Képviselőházi napló, 1896. XXI. kötet • 1899. márczius 13–április 15.

Ülésnapok - 1896-424

1 g 424. országos ftlés 1899. mArezIas 18-án, hétffin. hogy a túlmagas kamatlábat mérsékeljék. De ha csak szűk mederben fognak mozoghatni, akkor bizony ez nem fogja eredményezhetni a takarékpénztárak túlmagas kamatainak leszállítását. Hiszen ne felejtsük el, t. ház, hogy ezek a takarékpénztárak nyerészkedésre alapított részvénytársaságok ; ezeknek nem az a czéljuk, nem is azért alakultak meg, hogy a kölcsönvevőn segítsenek, hanem megalakult ik azért, hogy az ő részvényük minél nagyobb kamatot, osztalékot hozzon be. Ezektől tehát ne várjuk soha, hogy ők a kamatlábat le fogják szállítani, de igenis kényszeríthetjük őket arra, nem ugyan törvényczikkek által, de úgy, hogy a hitelszövetkezeteket versenyképesekké tesztízük. Ez kétségkívül a kamatokat le fogja szállítani és így — különösen a vidéken — a hitelviszonyok jobbra fognak fordulni. Egyébiránt, t. ház, van itten még más egyéb is, miáltal anyagi állapotainkon határozottan segíteni lehetne. így többek között, ha emlékezetem nem csal, a t. kormányelnök is bemutatkozó programmbeszédében ezélzott ezekre. Felhozta többek között, hogy a mezőgazdaságot emelni, fejleszteni kell, és hogy a mezőgazdaságnak vannak még olyan ágai, a melyek még kellően kihasználva nincsenek, sőt részben még parlagon is hevernek. Ha már most mezőgazdaságunknak még parlagon heverő ágait fejleszteni, kihasználni fogjuk, és egyáltalában a mezőgazdaságot a kellő ápolásban, gondozásban részesítjük, — mert ne felejtsük el, hogy Magyarország par exellence mezőgazdasági állam, — akkor Magyarország helyzetén határozottan segítve leend. Majd a földmivelésügyi minisztérium költségvetésének tsrgyalása alatt magam is még erre a fontos thémára vissza fogok térni, és egyszersmind erre nézve konkrét javaslatokkal is leszek bátor előállani; itt csak röviden utaltam arra, hogy a mezőgazdaság, a földmívelés emelése különösen a mezőgazdasági és földmívelő nép sorsának, az ország súlyos anyagi helyzetének javítását fogja maga után vonni. Egyébiránt, t. h ellenzéknek nem hivatása és feladata javaslatokkal állani elő; (Úgy van! a szélső baloldalon.) ez elsősorban a t. kormánynak feladata, hivatása és kötelessége, a mienk pedig a birálat. Én ezekre a súlyos bajokra, ezekre az elviselhetetlen terhekre azért mutattam rá, hogy a t. kormányt ösztönözzem arra, hogy ezeken a bajokon minélelőbb a legnagyobb erélylyeí segítve legyen, és egyszersmind kérjem erre a háznak is minden pártját pártkülönbség nélkül; mert én nem túlzóm a dolgot, ha azt mondom; est periculum maximum in mora. Ha el fogjuk mulasztani az időt, ha a drága időt nem fogjuk felhasználni és nem fogunk gyorsan intézkedni, akkor ez a súlyos helyzet, a melybe ez a szerencsétlen ország jntott, nem lesz jobb, hanem sokkal rosszabbá, súlyosabbá fog válni annyira, hogy később aztán már rajta segíteni nem is lesz lehetséges. (Úgy van! a szélső baloldalon.) De már, t. ház, nem veszem a t. ház türelmét sokáig igénybe, hanem még csak egyet-mást fogok elmondaui költségvetésünkre nézve, a mely előttünk fekszik. A mi illeti költségvetésünket, az tagadhatatlanul lelkiismeretesen és gondosan van összeállítva. Ezt igenis senki el nem tagadhatja, sem el nem vitathatja ; és ha összehasonlítjuk az előbbi évek költségvetésével, határozottan javulást látunk. Ámde itt az a nagy baj, — a melyre mindjárt beszédem kezdetén utaltam és hivatkoztam, — a horribilis nagyságú szükséglet és ehhez természetesen a többi szükségletek is: a községek szükségletei, útadók és indirekt adók mind hozzájárulnak, úgy, hogy itt körülbelül egy főre, — a mint mondtam: beleértve a keresetképteleneket, munkaképteleneket, aggastyánokat és csecsemőket, —40 forintnyi teher esik. Ebben fekszik a költségvetésünk minden realitása daczára a legnagyobb és már csak nagy nehézseggel orvosolható baj. Hiszen, t. ház, előbb kiszámítottam és azt mondottam, hogy a népesség körülbelül 18 millió, az állami költségvetés 500 millió, ehhez járul aztán a többi kiadása a községeknek és városoknak, a melyekre beszédem elején hivatkoztam, úgy, hogy nem megyek túlzásokba, ha azt állítom, hogy a 700 milliót meghaladja a szükséglet. Ezt mind direkt és indirekt adók útján kell előteremteni. Itt, t. ház, 40 forint adóteher esik egy-egy fejre, a mit pedig elviselni nem lehet anyagi bomlásunk, anyagi pusztulásunk nélkül. Ez az én fő kritériumom költségvetésünkről. De már mostan, t. ház, az a nagy baja is van a mi költségvetésünknek, — a mely baj különben sajnos, más országok költségvetésére is nehezedik, de a mienkre különösen, — hogy ennek legnagyobb részét improduktív kiadások képezik. Ilyen improduktív kiadás minálunk az óriási és minden évben gyarapodó hadi kiadás. Hiszen, t. ház, a hadügyi költségvetés tavaly is nagyobbodott, és most megint kilátásba van helyezve, hogy az idei hadi-költségvetés ismét nagyobbodni fog, s így megy ez mindig ad infinitum. Ez a szegény ország óriási összeget fizet a hadi-budgetbe és az a nagy bajunk is van, hogy bár megfizetjük ezt az óriási összeget, hadseregünk még sincs. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, más országoknak is van hadibudgetjük, sőt még talán nagyobb is, mint a mienk, de legalább megvan az a vigaszuk, hogy hadseregük nemzeti, de nekünk ez sincsen. Hiszen az a hadsereg, melyet osztrák-magyar hadseregnek