Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-419

304 419. országos illés 1899. márczius 4-én, szombaton. akár hogy előzőleg a kézirat kiadására felhívta volna, megjelent a szerkesztőségben és a kiadóhivatalban, és egy végzésben, a nélkül, hogy megnevezné, kinek az indítványára, közvádra vagy magánvádra üldöztetik-e a hírlapi közlemény és nem is a hírlapi ezikket igyekezik zár alá venni, mint tulajdonképen a hírlapi közleményben foglalt esetleges büntetendő cselekménynek elkövetési eszközét és módját, — mert hiszen a nyomtatvány maga reprezentálja az elkövetési eszközt, — s a melynek zár alá vételét a sajtótörvény megengedi, egyszerűen a kézirat felkutatását és zár alá vételét rendeli eh 0 neki nem a hírlapi közleményre volt szüksége, hanem egyenesen mint közönséges büntető peri vizsgálóbíró jött be és azt mondta, — a mint a végzésből igazán a legnagyobb naivitással kitűnik, — minthogy a szerző a hírlapi közlemény adatait úgylátszik nem törvényes utón szerezte, tehát legyen szíves, nevezze meg, ki irta a ezikket, adja ide a kéziratot, mert ha nem, akkor ő ezt a kéziratot házkutatás útján fogja megszerezni. T. képviselőház! Méltóztatnak tudni, hogy a rendes sajtóeljárás keretén belül is hírlapi közlemény vagy nyomtatványok zár alá vételére, ha jól emlékszem, az 1848 : XVIII. törvényezikk idevonatkozó 22. §-a értelmében, a sajtó-vizsgálóbíró csak a sajtó-vád beadása után van feljogo sírva, de a sajtó-vizsgálóbíró sem kutathatja a kéziratot, ha a szerkesztő elvállalja a felelősséget, és csakis ha a szerzőt megnevezte, nehogy strohmann állítson, ha a valódi szerzőt kutatja, akkor is csak a vizsgálat előrehaladott stádiumában van jogosítva a kéziratot kutatni. Itt pedig ebben az esetben közönséges bűnvádi eljárás keretén belül, az anyagi felelősséggel összekapcsolt ürügyekkel behatolt a kiadóhivatalba, és egyenesen az illető hírlapi közlemény keletkezését, létesítését, szerkesztését és a czikknek a szerzőjét kutatta. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ez oly súlyos jogsérelem, oly súlyosan támadja meg a sajtószabadságot, oly veszedelmes preczedenst alkot, a mely felülmúlja mindazon visszaéléseket és súlyos jogsértéseket, a melyeket eddig e törvény megtámadása útján Magyarországon megkísértettek. Igaz, hogy már lezajlottnak mondanak egy korszakot, a melyben az, a ki a vaskezű jelzőre akart érdemeket szerezni, a jog, a törvény, és igazság lábbal tiprásával és furfangos megkerülésével igyekezett oly eredményeket elérni, a melyeket a rendes eljárással elérni lehetséges nem lett volna. De ha azt látjuk, t. képviselőház, hogy egy új kormányzatnak az elején a kormányzat feje, a miniszterelnök úr előáll a képviselőházban, és azt mondja, hogy most már Magyarországon a jogot és igazságot egyformán fogják szolgáltatni mindenkinek, és azt tisztelni is fogják: akkor azt hiszem, remélhetem, letűnt az a korszak, a midőn ily módon és ily eszközök igénybevételével akarnak a közélet férfiaí maguknak érdemet és babérokat szerezni, s hiszem, hogy az ily eljárással az illetők nem érdemeket fognak maguknak szerezni, hanem kellő megtorlásban fognak részesülni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Épen azért vagyok bátor mai interpellácziómat a t. igazságügyminiszter úrhoz intézni. Mert hogyha valahol a vidéken egy kevésbbé művelt, de közhatósági funkcziókkal felruházott egyén, például egy kisbíró, behatol a bili tánezterembe a mint erre nézve bűntető judikaturánk tud eseteket feltüntetni, hogy ott mint biró kénye-kedve szerint kaphasson el akármilyen tánezosnét, vagy hogy szétkergesse az ott egybegyűlteket és szétzavarja a mulatságot, hogyha egy régi világbeli megyei pandúr oda áll a delinquens elé, hogy annak arczába köpjön, azt megpofozza és ütlegelje, vagy ha egy közönséges csendőrlegény, a mire nézve büntető judikaturánk most már annyi példát nyújt, kínzások útján igyekezik a vizsgálat sikerét előmozdítani, ha mondom, ilyen kisebb közhivatalt viselő egyének élnek vissza hivatalos hatalmukkal, ez mind nem esik oly súlyosan latba, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) nem ad olyan nagy aggodalomra okot, mintha napról napra, itt a fővárosban, tehát ott, a hol a kormányzat székel, a hol a törvényhozás működik, a hol a sajtó nagy testülete gyakorolja az ellenőrzést, találkozik oly vak merő a ki legszentebb jogainkkal visszaélve, legszentebb szabadságjogaink sárba tiprásával folytonosan törvénytelenségeket, törvénytiprásokat követ el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ez indított engem arra, hogy már az első alkalommal, a midőn ily jogtiprás tudomásomra jutott, interpelíácziót intézek az új kormány illetékes tagjához, hogy kipróbáljam, vajjou azou szép elvek, a melyeket a t. miniszterelnök úr hangoztatott, valódi igazságok-e, vagy szintén csak egyszerű frázisok-e, a melyek megett a régi régime fog uralkodni! (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Interpelláczióm a következő (olvassa): »Interpelláczió az igazságügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a t. igazságügy miniszter úrnak, hogy a budapesti királyi büntető törvényszék egyik vizsgálóbírója ez évi márczius hó másodikán délután négy detektív és rendőri segédkezés mellett behatolt a Magyar Estilap politikai lap szerkesztőségébe és kiadóhivatalába, és ott egy ugyanazon lapban megjelent hírlapi közlemény kéziratát követelte; midőn pedig a jelen volt kiadóhivatali főnök a sajtótörvény idevonatkozó szakaszaira hivatkozva, ennek kiadá-