Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-432

g|0 432. országos ülés 1899. márcrius 23-án, csütSrtSkSn. tenni a munkások nyugdíjbiztosítását, épen úgy a mezei, mint az ipari munkásét. Az eredmény az lesz, hogy kezdetben a munkások szine-java fogna előjjárni, azok járnának elől, a kiknek jobb módjuk van; ezek aztán, úgyszólván, iskolát fognának csinálni; az az iskola el fog terjedni, és lassanként általános divattá fog válni; a hogy bizonyára nem fog megtörténni, ha kényszer útján fogna ez az ügy kezeltetni. A munkásoknak, főleg pedig az ipari munkásoknak legnagyobb baja a lakáskérdés. E tekintetben a mai állapot egyáltalában abnormis. Ezt szanálni kell, és az igen tisztelt kereskedelmi miniszter úrnak elsősorban talán épen az ipari munkásokat kell oltalma alá vennie. Én tudom, hogy milyen darázsfészekbe kell itt nyúlni, tudom, hogy itt sok nehézséggel kell küzdeni, de hiszem, hogy mégis ezek a dolgok elkerülhetők telepek létesítése által, melyek a főváros közelében vannak és a melyek lehetővé tennék azoknak a munkásoknak a bejövetelét olcsón, vagy nagyon kedvező feltételek mellett a/.on telepekről, a hol laknak. Itt megint egy selejtezés fog előállani, tudniillik nem fog oda menni minden munkás, mert ez képtelenség, hanem elő fog állani az, hogy a jobb, az értelmesebb, az, a ki nagyobb munkabért tud szerezni magának, az fog lassú törlesztések útján házra szert tenni. De ne legyenek ezek spekuláczió tárgyai, hanem legyenek, természetesen a másik szempontból irányítva, a lehető legolcsóbban, a leghumánusabb módon, szövetkezeti alakban megoldva, a mennyire lehet és akkor az a munkáscsoport, a mely oda fog telepedni, az a sziue-javát fogja képezni a munkásoknak, a munkásosztály azon része lesz ez, a mely tulajdonképen vezető osztály, vezető munkásosztálynak mondható. Segít sék azt a munkást családjának a jobb nevelésére, fogyasztási szövetkezeteket hozva létre, hogy iparkodjanak oda, hogy az uzsorások körmeiből menekülhessenek. Ez szói a jobban és állandóan kereső munkásokról; de van a fővárosban a szerencsétlen tóttól kezdve, a ki bejön a faluból, olyan szegény munkás, a kire ráesik az uzsorás az első belépésénél a fővárosba és végignyúzaa, olcsó lakást ad neki, de kötelezi, hogy nála vegyen élelmiszert. Azután arra is kötelezi, hogy vállaljon munkát, ő pedig mint vállalkozó odaáll és ezeket a munkásokat, a kik ö nála laknak és a kiket magánál etet, bérbe adja úgyszólván haszon mellett és vállalkozik, hogy ő száz meg száz munkást állít elő valamely vállalatnál. Ezeket nem szabad ttírni. (Úgy van! bal felöl.) Itt megint a társadalom intervencziójának felidézését kérem a miniszter úrtól, a kiről felteszem, hogy felfogja e dolgokat, és a kinek e részben érzéke van. Kérem, lendítsen e nebéí helyzeten. Ezeket általánosságban megjegyezve, — mert hiszen ez nem más, mint kifejtése annak, a mit a miniszter úr e részben érintett — ő hozta ezeket először szóba tegnap és örülök, hogy e részben egy úton haladunk. Vannak más dolgok is, a melyeket felemlítenem kell, a melyek szintén szoros kapcsolatban vannak az előbb említettem ethikai momentumokkal. Ezzel is tulajdonképen megelőzött a miniszter úr, ez a viczinális vasutak kérdésének rendezése. Elejétől végig helyes volt, a mit mondott, hogy kritikán alóli a finanezirozás, kritikán alóli a kiaknázás, a melyre az építve van, kritikán alóli az egész művelet, a melyet végigkorrigálni kemény munka, de üdvözlöm azért, mert a közönség, a mely ebben az instituczióban ezideig bizott, tőle ennek egy jobb irányban való fejlesztését várja. Egyáltalában a kiaknázási rendszert mellőzni kell, ezt félre kell tolni; a tisztességes ipart védje a miniszter úr, de nem a tisztességtelent; itt kell a különbséget tenni örökké a kettő közt s az utóbbit kell mindig méltányolni. És tulajdonképen ez a szellem az, a melyet a miniszter úrtól várok, és a melyet már Auróraként, első sugárként tegnapi beszédéből kivettem. Igaz, hogy eddig nem így volt, de hát a miniszter úr abban nem hibás, hanem a köríílmények. Adja Isten, hogy továbbra ne így legyen. Sajnálom, hogy a miniszter úr tegnapi beszédében egy tételről nem volt szó, a mely ismét csak azzal a prizmával ítélendő meg, hogy hol kezdődik a helyes és a helytelen. Ez vonatkozik a börzére és a börzén épen az utóbbi időkben előfordult jelenségekre is. Azon üzelmeket, melyek most ott folynak, melyek a gabona árának túlságosan való felemelésére irányúinak, minden agráriusnak örömmel kellene felkarolni. Ezúttal, nem tudom, híítlen leszek-e agrár politikámhoz, ezt a jelenséget üzelemnek, nem pedig üzletnek nyilvánítom. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ez üzelmeknél a régi dolgot látom ismételve. Lesz egy félmillió métermázsa szemétbúza a piaczon, román, amerikai, vagy akár más is, és ez jövő deczemberig — addig talán egy vagy másfél millió métermázsára fog szavakban növekedni — ez örökre nyomja a búza árát és az a kilátásunk, hogy ezek az üzelmek állandó baisset fognak okozni. Most hausse van, a miből azonban a gazdának semmi haszna sincs, mert hiszen a gazdának búzája nincs, és a börzén sincsen búza, hanem ott is minden csak papíron megy. Ennek véget kell vetni, itt rendet kell csinálni. Épen ilyen üzlet a differencziális üzlet. Itt már baisse-spekulácziórót beszélünk, mert állandóan lefelé gravitáltatják a börzén a termények