Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

48*. országos ülés 1890. márczius 13-án, hétfdn. 15 súlyos helyzetükben az adóreformmal radikálisan segíteni nem lehet, mert ha az adóreform be is lesz hozva, mit fog az eredményezni ? Az egyebet alig eredményezhet, mint azt, hogy bizonyos adónemek néhány perczenttel alább lesznek szállíthatók. Ez pedig- már a mi nyomorban sínylődő népünkön segíteni alig fog. Azért én nem mondom távolról sem, hogy az adóreformot nem kell életbe léptetni, hanem azt mondom, igenis, minél előbb kell behozni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert ez által is, ha nem is gyökeresen, némileg mégis segítve lesz különösen a szegény kisbirtokos néposztályon. De mikép gondolom én, hogy ezeken a hajokon mégis segíteni lehet? Úgy hiszem, hogy megdönthetetlen és elvitázhatatlan tény, hogy a jómódban levő, a vagyonos ember sokkal nagyobb terhet is sokkal könnyebben elbir, mint a szegény ember néha kis terhet is. Az következik tehát ebből, hogy minden körülmények közt arra kell törekedni, ki kell vinni mindenáron, hogy a nép anyagi helyzetén segítve legyen. Ha a nép jobb sorsba jut, ha rajta segítve lesz, akkor el fogja birni e súlyos és már alig leszállítható adókat is, még pedig könnyebben, a mint elbírja és elbírta eddig is a kisebb adókat. Hiszen a többi művelt államokban is nagy az adó, de azért a nép a miénknél nagyobb adókat is könnyen elbírja, mert anyagi jólétnek örvend. Oda kell tehát törekednünk elsősorban, hogy az anyagi érdekeket emeljük és fejleszsztlk. Ezt pedig igen nagy részben a helyes vámpolitika idézi elő. Nekünk azonban önálló vámterületünk nincsen; nekünk mindig csak az osztrákhoz kell alkalmazkodnunk; hogy pedig a közös vámterület folytán az ország nem gyarapodott, nem vagyonosodott, hanem ellenkezőleg: sfílyedt és pusztult, azt az a szomorú harmincz év, a mely alatt Ausztriával vámközösségben voltunk, sajnos, eléggé bizonyítja. Ha Magyarországnak tényleg meg volna az önrendelkezési joga a vámügyre nézve, akkor olyan vámpolitikát folytathatna, a mely anyagi érdekeit nagyban emelhetné és javíthatná; mert azt nem lehet kétségbe vonni, hogy a művelt nyugoti államok nagy anyagi jólétét jobbára a helyes vámpolitika idézte elő, és ennek köszönhetik, hogy vagyonosodásnak örvendenek. Az önálló vámterületet tehát semmiesetre sem szabad kihagyni, hanem mindenkép küzdenütik kell, hogy azt kivívhassuk; hiszen ahhoz kétségbevonhatatlan jogunk is van az 1867-iki alaptörvények értelmében. A helyes vámpolitikán kivűl az anyagi jólét előmozdítására vannak még más módok és eszközök. Ilyenek többek között a vasutak, a helyes közlekedési eszközök. Azt tudjuk, hogy a vasutak a közjólétet nagyban előmozdítják; az olyan vidékek, a melyeknek vasutjuk van, a bajt, a nyomorúságot sokkal könnyebben elbírhatják; | mert hiszen ott szegény ember is mindig talál munkát, keresetet és azonkívül ott mindennek az értéke sokkal nagyobb; ott a földnek, a házaknak az értéke emelkedik, a jövedelem is sokkal több. Mindez azt mutatja, hogy helyes vasúti politikával is nagyon sokat lehet elérni. Magyarországnak, hála Istennek, nagyon szép vasuti hálózata van, a melyre az ország valóban büszke lehet. De igen nagy hiánya a mi vasúti hálózatunknak az, hogy az úgynevezett viczinális vasutak jobbára terv nélkül keletkeztek. E vasutak építésénél igen sok visszaélés történt, itt nem a vidékek és községek érdekeit tekintették, hanem csak egyesekét és a vállalkozók, az engedményesek nyerészkedtek, úgy, hogy a vasút igen sokba került. Igen sokat lehetne tenni, a mi különben kilátásba is van helyezve, egy erre vonatkozó czélszeríí törvényjavaslattal. Mert ha sikerülne a hálózatot kiépíteni, és az államvasutak fővonalait közel hozzáférhetővé tenni, anyagi állapotainkon ezáltal is nagyot lendíthetnénk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagyon előmozdíthatja még anyagi érdekeinket a mi zilált és annyira kedvezőtlen anyagi viszonyaink javítása is. Hiszen, t. ház, tudjuk azt mindnyájan, hogy Európában borzasztó pénzbőség uralkodik, olyannyira, hogy a felszaporodott tőke már világrészünkben elhelyezést sem talál és más, távoleső világrészekbe keres elhelyezést, mint most legújabb időben Afrikában, Ausztráliában, Khinában. Hát nem lehetne azt nekünk elérnünk, hogy az a sok pénz Magyarországba jöjjön be és szállítsa le itt azt a méregdrága kamatot? Ezáltal a mi szegény, annyira eladósodott népünkön segítve volna, és pedig roppant mértékben. Hiszen, t. ház, azt mi, sajnos, tudjuk, hogy a kamatláb nálunk mily borzasztó drága, különösen a vidéken. A pesti nagy pénzintézetek a vidéki népre nézve hozzáférhetetlenek. Az a sok megszorult szegény kisbirtokos, kisiparos azokra a drága takarékpénztárakra van utalva, melyekről tudjuk, hogy ott a kamatláb 8, 10, sőt 12 százalék. Erről bátran el lehet mondani: medicina peior morbo. Ezt a szegény iparos bosszú ideig elviselni nem tudja. Itt van mostan az új hitelszövetkezet. De sajnos, ez az intézet, mely külömben oly jótékony hatást gyakorolhatna, jóformán csak nagyon szűk mederben, szűk keretek közt mozoghat, és én ezt annak tulajdonítom, hogy nem nagyon bir lábra állani, mert azon összeg, a melyet az állam a hitelszövetkezeteknek nyújt, rendkívül kevés. A masimális összeg, ha jól emlékszem, egymillió korona. Elmondható erre: quid hoc ad tantam sitim? Pedig a hitelszövetkezetekre áll az, hogy ezeknek nagy akcziót kellene kifejteniok, mert ha ezek nagyobb akcziót fognak kifejthetni, akkor a takarékpénztárakat is arra fogják kényszeríteni,