Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-422

344 megállani, csak a butaság, vagy a rosszakarat képes. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt a mi országunkat soha semmiféle idegen hatalom még nem segítette meg, de igenis tellett a mi erőnkből arra is, hogy más idegen hatalmat megmentsünk. Mi már régen állam voltunk akkor is, mikor Ausztria még mint közjogi fogalom sem létezett. Bízvást mondhatjuk, hogy Ausztria mint organizmus nem is létezett soha, hanem igenis létezett mint egy mfíegész a bécsi Burg által, mert volt egy hatalmas dinasztia, a mely az ő* dunamenti országai és nagy hadserege révén maga volt az osztrák nagyhatalom. Nekünk csak ehhez a dinasztiához volt közünk, és nem Ausztriához, köztünk és Ausztria közt most is csak ez az egy találkozási pont van, tudniillik a közös uralkodóház, s ez is csak addig, míg a most uralkodó fejedelmi család azon ágainak magva nem szakad, a melyeknek hűséggel tartozunk, avagy addig, míg a trónöröklés rendjéről szóló törvény megváltoztatni nem fog. Ez az egy találkozási pont is arra vezetett, hogy Ausztriát mi tettük állammá, hogy Ausztria a velünk való osztozkodás és kiegyezés révén lett részese annak a nagyhatalmi állásnak, annak a hatalmas haderőnek, mely addig Ausztriában csak a dinasztiának volt jogczíme, birtoka és ereje. Mi vállaltunk részt Ausztria adósságából, az általunk hozott áldozatokon alapszik Ausztria háztartása, hitele, bankja és mindene, a mi életnedveinknek a kiszívásából él és a mi vállainkon emelkedett fel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt tehát, hogy nem birunk a magunk lábán megállani, csak azok mondhatják, a kiknek meg van parancsolva, hogy az osztrák érdekeknek szolgáljanak, annak az Ausztriának, a mely a világ előtt még is úgy viselkedik, mintha az Ő kegyelméből élveznénk mindazon javainkat, a melyeket olyan nagy küzdelmek és áldozatok árán szereztünk meg. A kiegyezés híveinek azon másik csoportja előtt, a melyik a kiegyezést pusztán csak politikai okokból tartja szükségesnek, a dualizmushoz való ragaszkodás és a monarchia nagyhatalmi állásának biztosítéka lebeg, a melyekért nagy gazdasági, anyagi áldozatokat is készek hozni, pedig azokért nekünk áldozatokat hozni legalább is balgaság lenne, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert azokért nekünk Ausztriával gazdasági szövetségben lenni nem kell, mert már Deák Ferencz is megmondotta, hogy a dualizmusnak a gazdasági szövetség nem képezi alkatelemét, mert a dualizmus pusztán a külképviseletnek és a hadügynek közösségén alapszik, de a vám, a kereskedelem és a bankügynek a dualizmus szempontjából egyáltalán nem kell közösnek lennie. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) trezins 9-én, MfltSrtSbSn. A mi pedig a monarchia nagyhatatmi állásának megóvását, vagyis ezen nagyhatalmi állásnak biztosítását és azt illeti, hogy ezen nagyhatalmi állásnak biztosítása czéljából okvetlenül, mindenáron és bárme y módon fenn kell tartani &z Ausztriával való gazdasági közösséget, mi ezt a nagyhatalmi állást, ezt a molochot már régóta nagyon jól ismerjük. Ezen nagyhatalmi állásnak biztosítékait sem Ausztria népeinek törekvéseiben, sem a közgazdasági kiegyezés kérdéseiben feltalálni nem lehet. Amabban azért nem, mert Ausztriának államszervezete bomlásnak indult. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Robbantja azt a hegemóniájáról, vezérségéről lemondani nem tudó németség, bontogatja azt a föderalisztikus törekvésekkel telített szlávság. A magyar nemzet figyelmét egyelőre az a jelenség köti le, hogy Ausztria államszervezetének ez a bomlása a kiegyezésnek mesgyéjében történik, mert a németek talán elfogadnák a kiegyezést, ha a nyelvrendeletek visszavonatnának, a szlávok a kiegyezés elfogadásának nagy árául a szlávság nemzeti hegemóniájának biztosítékát követelik. A hűséges, a beczézgetett, a megbízhatóságáért mindenkor kitüntetett Ausztriában a monarchia szilárdságával, a nagyhatalmi állásnak sorsával, a trón érdekével nem törődik senki. Nekik, a hűségeseknek, a beczézgetetteknek, a megbízhatóknak ezekkel a dolgokkal nem törődni szabad, mert nekik minden szabad. Ha az osztrák-németek Égerbe kitűzik a nagy Németország nemzeti lobogóját, ha ennek színei alatt lelksednek, és ha a nagy Németország harczi dalát, a »Wacht am Rhein«-t éneklik, ha az osztrák szláv tömeg Komarov lábainál hentereg, ez a párütés odaát Ausztriában szabad, az a monarchia nagyhatalmi állásának nem árt. De ha mi itt Magyarországon, a mi törvényes jogainkat, alkotmányunkat védjük, ha törvényes kötelességeink elől kitérni nem akarunk, akkor ez a monarchia nagyhatalmi állását rögtön veszélyezteti, (Úgy van! a szélső baloldalon.) és akkor mindjárt aféle forradalmár, rebelis, olyan lázadóféle náczió vagyunk, a melynek a felforgatás már ősidőktől fogva vérében van. Ez a magyar nemzet jogai és igényei kivívása iránti törekvéseknek a legméltatlanabb meggyanúsítása és a legteljesebb félreértése. A németnek, a szlávnak van helye másutt is, de mi máshová nem mehetünk. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Nekünk magyaroknak itt, őseink által karddal és vérrel megszerzett ezen a földön kell maradnunk, melyen kívííl e nagy világon nincsen számunkra hely. ( Tetszés a szélső baloldalon.) Történjék a Lajthán túl, Ausztriában bármi, a mi a németeket sérti, ők azonnal a nagy német nemzet dicsőséges zászlajának árnyékába vonulnak. Épúgy történjék Ausztriában bármi, a mi 422. orsüAgos fllés 1899.