Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

Jjg 432. orazftgos ülés 1899. márcztug 28-án, esütSrtKkSn. a munkások égető szükségleteit kielégíteni, ugyanakkor óva figyelmezteti a kormányt, hogy valahogy ne igyekezzenek odahatni, hogy a munkáskérdést az állam igyekezzék a maga befolyásával, hatalmával és pénzével előmozdítani, hanem egyszerűen, tisztán és kizárólag a társadalomra óhajtja róni. T. képviselő urak! Ismerem a mi viszonyainkat, és a ki tudja a mi helyzetünket, és mégis azt mondja, hogy ezen nagy, égető kérdés megoldását a társadalomra kell bízni, az egyúttal kimondotta azt, hogy a kérdést megoldani nem akarja. A magyar társadalom sokra képes, sokra köteles, de nem tartom szerencsés dolognak, hogy ha mi a társadalom működésének igénybevételére messze földre kalandozunk példák felhozására, mert a mi viszonyainkat sem Belgium, sem Francziaország, sem Ángolország viszonyaihoz hasonlítani nem lehet. Ott egészen más viszonyok vannak, a hol a megerősödött, tettre képes munkás magából indul ki, hogy Önmagának és az országnak szolgálatot tegyen. Nálunk százados elnyomás után, mikor mozogni is alig tudunk, mikor nemcsak a munkásosztály, de a társadalom nagy rétege is szegény, akkor azt mondani, hogy a munkásosztály védje meg a maga érdekét, vagy a társadalom, annyi, mint a bajon nem segíteni, annyi, hogy a kérdést megoldani nem akarjuk. Én már itt, gondolom, a költségvetés általános tárgyalásánál, rámutattam arra, hogy épen a munkáskérdésben melyek azok, a melyeket nekünk megoldanunk kell. Felesleges volna nekem egyenkint azokat felsorolni és rámutatni, csak arra hívom fel az igen tisztelt képviselőház figyelmét, hogy hála istennek, szerencsére azzal az eszmemenettel szakított az állami kormány, a mit az igen tisztelt képviselő úr kép visel, mert már maga a mankásbetegsegélyző intézmény is kötelezővé tette azt, és kiamondotta, hogy ezek a dolgok ne csak a társadalom által, de az állam közbenjöttével is szanáltassanak. A t. képviselő úr részletekbe is belement. Itt van például a lakáskérdés. S itt is ráutalt arra, hogy szükséges a munkás-lakáskérdés megoldása, azonban itt is megint a társadalomra appellál. És ez sajátságos, t. képviselőház, hogy akkor, mikor az Augolországban dívó munkásviszonyokról szólt, és feldicsérte azt, hogy ott önmaguktól a munkásoktól indul ki a kezdeményezés és tevékenység, most, mikor a lakás viszonyokról szólott, nem hivatkozott angol példára a t. képviselő úr. Pedig neki épúgy tudnia kell, és tudja is, mint én, a napokban történt épen, hogy Angliában a törvényhozásban intézkedtek arra nézve, hogy a munkásíakások felépítésére kölcsön alakjában maga az állam járuljon négyötöd részben hozzá, ho^y ezt a nagy feladatot megoldja. De a nyugati államok nagy része is már ez irányban határozott és tett is. Azt mondja a t. képviveső úr, hogy a munkásokon akarunk segíteni, az államnak a befolyása felesleges, mindössze is felkéri a miniszter urat, hogy a társadalmat rázza fel. Megvallom, én is szeretném, hogy ha a miniszter úr ilyen hatással lenne a társadalomra, hogy felrázza azt, különösen a társadalomnak anyagi áldozatok hozatalára képes részét. De én magát a társadalmi közreműködést kevésnek tartom, mert az a meggyőződésem, hogy az államnak a kötelessége a munkáskérdés hóna alá nyúlni, és az állam igyekezzék megoldani ezt a kérdést. Mert csak úgy mehetünk sikeresen a czél felé, a melyre törekednünk kell. De még sajátságosabb az, hogy midőn a munkáskérdésnél az állam befolyását perhorreszkálja a t. képviselő úr, és a társadalmat tartja szükségesnek, hogy előtérbe lépjen, ugyanakkor szükségesnek tartja az állami beavatkozást a tőzsdei ügybe. A képviselő úr előtt tehát mindig csak egy kép lebeg, mindig csak a birtokos osztály megvédését tartja maga előtt; de mikor a szegény népet kell megvédeni, akkor már ettől az államot elriasztani és a társadalmi közreműködést igyekszik előtérbetolni. Én ugyan most a magam nevében beszélek, de azt hiszem, pártom részéről is kijelenthetem, hogy mi egészen más úton haladunk, és mi egészen más eszmekörben forgunk. (Úgy van! Úgy van! a szélső báloldalon.) T. ház í Mint mondám, más indoka is volt annak, hogy én ma szót kérjek. Reflektálni óhajtok ugyanis a miniszter úrnak tegnap elmondott, és, mint bevezető szavaimban mondtam, programmbeszédnek nevezett beszédére. A miniszter úr felállott tegnap, és midőn mi mind nyájan programmot vártunk tőle, vártuk, hogy elmondja az irányt, hangsúlyozza törekvéseit és megnevezi az eszközöket, a melyekkel ezen irányát és törekvését megvalósítani képes, e helyett mivel találkoztunk? A miniszter úr egyszerűen azt mondja, hogy háromhetes miniszter vagyok, és így irányeszméket nem mondhatok, tüzetes programmot nem adhatok. Engedje meg a t. miniszter úr, hogy én ezt az állítását és felfogását nem fogadhatom el. És a leghatározottabban helytelenítem. Az az ember, a ki a kereskedelmi tárczának a veze tésére hivatást érez magában, a ki jogosultnak taríja magát arra, hogy a kereskedelemügyi tárczát vezesse, annak az embernek kell, hogy programmja legyen. És ha ezt mindenkitől megvárjuk, leginkább megkívánhatjuk azt Hegedűs Sándor t. miniszter úrtól. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. miniszter úr évek bosszú során épúgy ismerte ezt a kérdést, mint bárki.