Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-387

887. országos iilég 1899. jannár 3-án, kedden. 17 ügyek rendeztetni fognak és az 1867-iki tör­vénybe megállapított szabályok alapján fog a döntés bekövetkezni. A ház ezen oldalán min­denki jóhiszeműleg tételezte fel, hogy ez idő alatt Ausztriában az alkotmányos rend annyira helyreáll, bogy a régebbi szabályok alkalma­zása bekövetkezhetik. Azonban midőn azt látjuk, bogy ezek ismételtetnek, bogy a második évben is ugyanezen módon, ugyanezen formában áll elő a koronának döntése: akkor itt van az ideje annak, bogy a ház a legnagyobb határozottság­gal, a törvény iránti legnagyobb tisztelettel foglaljon ezen ügyben állást és hozzon határo­zatot. (Helyeslés a hál- és szélső baloldalon.) Igaz, hogy bizonyos tekintetben kényes mindnyájunkra nézve a korona tényeit mintegy felülbírál id, de hogyha még a koronának ténye volna is ez: akkor is kellene azzal a bátorsággal bir­nuuk, hogy sokkal jobban tiszteljük törvényein­ket és alkotmányunkat, semhogy nézetünknek még koronás királyunk tévedésével szemben is nyíltan és őszintén kifejezést ne adjunk. De midőn nem a koronának tényéről van a szó, hanem épen arról, hogy épen a korona tekin­télyének ártalmára ily tényékbe akarja a kor­mány a koronát belevinni, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) a mikor épen az ő működése folytán a koronával összekötöttél) látjuk az alkotmány megsértését és darabokban való letörését: akkor igenis kell, bogy a legnagyobb határozottsággal emelje fel szavát a képviselőház és fejezze ki, hogy a kormánynak a koronánál való közre­működése folytán a döntés nem felel meg az alkotmány követeléseinek és azon szabályoknak, a melyeket az 1867-iki törvény a hozzájárulásra nézve, nemkülönben egy harminczéves gyakor­lat szentesítésével már megalkotott. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen ezért a legtelje­sebb mértékben csatlakozom Polónyi Géza t. képviselőtársam indítványához. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Korelnök: Apponyi Albert képviselő úr kivan szólani. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyminiszter úr nyi­latkozatával szembeu látom szükségesnek, hogy néhány megjegyzést tegyek. A pénzügyminiszter úr olymódon nyilatkozott az imént bejelentett és felolvasott királjd döntésről, mintha az a parlamentben tartalmilag birálat tárgyává többé nem volna tehető. Én nem akarok mesterségesen és ok nélkül félreértéseket teremteni, megmon­dom tehát egész egyszerűen, hogy erről a tárgy­ról nekem mi a nézetem. (Halljuk! Halljuk!) Ha ebben egyetértünk, annál jobb. Természet szerű, hogy ha quóta ügyében a királyi döntés­nél minden törvényszerű előfeltétel meg van és a döntés megtörtént, akkor aimnk tartalmát rneg­KEPVH. NAPIó. ISP6- 1901. XX. KÖTET. változtatni semmiféle törvényhozási intézkedéssel nem lehet. De még ebben az esetben is birálat tárgyává tehető az a miniszteri felelősség szem­pontjából, a mi nem a korona tényének felül­bírálása, hanem a koronát felelősséggel fedező miniszter alkotmányszení eljárásának a bírálata. (Általános helyeslés.) Másfelől azonban a képviselő­háznak nemcsak joga, de ha erre nézve kétely merül föl, kötelessége is megbírálni azt a kér­dést, vájjon a korona döntésének minden tör­vényszerű előfeltétele megvan-e : igen, vagy nem? És ebből a szempontból a döntésnek tudomásul vétele az érdemleges határozatnak jelentőségével bir, mert ebben a tudomásvételben határozatilag kifejezést nyer a háznak azon meggyőződése, bogy a királyi döntésnek törvényszerű előfelté­telei megvannak (Helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon.).) Már most, t. képviselőház, én a magam részéről nem osztom a t. pénzügyminiszter úrnak azt a felfogását, mintha ez a ház konstituálva nem volna, mintha ez a ház mindaddig, míg a korelnök vezetése alatt működik, érdemleges határozatokat nem hozhatna. De ha a t. kor­mány ezen az állásponton áll, akkor nem értem, hogy mi módon és minő logikával kívánhatja az imént felolvasott királyi döntésnek tudomásul vételét, (Helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon.) mert ez igen is érdemleges határozatnak a jelentősegével bir. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szerintem a kormánynak ezen szempontjából is még sokkal jobb Polónyi Géza t. képviselőtársamnak indítványa, mert hiszen az a tény, hogy a kérdésnek napirendre tűzését kivánja, kilátást nyújt arra, hogy ezzel a ház oly időpontban foglalkozhassak, a mikor a kor­mány nézete és felfogása szerint is érdemleges határozatokat hozhat. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én azonban nem ebből a szempont­ból, hanem abból a szempontból tartom nagyon figyelemreméltóknak azon közjogi aggodalmakat és kifogásokat, a melyeket Polónyi Géza t. kép­viselőtársam felhozott, mert az alkotmányban foglalt egy oly nagyon kivételes természetű intézkedésnek, midőn a fejedelein cselekményével lehet a törvényhozás Összes faktorainak normális eljárását pótolni, csak a legszükségesebb és leg­szigorúbb magyarázat mellett (Úgy van/ a szäső­balon.) és a törvényben meghatározott minden feltétel kétségtelen fen forgása esetén szabad történie. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső bal­oldalon.) Ezért is nagyon kérném a t. házat, méltóztassék ezen kérdés teljes tisztázására és mindnyájunk meg­nyugvásával leendő megoldására alkalmat nyúj­tani, a mi nem történhetik meg ily hevenyében való tudomásul vétel által, és méltóztassanak hozzájárulni Polónyi Géza t, képviselőtársam indítványához, hogy ez napirendre tűzessék és a 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom