Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-419

419. országos ülés 1899. márczius 4-én, szombaton. 303 nélkül vau internálva s a mely levélben elpanaszolja, hogy 8 egészséges ember és kéri a királyi ügyészt, hogy segítsen a baján, indítsa meg a vizsgálatot e tárgyban, nehogy ő mint épelméjű az őrültek között legyen kénytelen szomorú napjait tengetni Azután azt is hozzáteszi a levélben, hogy kéri az ügyészség vizsgálatának arra való kiterjesztését, hogy ezen vizsgálat folytán, midőn az ő egészségi állapota megállapíttatik és az 8 telje? ép elméje konstatáltatik, '6 onnan kikerülhessen. A czikk írója, midőn ezen levélnek tartalmát közli, hozzáteszi még azt, hogy tudomása szerint ebben az ügyben a királyi ügyészség már át is irt a tébolyda igazgatóságához, de még válasz nem érkezett. A ki ezt a közleményt elolvassa, az láthatja, hogy itt két hatóság van érintve. A tébolyda igazgatósága, mely állítólag egy egészséges embert beteg gyanánt ott tart a tébolydában és a királyi ügyészség, mely elrendelte a vizsgálatot. Minden jogászember előtt világossá válik, hogy ebben semmiféle hivatalos titoknak megsértése még csak nem is lappanghat, mert hogy egy ügyészség elrendeli-e a vizsgálatot, vagy sem, ez a büiitetőtörvénykönyv szerint hivatalos titok számba nem mehet. Ennek nyilvánosságra hozatala lehet az ügyészség tervének nem megfelelő indiszkréczió, de még nem üldözhető. A másik dolog az, hogy meg van támadva a tébolydaigazgatóság, de ha ez magát érintve érzi, tessék e czikk írója ellen a sajtóeljárást igénybe venni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) E helyett mi történt? Úgy látszik titkos czélok voltak, mert sem az ügyészség, sem az illető tébolydaigazgatóság a rendes sajtóeljárást a maga részére, nem tudom mi okból, igénybeveendőnek nem tartotta; megjelent azonban nem a sajtó-vizsgálóbiró, hanem a központi vizsgálóbiróságnak egy tagja márczius 2-án délután a Magyar Estilap kiadóhivatalában s egyenesen azzal állott elő, hogy az illető kiadóhivatali főnök szolgáitassa át neki az illető czikk kéziratát. Midőn pedig a kiadóhivatali főnök, hivatkozva a sajtótörvény és a sajtójog idevonatkozó szabványaira, ezen kézirat kiadását megtagadta, (FölMáltások a szélső baloldalon: Helyesen tette!) a sajtó-vizsgálóbiró a következő végzést hozta: » Végzés, 17.900/1899. szám. A »Magyar Estilap* 49-ík számában az »Ép elmével az őrültek házában« felírással megjelent közlemény kéziratának felkutatása végett a »Magyar Estilap« szerkesztőségében, kiadóhivatalában és esetleg a nyomdában ezennel a házkutatás megtartását elrendelem. Indokok: mert az idézett kö/.lemény adataihoz« — méltóztassék jól figyelni — »a szerkesztőség a bejelentés tartalma szerint csakis a büntetőtörvénykönyv 467. vagy 479. szakaszában meghatározott bűncselekmény révén, és esetleg a büntetőtörvénykönyv 470-ik §-ában meghatározott vétség elkövetése mellett juthatott. Minthogy pedig a kéziratnak, mint a tettes nyomára vezető bűnjelnek beszerzése a vizsgálatnak feladatát képezi, másrészt pedig a kézirat kiadását a helyettes szerkesztő megtagadta, ennélfogva a bázmotozás foganatosítása indokolt. 1899. márczius 2-án.« (Zaj a szélső baloldalon.) Ki a sajtójogot ismeri, kinek a sajtószabadságról csak legkisebb fogaima van, az két dologgal mindenesetre tisztában van. Az egyik az, hogy a sajtószabadságnak legnagyobb garancziája az alaki feielősség és az azzal járó fokozatos felelősség, melvnek keretén kivtíl az általános büntetőjog elvei szerint sem kutatni, sem üldözni, sem nyomozni nem lehet. A másik fontos intézménye a sajtószabadságnak az úgynevezett szerkesztői titoktartás. A kik azt hiszik, hogy a szerkesztői titoktartás csak olyan konvenezionáiis valami, a mit csak a szerkesztőségek tartanak fenn az általános társadalmi diszkréczió szempontjából, azok tévednek, mert a szerkesztőségi titoktartás alkotmányjogilag biztosított intézmény, benne nyugszik a felelős személyek és a szerkesztői felelősség elvében, a melynélíogva a felelős szerkesztő bármilyen felhívással, bármilyen hatóság üldözésével szemben a felelősséget a czikkirásért magára veheti és az illető czikkiró személyét a saját személyével fedezheti. (Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Ha bármilyen más állam lemondhatna erről a fontos alkotmányjogi garancziáról, Magyarország azért sem mondhat le róla, mert a mi közjogi viszonyaink között sohasem tudhatjuk, hogy a közélet nem jut-e oly szomorú közjogi viszonyok közé, hogy a hírlapok szerkesztőségei kénytelenek lesznek az üidözések élői megvédeni azokat, a kik a sajtó hasábjain akarják Magyarország jogait, igazságait és törvényeit védeni. (Igaz! Úgy van! a ssélső baloldalon.) És hogyha más országnak nem, Magyarországnak lehetnek olyan szomorú korszakai, a hol minden egyéb közjogi biztosítók mellett még mindig kimagasló alkotmányos biztosítékot képezhet az a szerkesztői titoktartás és az a fokozatos felelősség, a melylyeí megóvhatták egyes honfiak üldözését ezen szerkesztői titoktartással és a felelős szerkesztőség rendszerével. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt kérdem én, t. ház, ha nekünk ilyen sajtótörvényünk van, a mely ezen intézményeket szigorú szakaszokba foglalja, hogyan lehetséges az, hogy egy vizsgálóbíró, a nélkül hogy sajtópanasz adatott volna be, e nélkül, hogy a aajtópanasz folytán bármikor sajtóvizságálat tartatott volna, a nélkül, hogy bármikor még a rendes bűnvádi eljárás keretén belül a sajtó vizsgálóbíró a kiadó főnök, vagy a szerkesztő elleu vizsgálatot indított volna,