Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

216 432. orazágos flléa 1899. márcztns 23-án, caütftrto'kSn. senki, mint én kívánok kelni, épen azért, minthogy azoknak az érdekeit messze jövőre tekintve, figyelemmel kisérem, azért nem zárkózhatom el azon ténykedéstol, a mely nélkül a kis emberek boldogulását el nem képzelhetem. Látjuk ma már, hogy mennyire meg van terhelve minden adóssággal, ágy mezőgazdaságunk, mint iparunk. Miért? Azért, mert elhanyagoltuk közgazdaságunk ezen legfontosabb részeit: a kisipart, a gyáripart és a kereskedelmet. Épen ezen bűnért lakolunk, épen ezért van annyi adósságunk, mert ezeket a múltban elhanyagoltuk. Én tehát okulni akarok a inukból és igenis kívánom azt, hogy kereskedelmünk, iparunk, és pedig kis- és nagy iparunk egyaránt fellendüljön. Nagyiparunk védelmére keltem akkor is, a mikor azt mondtam, hogy a kisipart nem lehet megvédeni a nagyipar ellen, mert ekkor a külföldi nagyipart értettem. Magyarország fejlődő nagyiparának én üldözője nem vagyok, mert az a kisipart elősegíti, sőt merem mondani, hogy egyik a másikat támogatja. Épen azért részemről nagy súlyt óhajtok fektetni a vizi utak kihasználására. Nemcsak kereskedelmi, de gazdasági szempontból is a csatornázás mellett vagyok, azaz a vizi utak felhasználása mellett. A külkereskedelem terén lehetetlen, hogy figyelmünket kikerülje az a törekvés, a melynek én örömmel állok szolgálatába, hogy tudniillik igenis úgy Magyarország, mint Ausztria-Magyarország együttvéve kövessenek el mindent abban az irányban, hogy a külkereskedelem expanzív irányban növekedjék, és hogy oly piaezokat biztosítsunk már most, a melyek a jövőben kifejlődő gyáriparunkat és kereskedelemünket kielégítheti. E tekintetben nem osztom azok nézetét, a kik azt mondják, hogy ráérünk arra még. Az volt btíne mindiga magyarnak, hogy azt mondta: rá érünk arra még! Én azt tartom, hogy akkor, a midőn az egész világon a legnagyobb pezsgés van ezen a téren, a mikor minden állam anyagi fejlődésének előmozdítására, megizmosodására törekszik és kereskedelmének intenzívvé tételét mindenképen előmozdítja : akkor nem hunyhatunk szemet ezen törekvések előtt, hanem ezen irányt nekünk is követnünk és támogatnunk kell. Nem akarok a mulasztásokra rámutatni, de ki kell jelentenem, hogy épen ezen ósdi felfogásunknak köszönhetjük, hogy közgazdaságilag hazánkra nézve elveszítettük a Balkánt és Törökországot is, és még jobban is ki fogunk onnan szoríttatni, ha útját nem álljuk. Hiszen esak a közelmúltban olvastuk, hogy egy direkt vonal van tervbe véve, a mely Berlinből Románián, Bulgárián át Törökországba vezetne, tehát Német ország Magyarország kikerülésével igyekszik rövidebb utat találni Konstantinápolyba. Látjuk tehát, hogy a vasúti közlekedés terén is igyekszik minden hátrányt Németország kereskedelme elől elhárítani, és mi, daczára közvetlen szomszédságunknak, nem használjuk fel az előnyt, a melyet földrajzi fekvésünk nyújt szárazon és vizén. Pedig Németország legalább is 2200—2300 tengeri mértfölddel messzebbről, mint a mennyire Fiume és Trieszt vannak, juthat csak oda, a hová mi juthatunk, keletre, de megelőznek bennünket, lefoglalják a piaezokat és azokról bennünket kiszorítanak. Ha mi magunk nem használjuk ki a természetadta előnyöket, akkor megelőz más, majd más. S épen ezért üdvözlöm azt az irányt, a mely a tengeri kereskedelmet fokozni óhajtja, valamint azt az irányt is, a mely a magyar hajózást lehetőleg konczentrálni és a magyar államvasutakkal kapcsolatba hozni igyekszik, hogy így erős alapból induljon ki külkereskedelmünk, a mely aztán fölveheti a versenyt a szomszéd államokkal. De erre faji szempontból is kötelezve vagyunk. Mint már a múlt alkalommal is említettem, nekünk megvan a jó anyagunk arra, hogy a külkereskedelmet felkarolhassuk, mert a dalmát tengerpart lakói a legjobb hajósok az egész világon, kik valamikor virágzó kereskedelmet folytattak, és mi nem igyekszünk felhasználni ezt az alkalmas anyagot a külkereskedelemre akkor, a mikor több, mint 30 millió forint értékű tisztán koloniális árú jön be évente Ausztria-Magyarországba, a melynek legnagyobb része élelraiczikk, és a melynek fejében mi semmiféle rekompenzácziót nem kapunk. Ezt látván, lehetetlenség elzárkóznunk az elől, hogy a tengeri kereskedelmet a legnagyobb mértékben felkaroljuk. De az alkalmas emberanyagnak a kereskedelmi és ipari téren való felhasználása szempontjából a Székelyföldre is figyelmeztetem az igen tisztelt kormányt, a melynek népessége úgy az ipari, mint a kereskedelmi kiképzésre a legalkalmasabb ; azért kell azt az ősmagyar anyagot kiképezni és felhasználni a hazában, hogy ne vándoroljanak ki Romániába, és ne jöjjenek helyettük Lengyelországból nem egészen azonos elemek. És épen azért, minthogy én minden alkalommal szószólója leszek kereskedelmünknek, főképen külkereskedelmünk expanzív irányban való kifejlesztése szempontjából ismételten azon nézetemnek adok kifejezést, hogy ezzel karöltve a föltétlen tekintélyt és biztonságot meg kell őriznünk, és ha kell, inkább más téren: a szárazföldi haderőnek redukálása terén kell lépéseket tennünk, de a tengeri haderőt feltétlenül emelnünk kell. T. ház! Ezekben voltam bátor a t. ház előtt azon irány fontosságát jelezni, a melynek