lapból, melyen a 108 millió forint el van számolva, tisztában van-e? Én, megvallom gyengeségemet, én nem vagyok tisztában, sőt még a kíváncsiságomat sem tudom kielégíteni. Volt eset, midőn tudni akartuk, hogy egyes emberek munkaköre milyen díjazásban részesül, s ezen költségvetésben erről felvilágosítást szerezni nem lehetett. Elvárom a t. miniszter úrtól, hogy jövőre, midőn ő fogja a költségvetést előterjeszteni, nem fog bennünket ilyen szűk, egynéhány sorral kielégíteni. Tényleg úgy a vasútnál, mint a postánál bizonyos méltánylással vagyok a t. miniszter úr irányában. Fájdalommal kell azonban áttérnem oly térre, hol az ő előadását nagyon szűknek, sőt bizonyos mértékben visszaesésnek tartom, s ez az iparfejlesztés ügye. A magyar nemzetnek ezen a téren nagyon'"' sok teendője van. Azért mondom, nemzet és nem ország, mert mióta a köztéren mozgok, minden alkalommal hangsúlyozni kívánom, hogy engem mindenben a világon ezen nemzet faji jellegének megerősítése vezet, (Helyeslés a szélső baloldalon.) tehát ezen magyar nemzetnek legnagyobb szervét, a magyar állam képezi. A vezető kormányok feladata, hogy az állam erejét, hatalmát, esetleg pénzét is úgy használjuk fel, hogy a nemzetet megerősíteni, faji jellegünket a jövőre biztosítani képesek legyünk. Én tudom, hogy az állam tevékenységének előmozdítására az akarat, a törekvés megvan a miniszter úr lelkében is, de uzért épúgy, mint az iparfejlesztésről elmondott beszédéből, itt is meggyőződtem arról, hogy itt megint az az aggodalom szállta meg: így gondolkozom, nem mondhatom meg, mit teszek, nem akarok rámutatni arra, hogy mire akarok építem, mert félek, hogy bizonyos oldalról ellensúlyozni fogják törekvéseimet. Mint már az előbb is mondottam, az iparfejlesztés nagy feladat Magyarországon. Arra törekedni kell minden irányban. Mit tett eddig ez irányban a magyar törvényhozás? A magyar törvényhozás megalkotott két törvényt. Az egyik az 1881 : XLI. törvényezikk. Az igenis kimondja azt, hogy kétféle gyárat óhajtott segíteni, először oly ezikkeket készítő gyárakat, a melyek itt nem léteznek, de hozzáteszi, ha a technika fejlődése szerint vannak minden irányban berendezve, és másodszor olyan gyárakat, a melyek már most is produkálnak, de nem megfelelő alakban produkálják árúikat; ott van többek között a testilés az üvegipar. A kiindulási pont itt mi volt? A kiindulási pont az volt, hogy azokat támogatja, a melyeknek anyagi képessége már oly magasra emelkedett, hogy magukat a technika vívmányai szerint berendezni tudták, tehát a melyek versenyképességüknek jelét adták. Nem veszem ezt rossz néven, mert tényleg ezeket ia segélyezni kell, de — mint később rá fogok térni — nekünk különösen és elsősorban a kisiparra kell a fősúlyt fektetnünk. A nagyipar támogatása is helyes, de ennek a kisiparnak az ereje nem oly nagy, hogy ha nincs meg a kellő anyagi támogatása, tudjon versenyképesen exisztálni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja az akkori felfogás, — és ha jól emlékszem, az akkori törvényjavaslatnak az indokolásában is benne van, — hogy a kisipart nem lehet segélyezni, hanem rendezze be előbb az önmagát, úgy, miként azt a törvény megköveteli, és csak ha így berendezkedett, lesz joga ezen törvény alapján segélyre és állami támogatásra. Úgy vagyunk vele, mint a hogy gróf Károlyi Sándor mondotta a munkáskérdésre: rámutatunk a megoldásra, de lehetetlenné teszszük azt önmagunk. Hisz ha a kisiparos képes volna Önmaga a technika követelményeinek megfelelő műhelyt berendezni, akkor nem volna szüksége az állam támogatására. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az 1890: XIII. törvényezikk ennek az 1881: XL. törvényezikknek volt a meghosszabbítása. Itt már egy kicsit tovább ment a törvényhozás és több olyan közgazdasági ágat hozott fel, a melyek segélyezésre érdemesek. Nem akarok ennek részletezésébe belebocsátkozni, de egy érdekes dologra akarom a t. ház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk !) Szokás az utóbbi időben, hogy midőn a törvényeket kiadja az