Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-398

124 398. országos ülés 1899. január 17-én, kedden. bárból, bármilyen nyilvános kávéházakban, vagy korcsmákban előadást tarthat Budapesten, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nagyon szép í Nagyon derék!) Az illető röpirat írója, a ki azonnal névjegyeket is nyomatott e szöveggel: » Kovács F. Sándor igazgató,« azóta majd az »Atilla«kávéházban a Rombacb-utezában, majd a Rottenbiller-ntezában, majd a Józsefvárosban tartja előadásait. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Azután pedig a Lloydban!) Mulatságos dolog magában a repülő orfeum dolga; mulatságos a két konfortábli számnak dolga is; de az már nem mulatságos, hogy ezt az engedélyt és mindezeket a konczessziókat az az ember kapja, a ki sajnálatát fejezi ki a felett hogy a büntető törvénykönyv beláthatatlan sok szakaszába ütköző tényekkel vádolta ajrendőrtisztviselőt, a ki aztán ssjtópereli, de a vádat néhány nappal a tárgyalás előtt visszavonta, mert az sajnálatát fejezte ki. (Egy hang balfelöl: Panama!) Bocsánatot kérek, ha talán helytelenül túlléptem azt a batárt, a melyet egy interpelláezió indokolásában megengedhetünk, de t. belügyminiszter úr, én ezzel saját reputácziómnak tartoztam, mert én igen is vártam annak a sajtó pernek az eredményét, mivel a rendőrség reputáczióját megőrizni kötelességünk különösen akkor, midőn oly tényekkel állunk szemben, a melyek egyenesen arra vezetnek, hogy a hatóság iránti tisztelet teljesen megszűnjék, és mert itt, a t. ház előtt, mint alkalmas argumentumot, felhozta a t. belügyminiszter úr azt, hogy a sajtóperben fog elégtételt keresni és megfogja mutatni, hogy az az ember így és így megfogja járni. Itt van a belügyminiszter úr márczius 30 diki beszédje és én erre azt mondom, hogy félrevezetik és jóhiszeműségével vissza élnek a belügyminiszter úrnak, mert ha az a főkapitány huszonötször egyezik is bele a sajtóper visszavonásába, ha az a parlamentben itt tárgyalás alá került és a belügyminiszter e sajtóperről nyilatkozott, kötelessége a belügyminisztert megkérdezni, vájjon szabad-e neki azt visszavonni. Ámde ma itt, Budapest fő- és székváros területén, a legnagyobb úr nem a belügyminiszter úr, hanem Rudnay főkapitány, különben lehetetlen volna, hogy ilyen eset történjék. Most, hogy áttérjek kérdésem tulajdonképeni tárgyára, engedje meg a t. ház, hogy esak röviden a tényálladékot a következőkkel egészitsem ki. Neszmélyi Arthur hirlapirótársam, az Otthon czímíí hírlapírók körében, a hol gyíílés volt, együtt töltötte velem a délutánt. Fél hat kor az én társaságomból felkelt és távozott az Otthonnak Dohány-utczai helyiségéből az Erzsébet-körúlra, de tizennyolcz perez múlva Neszmélyít félájultan három hírlapíró ezipelte vissza a kör helyiségeibe, a hol lefektették a földre, mert tovább nem bírták vinni, a hol ő aléltan fekve maradt, (Mozgás) Teljesen össze-vissza verve, véres kabátal, feldagadt szájjal, a vértől elborítva hozták vissza azt a hírlapírót, a ki sajnos, egy természeti fogyatkozás folytán, a sorstól amúgy is oly mélyen van sújtva, hogy mikor mi körtílállottuk, azt hittük, hogy ebbe az emberbe többé a lélek vissza sem tér. (Felkiáltások johbfélöl: Ujjé!) Engedjék meg, hogy erre az »ujjé«-ra, a mely felhangzott általánosságban, kijelentsem, hogy vannak emberek, a kiket, ha a brutális emberek megvernek, a testi fájdalmakat ha el is bírják, azt oly lelki meggyalázásnak veszik, hogy azt alig birják el. (Úgy van! a baloldalon.) Azóta az Otthon kiküldöttei megjelentek Rudnay főkapitány úrnál és Rudnay főkapitány úr Eákossy Viktor felkérésére kijelentette, hogy egyéni' tisztességével is garantál, hogy szigorú vizsgálatot fog- elrendelni. Én ezt elhiszem, de a vizsgálat eredményét én előre megmondom, mert annak a vizsgálatnak én csak egyetlenegy tenyere akarok ráutalni, hogy megvilágosítsam itt a ház előtt, hogy mennyire lehetetlenség rendőri brutalitással szemben, még ha az ember vádat emel is, elégtételt kapni. Tegnap este ugyanis felhívták azt a bántalmazott hírlapírót, hogy jelenjék meg a mosonyi-utczai laktanyában és ott majd felállítják glédába a rendőröket, hogy mutassa meg, melyik vágta őt meg. (Derültség balfelöl.) T. ház ! így rendezik a vizsgálatot, a helyett, hogy a főkapitány megkérdezné Krecsányi kapitányt és Boekelberg felügyelőt, hogy mely rendőrök czipelték oda azt az úri embert? A kerületi kapitány, meglehet, hogy erre azt mondja, hogy: »nem az én kerületemből való rendőrök« voltak az illetők; de Boekelberg, a ki épen ezeknek a rendőri közegeknek a felügyelője, megmondhatta volna, hogy kik azok, mert ő közvetlenül a legénység felett álló tiszt. A megkérdezés helyett tehát az inzultált vallomásából akarják megállapítani, hogy ki követte el a sérelmet? (Nagy mozgás balfelöl.) Nem kell ahhoz, t. ház, vizsgálóbírónak lenni, az egyszerű józan ész megmondja., hogy itt megint az a czél, hogy miután ember, a kit agyba-főbe ütöttek, képtelen felismerni a rendőröket, ne lehessen megállapítani, hogy ki a tettes, mert így a rendőrök kibújnak, Neszmélyi Arthurt pedig el fogják Ítélni utczai botrány miatt. (Mozgás balfelől.) T. ház! Ennek a fiatal embernek elvették azt a botját a mely nélkül ő járni nem tud. Erre viszont azt mondhatják sokan, & kik őt innen a képviselőház folyosójáról ismerik, hogy