Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-387

i99, január 3-<w, kedden. i5 88?, országos ülés 18 tudomásul vételét kívánja. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy a t. pénzügy­miniszter ár álláspontját a ház magáévá nem teszi, hanem belemegy ennek, habár csak rövid néhány felszólalásban való megvilágításában, hogy a a beterjesztett javaslat sem tartalmilag, sem ala­kilag a törvényes követelményeknek meg nem felel. (Mozgás jóbbfelol.) A t. miniszter úr felszó­lalásában azt mondja, hogy ez vita tárgyává nem tehető. (Ellenmondások jobbról.) Feljegyez­tem, hogy azt mondta, hogy a beterjesztett dön­tés tartalmilag bírálat tárgyává nem tehető. Én azt gondolom, hogy ily fontos közjogi aktus, akár a koronának ténye, akár nem az, mert min­den tény csak a kormány hozzájárulása és ellen­jegyzése mellett lehet érvényes, még ha a koroná­nak magának döntése volna is, a házban a tör­vényesség szempontjából mindenesetre a leg­szigorúbb bírálat alá kell hogy vétessék. Ha önök azt mondják, t, túloldali képviselő­társaim, hogy mi személyeskedünk, személyes vádakat hozunk fel a mostani kormány s annak vezetője ellen, mi azt mondjuk önöknek, vizs­gálják meg azt az okiratot, mely a ház előtt van tárgyilagosan és elfogulatlanul s abban a legnagyobb vádiratot fogják találni a Bánffy­kormány ellen. (Igaz! Ügy van/ a bal- és szélső baloldalon. Ellenmondások jobb felől.) Lehet e na­gyobb és íontosabb követelmény, midőn a korona bevonatik az ország ügyeinek döntésébe, mint az, hogy ez a döntés mindenben a harmincz év óta érvényes alkotmánynak, törvényes rendnek, s a 67-es törvény követelményeinek megfelelő szigora formában történjék. Nem áll az, a mit a miniszter úr mondott, hogy ez a preczeden­st kkel megegyezik, mert csak a Bánffy-kormány idejében tapasztaljuk, hogy az alkotmánynak és törvénynek rendelkezései darabonkint letördel­tetnek (Élénk helyeslés a bal- és szélső balolda­lon.) és önök a túlsó oldalon még a leghalvá­nyabb bírálatba se mennek be ezen kérdés eldöntésénél, vájjon a kormány és a korona ténye a törvény követelményeinek, a törvény szabályainak megfelel-e? A quóta ügyében a koronának döntése, a Deák Ferencz által kez­deményezett és azon törvény alapján, a melynél fogva önök harmincz év óta a kormányzatnak eszközeit bírják, csak azon esetben áll be, ha mindkét ország alkotmányos törvényhozása a két országgyűlés határozatai alapján nem bírt megegyezésre jutni. Itt tehát — világosan ki­fejezi a törvény — nem elégséges, hogy a két országnak kiküldött quóta-bizottságai tárgyalják az ügyet; nem elégséges, hogy azok jelentést tegyenek, hanem kell, hogy mindkét ország­gyűlés vegye tárgyalás alá az egyezséget, ki­sérelje azt önmaga meg és csak a mennyiben a két országgyűlés nem bir megegyezésre jutni plenáris tárgyalásaiban, akkor bir érvénynyel Magyarországon a koronának döntése. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezen döntést a mi törvényeink szerint tehát Magyarországon érvény­telennek és jogosulatlannak kell tekinteni. (Igaz! Úgy van! szélső báloldalon. Nagy zaj a jobboldalon.) Az 1867: XII. törvéuyczikk 81. §-a szóról­szóra így szól (olvassa): »Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással meg­egyezni, mindenik félnek véleménye, mind a két országgyűlés elé betérjesztetik«. Ez megtörtént és most következik : »Ha pedig a két ország­gyűlés nem tudna egymással megegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján ő Felsége fogja eldönteni*. (Nagy zaj a jobb­oldalon.) Ez a közbeeső eljárás, hogy tudniillik a két országgyűlés kísérelje meg az egyezséget és a két országgyűlés döntsön ebben a kérdés­ben, sem az osztrák, sem a magyar parlament­ben nem következett be. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És mi e tekintetben az álláspont? Önök azt fogják mondani, hogy vájjon mi történjék, miután Ausztriában az alkotmányos szervezet nem működött és ebben az irányban határozat létre nem jött? Hiszen megmondja tovább ugyan­azon törvény, hogy a közösügyek kezelésénél Ausztria alkotmányszerti befolyása nem mellőz­hető és a közösügyeknek alapja és feltétele az, és csak addig bírnak azok ezen formák közt érvénynyel, míg a két országnak alkotmányos parlamentjei dönthetnek ebben a kérdésben. Mi következik tehát be? Az, hogy nekünk dönte­nünk kell a 67-iki törvénynek figyelembe véte­lével; döntenünk kell saját szuverén elhatározá­sunk, szuverén törvényhozásunk alapján azon közösügyekre nézve is, a melyeket eddig a két országnak parlamentjei közösen, együttes aka­rattal intéztek és döntöttek el. Itt tehát nem az lett volna a t. kormánynak a teendője, hogy az ország belügyeinek rendezését és döntését bízza a koronára, hanem az lett volna a kötelessége, hogy a magyar parlament elé álljon azzal, (Nagy zaj a jobboldalon), hogy ha azok a feltéte­lek és azok az eljárási módok, a melyeket az 1867-iki törvények előírtak, meg nem tarthatók és az országnak szuverén rendelkezése életbe lép; az ország ezen közöseknek nevezett ügye­ket saját hatáskörében dönti el és ebben az irányban határozatokat hoz. Ezt a kérdést már a múlt évben, erről az oldalról ugyanezen döntésnél szóba hoztuk, de hogy a házban és az országban ez az ügy na­gyobb visszhangot nem keltett, annak egyik indoka az volt, hogy a muít év végén az egész ország és az egész ház még azt hitte, hogy itt esak ideiglenes állapotról van szó Ausztriával szemben és hogy e provizórium ideje alatt az

Next

/
Oldalképek
Tartalom