Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-398

898. országos ülés 1899. január 17-án, kedden. 125 jár ő bot nélkül is. Az igaz, de csakis ilyen helyeken, a minő a képviselőház, a hol előzékenységre számíthat és kikerülik; az utczán azonban képtelen bot nélkül járni és az utczán bot nélkül soha senkisem látta őt. Minthogy elvették tőle a botját, ő a rendőrség felszólítására az válaszolta: »én pedig bot nélkül nem tudok menni, adják vissza a botomat«. Ámde mi történt erre? Az, hogy rárohant négy rendőr, megragadták őt és átczipelték az Erzsébet-körút első szám alól a Népszínházhoz, a mely azzal szemben van, hogy a lovas rendőrök elé állítsák. (Mozgás jobbfelöl.) És itt, engedje meg a t. belügyminiszter úr, hogy egy embertelen dologra hívjam fel a gzives figyelmét az egész háznak, a mely abból áll, hogy az újabb időben a rendőrség az úgynevezett elővezetésnek azt a módját gyakorolja, hogy ha valakit elfog és közelében lovasrendőrség van, az elfogott egyént odaczipelik a lovasrendőrökhöz, kik közül az egyik a jobb, a másik pedig a bal kezét fogja meg a letartóztatottnak, s így szaladnak vele a rendőrállomásra, a hova az iliető úgyszólván félholtan érkezik meg. (Zaj és mozgás.) Ezt láttuk a múltkori tüntetés alkalmával is, mikor a rendőrök a technikából vonszolták maguk után a fiatal embereket. (Mozgás jobbfelöl.) Ez oly embertelenség, hogy én azon csodálkozom, hogy a nagyközönség körében egyetlenegy ember sem akad, a ki fegyvert ragadna és így tenné lehetetlenné az ily eljárást. (Nagy mozgás jobbfelöl) Ezek után nem indokolom tovább azt a jogos felháborodást, a melyet érzek, és a mely engem az interpelláczió megtételére késztet; azt azonban hangsúlyozom, hogy nagy megerőltetésembe került, hogy felszólalásomból minden személyes érzelmet kizárjak, mert itt oly fiatal emberről van szó, a ki keservesen keresi meg mindennapi kenyerét, de a kit igazán szeretünk mi, a kik vele egy metierben dolgozunk, mint derék, becsületes embert, a ki soha senkinek nem ártott, de már nagyon sokaknak — s hangsúlyozom — nemcsak hírlapíróknak használt. Mindezek folytán a következő kérdést bátorkodom a belügyminiszter úrhoz intézni (olvassa) : »Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy több rendőr e hó 15-én délután félhat s háromnegyed hat közt az Erzsébet-körút 1-sö számú ház előtt minden ok nélkül megtámadta Neszmélyi Arthur hírlapírót, azt tetíeg bántalmazva, a magát védeni nem képes embert a Népszínház elé vonszolták, hol lovas rendőrökkel akarták bekisértetni és csakis a rendőrtisztviselők közbelépése folytán szabadult meg a további bántalmazástól ? Ha nincs tudomása ezekről a belügyminiszternek, akar-e ezekről magának hivatalos úton tudomást szerezni, és a legszigorúbb büntetésbe részesíteni azokat a rendőrközegeket, kik hivatalos hatalmukkal ily arczátlanúl visszaéltek ?« T. ház! Még egy kérelmet intézek a belügyminiszter úrhoz mielőtt beszédemet befejezném. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Förster Ottó: Büszkébb is lehetne! Pichler Győző: Biztosítom róla a belügyminiszter urat, hogy bárkivel történt is volna meg ez az eset és ez az inzultus, elégtételt kerestünk volna épúgy, mint most s ez elégtétel megszerzése végett ez a dolog itt a házban szóba került volna, de miután ő a hírlapírók gárdájából, való miután az összes hírlapírók pártkülönbség nélkfü végtelen aggodalommal néznek az ügy kimenetele elé, (Mozgás jobbfelöl.) és miután az ily esetek a legutóbbi két évben mind gyakrabban fordulnak elő, (Mozgás halfelöl,) kérem az igen tisztelt belügyminiszter urat, méltóztassék legalább egy előzetes válaszban néhány megnyugtató szóval kilátásba helyezni, hogy intézkedni fog az iránt, hogy az illető hirlapiró teljes elégtételt kapjon. (Helyeslés és Felkiáltások a hal- és szélső baloldalon: Halljuk a minisztert! Mozgás jobhfelől.) Korelnök: Az interpelláczió kiadatik a belügyminiszter úrnak. (Mozgás és zaj a bal- és szélső baloldalon. Felkiáltások: Halljuk a belügyminisztert! Zaj. Csenget.) Következik Buzáth Ferencz képviselő úr interpellácziója. Buzáth Ferencz: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) A főváros rohamos fejlődése (Zaj. Elnök csenget.) a közegészségügynek különös gondozását igényli. (Mozgás és zaj.) Bár készséggel elismerem, hogy az újabb időben e tekintetben a fővárosnál haladás tapasztalható, még sem lehet eléggé hangsúlyozni a közegészségügy kiváló fontosságát. Különösen Budapesten igen kedvezőtlenek a viszonyok, mert az élet fentartására szükséges tényezők, így az élelmi szerek, italok, különösen az ivóvíz és a tiszta levegő tekintetében még nagyon sok a kifogásolni való. A vidékiek e tekintetben sokkai kedvezőbb helyzetben vannak, mert az élelmi szereket közvetlenül a termelőktől szerezhetik be, míg a fővárosban részint a szükséglet nagysága, részint a vámtételek, különösen pedig a versenyképesség kérdése a hatósági beavatkozást vonja maga után és ennek követnezménye, hogy az élelmi szerek Budapest fővárosában nagy mérvben hamisíttatnak. Ily rosszul állunk az ivóviz kérdésében is, mert épen a vízvezetékek tekintetében merültek fel aggályok. Midőn a baj, a betegség előtör, akkor megrémülnek; különben pedig a közönség továbbra is azon fertőzött vizből kénytelen szükségletét kielégíteni, s midőn a veszély ismét a nyakunkon van, akkor megint felmerülnek a panaszok és az aggodalmak. Az élelmi szerek és az italok tekintetében